Önkormányzati választás: lefutott meccs

A helyhatósági választások műfajából következik, hogy utánuk minden párt belefoghat saját sikerpropaganda-patronjainak forgalmazásába. Ilyenkor ügyesen kiemelik, mennyire fontosak azok a helységek, ahol sikerült polgármesteri tisztséget nyerni, mekkora az országos szinten leadott szavazatok száma, hogy a helyzethez képest milyen ügyesen helyt álltak a szervezet jelöltjei stb... De van azért objektív mérce is. Az anyaországra szorítva vizsgálódásunkat, ahol e hétvégén járulhatnak az urnákhoz a szavazók, hogy megválasszák települési és megyei önkormányzati képviselőiket, illetve településük polgármesterét, a legnagyobb tét értelemszerűen a főváros. Nyilván nem mindegy, ki győz a megyeközpontokban, a nagyobb városokban, s persze az sem mellékes, hogy a kisebb településeken melyik párt végez az élen. Az összlakosság egyötödét és a hatalmi centrumok zömét tömörítő Budapest főpolgármestersége azonban messze a legfontosabb tisztség, amelynek sorsa tíz nap múlva dől el.

A kódolt vesztes

Az idei országgyűlési, valamint európai parlamenti választások után a magát baloldalnak nevező politikai konglomerátum prominensei azt a következtetést vonták le, hogy Budapesten megverhető a Fidesz. Az ember azt hinné, hogy ennek megfelelően sürgősen találnak egy felépíthető jelöltet, majd, ahogy a kétezres évek elejéig csinálták, fegyelmezetten, falankszban beállnak mögéje, és igyekeznek sikerre vinni.

Nos, ezúttal nem így történt.

Az MSZP és utódpártjai nem találták fontosnak bevonni az egyeztetésbe a kisebb pártokat, s maguk is igen lassan egyeztek meg. Ráadásul Falus Ferenc személyében olyan jelöltet találtak, aki semmiféle önkormányzati vezetői tapasztalattal nem rendelkezett, ismertsége olyan alacsony, hogy kampányának kezdetén az emberek fel sem ismerték az utcán, kommunikációs képessége meglehetősen gyenge. Ráadásul bakit bakira halmozott, ami önmaga „unalmas” és „nem túl okos” állathoz hasonlításával kezdődött, a jeges vödörrel folytatódott és a többi baloldali jelölt ellen irányuló öndicsőítő szabad verssel fejeződött be. Bár visszaléptetésének kiváltó oka egy, a Fideszhez közel álló közvéleménykutató cég felmérése volt, amely szerint még Bokros Lajos, a mérhetetlen ismertséggel és népszerűséggel rendelkező Modern Magyarország Mozgalom jelöltje is nagyobb támogatottságot tudhat maga mögött. Falust visszaléptették, így aztán már a választás előtt beigazolódott Kósa Lajosnak, Debrecen polgármesterének jövendölése, aki augusztus végén megmondta, hogy Falus Ferencnek sikerült úgy elveszteni a választást, hogy a kampány még el sem kezdődött. Időközben egy újabb mérés cáfolta, hogy Bokros lenne népszerűbb, de egyrészt e felmérés finoman szólva nem reprezentatív (250 megkérdezett nagyon kevés), másrészt Bokros Lajos – „csomag” ide vagy oda – kommunikációs képesség és felkészültség tekintetében egyaránt sokkal jobb jelölt Falusnál.

Pecsenyesütögetők

Ami viszont nagyon is releváns az egész baloldal jövője szemszögéből, az a politikai tragikomédia mögöttese. Sokan gondolják úgy, köztük e sorok írója is, hogy a háttérből Gyurcsány Ferenc mozgatja a szálakat. (Bodnár Zoltán, a liberálisok jelöltje szerint Gyurcsány azzal dicsekedett egy privát telefonbeszélgetésben, hogy ő léptette vissza Falus Ferencet.) A „baloldalon” előadott politikai burleszkből ugyanis egyedül ő húzott hasznot. Az Együtt csúfos kudarcot vallott Falussal, az MSZP soha nem érezte magáénak a jelöltet, úgy is viselkedett, viszont ország-világ előtt bebizonyosodott, hogy nem ő a tábor vezető ereje, hiszen saját jelöltjét, a Falusnál összehasonlíthatatlanul alkalmasabb, városvezetői tapasztalattal is rendelkező Horváth Csabát képtelen volt elfogadtatni partnereivel. Gyurcsány dörzsölheti a markát, hiszen ő a sorok között már megüzente, hogy feladta a 2018-as választásokat, 2022-re „gyúr”, s magát képzeli a jobboldal kihívójának.

Egy dologban igaza lehet Gyurcsánynak: a dolgok jelen állása szerint az MSZP-nek és utódpártjainak 2018-ban sincs túl sok esélyük arra, hogy akár csak megszorítsák a Fideszt. Már az is sokat elárul a baloldal állapotáról, hogy választások előtt kevesebb, mint három héttel az egyik legmilitánsabb, legideologikusabb baloldali hetilapban egyik vezető politikusuk azt állítja, hogy a baloldal válságban van, a lapajánló első mondatában pedig ott szerepel a tömör indoklás is: kiürültek a tábor „szellemi muníciói”. Amivel egyébként lehetne vitatkozni, hiszen a baloldal fő problémája nem az, hogy „szellemi muníció” híján lenne. A muníció nagyjából most is abból áll, amiből húsz éve: nemlétező fasiszta veszély elleni harc, vulgármarxista történelemfilozófia némi liberál-kozmopolita felöntéssel, totális exkluzivizmus, a másik fél morális, szellemi és politikai diszkvalifikálása. A „vagy mi győzünk, vagy Mucsa lesz itt és félelem”, a totális behódolás a globalista világerőknek „a progresszió” jegyében, hurráoptimista Európa-ideológia, alájátszás külső és belső magyarellenes erőknek, némi köztársasági maszlaggal tálalva.

A korábbi, sikeres korszakokhoz képest a fő különbség az, hogy oda a sajtómonopólium, a véleményterror alkalmazásának lehetősége. Korniss egykoron tényleg közel mindenható 5000 értelmiségijének nyavalygása szinte senkit nem érdekel (lásd: Szárszó, 2013). S ha mindez nem lenne elég, teljesen fegyelmezetlen a politikusi gárda, minden jel arra mutat, hogy az eleve esélytelennek tekintett közös győzelemnél mindenki fontosabbnak tartja a saját pecsenyéjének sütögetését.

Az ellenfél pedig erősebb, mint valaha. Ahogy minap Török Gábor politológus is megállapította: Orbán Viktor „baromi jó politikus”, aki érti a rendszer működését, és akit a jelenleg páston levő baloldali vezetők közül senki sem képes megverni.