Méltatlanok a méltatásra

Sajátos koreográfiája volt az idei tusnádfürdői tábort követő magyarellenes román politikai operettnek, amit az ország vezetői előadtak – elsősorban saját választótáboruknak. Traian Băsescu államelnök a nemzetközi jogba ütköző otrombaságokkal hökkentette meg a polgárokat s magyarországi politikai szövetségeseit, miközben a sovinizmusáról elhíresült Antonescu-Ponta páros sietett a magyarellenes elnöki hisztériakeltéstől elhatárolódni. A közös platform e három vezérpolitikus között viszont a hiteles magyar érdekképviselet, Tőkés László és az általa fémjelzett két magyar érdekvédelmi szervezet, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt elítélése és szélsőséges jelzővel való illetése volt.

A román kommunista utódpárt képviselői nem kevesebbet követeltek, mint azt, hogy Tőkés Lászlótól vonják meg a román állampolgárságot, melyre úgymond „nem méltó”. Vonják vissza tőle a „Románia csillaga” érdemrendet, Vona Gábort pedig – aki szintén kiállt a Tőkés László által felvetett, s a román fél által botránykeltőnek ítélt gondolat, Magyarország védőhatalmi státusza mellett – tiltsák ki Romániából. (Nem lenne rossz társaságban, eddig Eva Maria Barki nemzetközi jogászt és emberjogi aktivistát tiltották ki az erdélyi magyarság ügyében tett nyilatkozatai miatt az országból, valamint Bayer Zsoltot, aki legutóbb otrombaságokat írt egy mondanivalójában egyébként kifogásolhatatlan eszmefuttatásban, de az erdélyi magyarsággal kapcsolatos eddigi munkássága magyar szempontból akkor is méltánylandó.)

Ami a magas rangú kitüntetés visszavonását illeti, ez nemcsak egy hirtelen ötlettől vezérelt retorikai fordulat volt Victor Ponta miniszterelnök részéről, a PSD hivatalosan is kérte ezt az elnöki hivataltól. A válasz az volt, hogy csak az kérheti a kitüntetés visszavonását, aki maga is megkapta azt. Nos, nem meglepő módon a kitüntetést eddig elnyert 1311 személy között akadtak olyanok (név szerint Ilie Sârbu, Dan Nica, Ioan Rus, Ecaterina Andronescu, Alexandru Athanasiu, Ioan Mircea Paşcu, Gabriela Firea, Miron Mitrea, Şerban Valeca, Eugen Bejinariu), akik a múlt hét végén csatlakoztak Corina Creţu Európai Parlamenti képviselő vonatkozó felhívásához. A labda most az elnöki hivatal térfelén pattog.

Tőkés László a Népszabadságnak adott interjújában („Csak a nyers politikai erő számít”, 2013. augusztus 30.) kifejtette, hogy nem különösebben foglalkoztatja a kitüntetés ügye. „Lehet, hogy a kitüntetést visszavonják, – mondta – ám ez az ő dolguk, őket minősíti. Mi a nyolcvanas években nem a majdani kitüntetések reményében szálltunk szembe a diktatúrával.” Abban is teljes mértékben igaza van a megkérdezettnek, hogy nem félti az állampolgárságát, hiszen annak megvonásával a román hatalom többet vesztene a külföldi presztízs terén, mint amennyit nyerne, ha nyerne egyáltalán valamit. Márpedig a román hatalmi elitnek kiváló taktikai érzéke volt mindig is, nem hagy ekkora támadási felületet.

Megítélésem szerint gesztus volt Tőkés László részéről, hogy e kitüntetést egyáltalán elfogadta, hiszen a Trianont követő, magyarellenességében politikai berendezkedéstől függetlenül kőkeményen következetes román politika fényében azt el is utasíthatta volna. Minden bizonnyal annak reményében fogadta el, hogy előbb-utóbb normalizálódik a magyar–román viszony, helyükre kerülnek az alapvető értékek. S talán azért is, mert az 1989-es kiállása ugyan a magyarság érdekében történt, de az abból kiinduló népi ellenállásnak, majd rendszerváltásnak „haszonélvezője” végső soron egész Románia.

Szaniszló Ferenc úgy fogalmazott a Táncsics-díj visszaadását indokló eszmefuttatásában, hogy visszaadja azt azoknak, akik méltatlannak találtattak arra, hogy őt méltónak találják. A megfogalmazás tökéletesen illik azokra is, akik most egy posztkommunista párt képviselőiként ágálnak az 1989-es temesvári népfelkelés központi figurája ellen. Ők biztosan méltatlanok arra, hogy Tőkés Lászlót elismerjék, hiszen amit képviselnek – a gátlástalan, önérdekű politikai nyomulás, az elvtelen hatalom-technokrácia, a globalista erőknek való teljes behódolás – éles ellentétben áll az EMNT elnökének eszmevilágával, a méltányosság, igazságosság, keresztényi szeretet értékrendszerével.

Tőkés László esetében is felmerülhet, hogy visszaadja a kitüntetést, ez viszont rossz üzenet lenne azon román polgártársak felé, akik – ha kevesen vannak is, de – ma is úgy tekintenek Temesvár hősére, mint a román rendszerváltás egyik meghatározó szabadságharcosára, aki az életét tette kockára, mikor szembefordult a diktatúrával egy demokratikusabb politikai berendezkedés elérésének érdekében. Rossz üzenet lenne a csekély erőt képviselő, de párbeszédképes, demokratikus gondolkodású román elit felé, melynek végső soron a megnyerése és nem elvadítása a cél.