Népharag és politikai kaszt

Nem vitás, hogy a rendszerváltás, majd a bányászjárást megelőző diáktüntetések óta nem látott a hazai politikai osztály ilyen felháborodást, mint amit a bukaresti Colectiv Klubban történt tömegszerencsétlenség váltott ki az emberekből. Az összeesküvés-elméleteket keresők és magyarázók logikája alapján akár azon is el lehetne mélázni, hogy mely érdekek és milyen titkosszolgálatok állhatnak a tömegmegmozdulások hátterében, de a közösségi háló révén egy nagy faluvá „összezárt” emberiség korában kár is ezen rágódni. Az emberek elégedetlensége nem ismer határt: akinek megadatik – márpedig a fiatalabb nemzedékek többségének igen –, hogy kicsit is túlpillantson e mioritikus ország határain, hamar rádöbben: idehaza bizony nyomtalanul telt el az elmúlt 25 esztendő.

A logikus bűnbak is megvan mindezért: az a politikai osztály, amely 1989 decemberében a Szekuritáté támogatásával mentette át hatalmát a szabadnak kikiáltott Romániába – hogy később negyedszázadon át ugyanazok a sötét figurák húzogassák a szálakat a háttérből –, vitathatatlanul gyökeres átalakításra szorul. Ezt nem csak a tüntetők, hanem a politikai pártok is jól tudják. Ezzel magyarázható a politikusok lapulása, mellébeszélése, a követelések súlytalanná tétele, a kitérés a felelősség alól. Ez a magatartás nem pártfüggő, hanem egyformán érvényes mindenik, a hatalomban már megfordult parlamenti pártra. Ha ideológiailag van is különbség, korrupciós szempontból összemosódnak a határok kormánypártok és ellenzék között, hiszen igazából egyik párt sem tudott megszabadulni nagy túlélőitől, a politikában csak üzletet és elvtelen boldogulást látó politikai kaszttól. Ebben nincs különbség a román és magyar politikusok között: az RMDSZ, akárcsak a Szociáldemokrata Párt, sokadszorra védte védhetetlen embereit az igazságszolgáltatás karmaitól, vagy akkor sem tudott búcsút venni lejáratott múltú „nagy öregjeitől”, ha azt már nemcsak a szövetségen kívüliek kérték, hanem a szövetségben maradt tagok is.

Az RMDSZ „miniparlamentjének” sziesztahangulatú, nyugodt hétvégi ülése a legjobb példa arra, hogy nemcsak Bukarestben, hanem Kolozsváron vagy Marosvásárhelyen sem értik a politikusok az idők szavát. Nagy szűklátókörűségre vall, amikor az RMDSZ elnöke mindent rendben talál pártjában, és úgy gondolja, nem kell itt semmit újratervezni, mert magyar tüntetők nincsenek, vagy ha igen, akkor csak elvétve jutnak ki az utcára.

Egy dolog bizonyos: a tömegelégedetlenség sok mindent újrarajzolhat Románia politikai, közéleti térképén. És ez alól az eddig mindenféle reformelképzelést megúszó RMDSZ sem látszik kivételnek.