MOGYE – oktatók szerepe és felelőssége

Sokan és sokféle véleményt fogalmaznak meg sokszor kevés információ és nem megfelelő rálátás birtokában. Így van ez a marosvásárhelyi orvosképzés ügyében is, azon belül a magyar tanári kar megítélésekor. A helyzet nyilvánvalóan bonyolult, én magam állapítottam meg ezt egy korábbi írásomban. „Hogy a metaforikus képnél maradjak: a sokfelé húzó lovak helyett ideje lenne már két olyan paripát befogni a magyar orvosképzés szekérrúdjához, amely jó irányba és minél előbbre vinné a szekeret.”A széthúzás nem kicsi, a sorokat rendezni kellene, de azért kikérem magamnak, hogy egyesek állástalanságba száműzzenek tüntetni, azaz ötven férőhelyes sátrakat hoznának létre »a MOGYE utcára tett magyar tagozata« részére (Tusványoson osztogatott szórólap, 2018. július 28.), mások pedig nyeglén úgy vélekedjenek, hogy „egy-két ritka kivételtől eltekintve –a vezető magyar professzorok bűnös módon szó nélkül asszisztálnak.”(Erdélyi Napló, 2018. szept. 6.) Ugyanis nem csupán egy-két magyar professzor és más rangú oktató volt annak idején Schmidt Pál államelnök meghívottja egyenes kiállása miatt, sőt a MOGYE etikai bizottsága elé állított és a DNA-ra citált tanárok száma is meghaladta az egy-kettőt.
Amúgy ismételten tudatosítani szeretném: a magyar oktatók feladata alapvetően a szakmaiság biztosítása és általa a magyar oktatás színvonalának, egyáltalán a magyar oktatás lehetőségének a fenntartása. A mi elsődleges szerepünk és felelősségünk az, hogy a mindenkori lehetőségekhez mérten versenyképesek legyünk az adott elvárások szerint, hallgatóinknak minél több hasznos ismeretet és üzenetet fogalmazzunk meg, (magyar) államvizsgások témavezetői és –esetleges egyetemi karrierre pályázó –doktoranduszok irányítói legyünk. Ezt a feladatot sem politikusok, sem újságírók, sem más szakmabeliek, sem közemberek nem tudják teljesíteni, hacsak valahol nem intéznek el maguknak szakvizsgát, doktorátust, kutatási beszámolót, ISI-s cikkeket és miegymást. Szóval ez a mi közös és elsődleges feladatunk, amire rátevődhet egyesek szerepvállalása az egyetem –amúgy szavazógépezetként működő –vezető testületeiben, vagy lelkiismeretük szavának a hallatása mások nemtetszése ellenére is. Nekünk nem feladatunk sem az országgyűlésben apellálni a jogfosztások ellen, sem az egyetemmel szemközti parkban tüntetni a magyar oktatásért.
Amiként senkinek sem lehet célja a munkaszerződésünk megszüntetése, sőt lassacskán veszélyességi pótlékot érdemelnénk ki, hiszen a romániai magyar orvosképzés bármely formája csakis velünk képzelhető el. A magyar oktatói kar mennyiségi és minőségi jobbulásával, potenciális vendégtanárokkal kiegészülve. Megszívlelve a MOGYE ex-oktatójának, a Kárpát-medencei magyar oktatás fejlesztéséért felelős helyettes államtitkári tisztségbe avanzsált volt kollégánk véleményét: „a magukat hivatalosan magyarnak megjelölő MOGYE oktatóknak (mintegy 120 fő) kb. fele alkalmas arra, hogy a magyar nyelvű oktatásért és a magyar oktatásban résztvevő személyekért (hallgatók és oktatók) morálisan és adminisztratív téren nyíltan kiálljanak.”[mínusz két személy –szerk. megj.] Azt is szeretném axiómaként kijelenteni, hogy egész közösségünk érdeke –kiváltképpen versenyvizsgával az egyetemre bejutott hallgatóké –, hogy évről évre magyar végzősök kapjanak orvosi, fogorvosi, gyógyszerész diplomát az úgy-ahogy létező és működő marosvásárhelyi magyar oktatás haszonélvezőiként. Igenis, a főszereplők maguk az egyetemi hallgatók, a magyar orvosképzés célkeresztjében ők állnak, még akkor is, ha igen jelentős hányaduk orvosdiplomával a zsebében nem idehaza fogja hivatását, szakmáját, pénzkeresetét teljesíteni. Nem áll az erdélyi (magyar) beteg, páciens mellé az, aki a gyógyításnak, orvoslásnak, egészségmegőrzésnek nevezett folyamatnak a fő-főszereplője. A gyógyításnak-megelőzésnek elkötelezett egyetemisták, végzettek, orvosok, azaz mostani, volt és leendő tanítványaink mellett már mi, az oktatóközösség vagyunk a legfontosabb szereplők az orvosképzés, azon belül az erdélyi magyar orvosképzés folyamatában. Ennek a felelősségét hordozzuk, ki-ki szakmaisága, lelkiismerete, adottságai szerint. Egy sajátos értékrendű világban, ahol a gyógyító alázatot, a jobbítási szándékot sokaknál a hatalomvágy, irigység, keresztbetevés váltja fel.
Persze, még lehetnek főszereplői a magyar nyelvű orvosképzésnek: a tanügyi törvény betartásáért küzdő karakán politikustól a következetesen tudósító és helyzetelemző újságíróig, a kiegyensúlyozott véleményt megfogalmazó közembertől a rendíthetetlen emberjogi harcosig. Velük szemben azonban mi, a MOGYE magyar tagozatának oktatói vagyunk azon kiváltságosak, akik a magyar nyelven zajló orvosképzés szakmai és gyakorlati feltételeit biztosítani tudjuk. Miközben tény és való: az oktatói közösség rendkívül sokszínű, hiszen tagjai sorában éppúgy jelen vannak a már-már hősök és árulók, a drukkerek és az ellendrukkerek, az áldozatok és a közömbösek. Olyanok vagyunk, amilyenek, de mégis megkerülhetetlenek. Képesítés nélküliekkel nem helyettesíthetők az orvosképzés folyamatában, és máshonnan, Magyarországról érkezőkkel legfeljebb annyira pótolhatók, hogy az akkreditáció biztosított legyen. Azért lenne szükség a magyar oktatás tanügyi törvény által előírt autonóm önszervezésére, hogy ez a nem túl népes oktatói közösség minőségileg is gyarapodjék, és mind szakmai, mind érzelmi-identitási szempontból a jelenleginél jobban megállhassa a helyét. Hogy ki-ki jobban megtalálja a szerepét –és a felelősségét. Hogy jelképes csatározás és lövészárokba való húzódás helyett nyugodtabb teremtő légkörben végezhessük oktatóként körvonalazott szakmai, nevelő, gyógyító tevékenységeinket.

A szerző a MOGYE oktatója