Pofonok és cinkosságok

Az egri vár hős védői homokozóban lapátoló rövidnadrágos kiskrapekok voltak a román parlament egymás köré körgyűrűt vonó harcosai mellett. Ahányszor az ügyészség kéri valamelyikük mentelmi jogának felfüggesztését, felélénkül az összes honatya, testületileg ott van a szavazásnál, és megakadályozza, hogy az igazságszolgáltatás a dolgát végezze. A képviselőház tagjai úgy gondolkoznak, hogy előbb-utóbb rájuk is sor kerülhet, és akkor jól jön majd nekik is a visszafordított szívesség. Kéz kezet mos alapon megtorpedózzák az ügyészek munkáját, mert a pórnép emlékezete van olyan rövid, hogy egy következő szavazáson újra bejuttassa őket a parlamentbe. Arra az esetre pedig, ha a szavazás izgalmaitól heves szívdobogást kapnának, külön megszavaztak maguknak egy gyógyszertárat, ahol kedvezményes áron tablettákhoz juthatnak.
A teljes titokban végzett mismásra akkor derült fény, amikor már kész tényként álltak elő a parlamenti patikanyitás határozatával. Fontos törvénytervezetek porosodnak évek óta különböző fiókokban, de a legsürgősebb feladatnak most mégis az tűnt, hogy a honatyák megszavazzák maguknak a kedvezményes árú gyógyszerek elérésének lehetőségét. Mindeközben a hazai egészségügy a szakadék szélén áll, a kórházba utalt földönfutónak a legközönségesebb fájdalomcsillapítót is meg kell vásárolnia. Gyerekek halnak meg, mert szüleik nem jutnak hozzá, vagy nincs pénzük gyógyszerre, daganatos betegek üvöltenek a fájdalomtól, mert nincs számukra gyógyszer, amely enyhítené szenvedésüket, a parlament mostani döntésének értelmében viszont a képviselőknek négy óra leforgása alatt szállítják házhoz a legkülönlegesebb tablettákat is. Ennyire indulunk egyenlő eséllyel ebben a demokráciának nevezett tragikomédiában...
Néhány nap leforgása alatt két fontos területből is csúfot űztek honatyáink: az igazságszolgáltatásból és az egészségügyből. Mindkét ágazat fontos pillére a társadalom működésének, az emberek rendszerbe vetett bizalmának. Ennek ellenére nyugodtan ülhetnek babérjaikon: Romániában nagyobb felháborodást okoz a gazdátlan kutyák sorsa, mint hogy a lakosság háromnegyede a szegénységi küszöb alatt él.
A politikus a társadalom szellemiségének leképződése. Az sem lehet más, mint a közösség tagjainak többsége. Nem szentebb és nem nagyobb gazember. Aki viszont ki tudja hányadik alkalommal is a parlamentbe szavazza ugyanazt a semmirekellőt, cinkossá válik.
De mit is várjunk el egy olyan társadalomtól, melyben tagjainak fele hamarabb megy kuruzslóhoz és varázslóhoz, mint orvoshoz, és nagyrészük mind a mai napig hisz a csodákban?