
2015. november 15., 14:202015. november 15., 14:20
Nem vitás, hogy a rendszerváltás, majd a bányászjárást megelőző diáktüntetések óta nem látott a hazai politikai osztály ilyen felháborodást, mint amit a bukaresti Colectiv Klubban történt tömegszerencsétlenség váltott ki az emberekből. Az összeesküvés-elméleteket keresők és magyarázók logikája alapján akár azon is el lehetne mélázni, hogy mely érdekek és milyen titkosszolgálatok állhatnak a tömegmegmozdulások hátterében, de a közösségi háló révén egy nagy faluvá „összezárt” emberiség korában kár is ezen rágódni. Az emberek elégedetlensége nem ismer határt: akinek megadatik – márpedig a fiatalabb nemzedékek többségének igen –, hogy kicsit is túlpillantson e mioritikus ország határain, hamar rádöbben: idehaza bizony nyomtalanul telt el az elmúlt 25 esztendő.
A logikus bűnbak is megvan mindezért: az a politikai osztály, amely 1989 decemberében a Szekuritáté támogatásával mentette át hatalmát a szabadnak kikiáltott Romániába – hogy később negyedszázadon át ugyanazok a sötét figurák húzogassák a szálakat a háttérből –, vitathatatlanul gyökeres átalakításra szorul. Ezt nem csak a tüntetők, hanem a politikai pártok is jól tudják. Ezzel magyarázható a politikusok lapulása, mellébeszélése, a követelések súlytalanná tétele, a kitérés a felelősség alól. Ez a magatartás nem pártfüggő, hanem egyformán érvényes mindenik, a hatalomban már megfordult parlamenti pártra. Ha ideológiailag van is különbség, korrupciós szempontból összemosódnak a határok kormánypártok és ellenzék között, hiszen igazából egyik párt sem tudott megszabadulni nagy túlélőitől, a politikában csak üzletet és elvtelen boldogulást látó politikai kaszttól. Ebben nincs különbség a román és magyar politikusok között: az RMDSZ, akárcsak a Szociáldemokrata Párt, sokadszorra védte védhetetlen embereit az igazságszolgáltatás karmaitól, vagy akkor sem tudott búcsút venni lejáratott múltú „nagy öregjeitől”, ha azt már nemcsak a szövetségen kívüliek kérték, hanem a szövetségben maradt tagok is.
Az RMDSZ „miniparlamentjének” sziesztahangulatú, nyugodt hétvégi ülése a legjobb példa arra, hogy nemcsak Bukarestben, hanem Kolozsváron vagy Marosvásárhelyen sem értik a politikusok az idők szavát. Nagy szűklátókörűségre vall, amikor az RMDSZ elnöke mindent rendben talál pártjában, és úgy gondolja, nem kell itt semmit újratervezni, mert magyar tüntetők nincsenek, vagy ha igen, akkor csak elvétve jutnak ki az utcára.
Egy dolog bizonyos: a tömegelégedetlenség sok mindent újrarajzolhat Románia politikai, közéleti térképén. És ez alól az eddig mindenféle reformelképzelést megúszó RMDSZ sem látszik kivételnek.
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!