
2014. október 18., 21:232014. október 18., 21:23
Harmadik nekifutásra sem lett tarkább Magyarország választási térképe. A narancssárga szín ismét dominál, a csetlő-botló léptekkel felzárkózni képtelen baloldal pedig ezúttal sem rúgott labdába igazán. Hogy utóbbiak mennyire voltak bizonytalanok ebben a korteshadjáratban, talán leginkább az világítja meg, hogy Budapesten a közröhej tárgyává vált Falus Ferenc főpolgármester-jelöltet Bokros Lajossal helyettesítették. Azzal a Bokrossal, aki évekkel ezelőtt már elhíresült „csomagjáról” – negatív értelemben véve.
A magyarországi (és erdélyi) liberális médiatermékeket olvasva az embernek az a benyomása támadhat, hogy Magyarország még soha olyan aljas diktatúrát nem élt meg, mint a második (meg természetesen az első) Orbán-kormány idején. Szerencsétlen honfitársaink az elnyomás legsötétebb éveit élik – gondolhatnánk –, az emberi jogokat és a szólásszabadságot semmibe veszi, megcsúfolja a hatalom. És hirdeti mindezt a patyolattiszta bal határon innen és túl, elmondja mindenkinek, aki hajlandó meghallgatni őket – ékesszólásuknak néha még Európa fejesei is bedőlnek.
Mindazonáltal narancssárga lett a térkép, a baloldali kényszerösszefogás meg haldoklóban. A kívülálló pedig csak kapkodja a fejét: a magyar ember annyira szeret szenvedni, hogy önsanyargató módon minduntalan a rosszra szavaz?
A jobb nem vette fel a bal által odadobott piszkos kesztyűt. Merthogy mit is lehet válaszolni olyan feltevésekre, hogy a budapestiek, ha a Fidesz-KDMP jelöltjeire szavaznak, nemsokára Semjén Zsolt lovas szobra előtt fognak tisztelegni? Mindezt gyerekekkel elmondatni? A választ a szavazók adták meg: Tarlós a voksok felét kapta, Budapest huszonhárom kerületéből mindössze ötben nem sikerült győznie a jobboldalnak – bár két hónappal ezelőtt még kilenc győzelemesélyes budapesti kerülettel kalkulált a baloldal. Kicsit álmodtak és még kisebbre ébredtek a szocik, az 1,7 milliós fővárosban pár ezer megszerzett voks gyakorlatilag nem oszt és nem szoroz. Az viszont igenis számított a szavazók szemében, hogy a közköltségek csökkentésével több pénz marad a magyar ember zsebében – hiába próbálja minimalizálni a baloldal a közterhek viselésének könnyítését.
A baloldal alpári hangvételű kampánya nem hatotta meg a nemzetet. Egy zavaros ideológiából táplálkozó, liberális eszméket és keresztény értékeket összemosó politikai szólam eleve kudarca volt ítélve.
Nem csak Magyarországra, de az egész civilizált Európára jellemző a nemzeti értékek felvállalása, megőrzése. Ha nincs, aki ezt megtegye, a nemzet léte forog kockán. Talán ebből fakadóan is döntött Magyarország a narancsszín mellett.
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!