Hirdetés

Önkormányzati választás: lefutott meccs

Borbély Zsolt Attila

2014. október 09., 21:042014. október 09., 21:04

A helyhatósági választások műfajából következik, hogy utánuk minden párt belefoghat saját sikerpropaganda-patronjainak forgalmazásába. Ilyenkor ügyesen kiemelik, mennyire fontosak azok a helységek, ahol sikerült polgármesteri tisztséget nyerni, mekkora az országos szinten leadott szavazatok száma, hogy a helyzethez képest milyen ügyesen helyt álltak a szervezet jelöltjei stb... De van azért objektív mérce is. Az anyaországra szorítva vizsgálódásunkat, ahol e hétvégén járulhatnak az urnákhoz a szavazók, hogy megválasszák települési és megyei önkormányzati képviselőiket, illetve településük polgármesterét, a legnagyobb tét értelemszerűen a főváros. Nyilván nem mindegy, ki győz a megyeközpontokban, a nagyobb városokban, s persze az sem mellékes, hogy a kisebb településeken melyik párt végez az élen. Az összlakosság egyötödét és a hatalmi centrumok zömét tömörítő Budapest főpolgármestersége azonban messze a legfontosabb tisztség, amelynek sorsa tíz nap múlva dől el.

A kódolt vesztes

Az idei országgyűlési, valamint európai parlamenti választások után a magát baloldalnak nevező politikai konglomerátum prominensei azt a következtetést vonták le, hogy Budapesten megverhető a Fidesz. Az ember azt hinné, hogy ennek megfelelően sürgősen találnak egy felépíthető jelöltet, majd, ahogy a kétezres évek elejéig csinálták, fegyelmezetten, falankszban beállnak mögéje, és igyekeznek sikerre vinni.

Nos, ezúttal nem így történt.

Az MSZP és utódpártjai nem találták fontosnak bevonni az egyeztetésbe a kisebb pártokat, s maguk is igen lassan egyeztek meg. Ráadásul Falus Ferenc személyében olyan jelöltet találtak, aki semmiféle önkormányzati vezetői tapasztalattal nem rendelkezett, ismertsége olyan alacsony, hogy kampányának kezdetén az emberek fel sem ismerték az utcán, kommunikációs képessége meglehetősen gyenge. Ráadásul bakit bakira halmozott, ami önmaga „unalmas” és „nem túl okos” állathoz hasonlításával kezdődött, a jeges vödörrel folytatódott és a többi baloldali jelölt ellen irányuló öndicsőítő szabad verssel fejeződött be. Bár visszaléptetésének kiváltó oka egy, a Fideszhez közel álló közvéleménykutató cég felmérése volt, amely szerint még Bokros Lajos, a mérhetetlen ismertséggel és népszerűséggel rendelkező Modern Magyarország Mozgalom jelöltje is nagyobb támogatottságot tudhat maga mögött. Falust visszaléptették, így aztán már a választás előtt beigazolódott Kósa Lajosnak, Debrecen polgármesterének jövendölése, aki augusztus végén megmondta, hogy Falus Ferencnek sikerült úgy elveszteni a választást, hogy a kampány még el sem kezdődött. Időközben egy újabb mérés cáfolta, hogy Bokros lenne népszerűbb, de egyrészt e felmérés finoman szólva nem reprezentatív (250 megkérdezett nagyon kevés), másrészt Bokros Lajos – „csomag” ide vagy oda – kommunikációs képesség és felkészültség tekintetében egyaránt sokkal jobb jelölt Falusnál.

Pecsenyesütögetők

Ami viszont nagyon is releváns az egész baloldal jövője szemszögéből, az a politikai tragikomédia mögöttese. Sokan gondolják úgy, köztük e sorok írója is, hogy a háttérből Gyurcsány Ferenc mozgatja a szálakat. (Bodnár Zoltán, a liberálisok jelöltje szerint Gyurcsány azzal dicsekedett egy privát telefonbeszélgetésben, hogy ő léptette vissza Falus Ferencet.) A „baloldalon” előadott politikai burleszkből ugyanis egyedül ő húzott hasznot. Az Együtt csúfos kudarcot vallott Falussal, az MSZP soha nem érezte magáénak a jelöltet, úgy is viselkedett, viszont ország-világ előtt bebizonyosodott, hogy nem ő a tábor vezető ereje, hiszen saját jelöltjét, a Falusnál összehasonlíthatatlanul alkalmasabb, városvezetői tapasztalattal is rendelkező Horváth Csabát képtelen volt elfogadtatni partnereivel. Gyurcsány dörzsölheti a markát, hiszen ő a sorok között már megüzente, hogy feladta a 2018-as választásokat, 2022-re „gyúr”, s magát képzeli a jobboldal kihívójának.

Egy dologban igaza lehet Gyurcsánynak: a dolgok jelen állása szerint az MSZP-nek és utódpártjainak 2018-ban sincs túl sok esélyük arra, hogy akár csak megszorítsák a Fideszt. Már az is sokat elárul a baloldal állapotáról, hogy választások előtt kevesebb, mint három héttel az egyik legmilitánsabb, legideologikusabb baloldali hetilapban egyik vezető politikusuk azt állítja, hogy a baloldal válságban van, a lapajánló első mondatában pedig ott szerepel a tömör indoklás is: kiürültek a tábor „szellemi muníciói”. Amivel egyébként lehetne vitatkozni, hiszen a baloldal fő problémája nem az, hogy „szellemi muníció” híján lenne. A muníció nagyjából most is abból áll, amiből húsz éve: nemlétező fasiszta veszély elleni harc, vulgármarxista történelemfilozófia némi liberál-kozmopolita felöntéssel, totális exkluzivizmus, a másik fél morális, szellemi és politikai diszkvalifikálása. A „vagy mi győzünk, vagy Mucsa lesz itt és félelem”, a totális behódolás a globalista világerőknek „a progresszió” jegyében, hurráoptimista Európa-ideológia, alájátszás külső és belső magyarellenes erőknek, némi köztársasági maszlaggal tálalva.

A korábbi, sikeres korszakokhoz képest a fő különbség az, hogy oda a sajtómonopólium, a véleményterror alkalmazásának lehetősége. Korniss egykoron tényleg közel mindenható 5000 értelmiségijének nyavalygása szinte senkit nem érdekel (lásd: Szárszó, 2013). S ha mindez nem lenne elég, teljesen fegyelmezetlen a politikusi gárda, minden jel arra mutat, hogy az eleve esélytelennek tekintett közös győzelemnél mindenki fontosabbnak tartja a saját pecsenyéjének sütögetését.

Az ellenfél pedig erősebb, mint valaha. Ahogy minap Török Gábor politológus is megállapította: Orbán Viktor „baromi jó politikus”, aki érti a rendszer működését, és akit a jelenleg páston levő baloldali vezetők közül senki sem képes megverni.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés