
Virágzik a feketekereskedelem. Csomagtartóból kínált élelmiszerek
Fotó: Facebook
2020. március 28., 18:132020. március 28., 18:13
Sokan jósolgatják, hogy egy-két hét és pánik lehet az élelmiszerpiacon, ugyanis hatalmas mennyiségben vásárolunk fel alapvető fogyasztási cikkeket a járvány előtti időszakhoz képest. Vagyis hozzávetőleg ötször annyit, mint normális esetben és körülbelül kétszer annyit, mint a karácsonyi vagy a húsvéti ünnepek előtt. Utóbbi kereslettöbbletre tartalékolással és túltermeléssel fel lehet készülni. A mostani helyzetre viszont semmilyen forgatókönyv nem volt írva. Csakis a hétköznapi emberek józan eszén múlik, hogy bekövetkezik-e az élelmiszerpiac összeomlása vagy sem. A termelők többsége a felvásárlóknak adja el terményeit, a nagybani felvásárlók pedig a multikkal állnak szorosabb kapcsolatban, így pillanatokon belül üres üzletekkel találhatjuk magunkat szembe. És míg a nyugati államokban léteznek családi gazdaságok, nálunk az 1989 utáni időszak évtizedeinek tudatos vidékrombolásából fakadóan esélyünk sincs lábra állni egyhamar, ha vége lesz az embert próbáló időszaknak.
A partiumi kisfalvakban élők – ahol egy vagy két vegyeskereskedésnél több nem szolgálja ki a helybéli vevőkört –
Hogy még bosszantóbb legyen a helyzet, a feketeárusok hada is ellepte a kistelepüléseket, főleg ahol a tulajdonosnak nehezebb a kiürült polcokat feltölteni.
A „kitakarított” árukészletet nem olyan egyszerű egyik napról a másikra pótolni. Ezt kihasználva egyesek mázsaszám vásárolták fel a lisztet, cukrot, rizst, száraztésztát, konzervet és egyéb tartós élelmiszereket nemcsak saját éléskamrájuk feltöltése érdekében, hanem inkább a rossz idők kínálta nyerészkedés miatt. Vannak szemfülesek, akik a legszörnyűbb időkből is hasznot tudnak húzni, tőkét kovácsolnak mit sem törődve a helyzet teremtette nyomorúsággal és embertársaik kiszolgáltatottságával.
Mint tudjuk, a feketekereskedelem a legális üzleti forgalmat teljesen vagy részben kikerülő „gazdasági ágazat”. Az így szerzett pénz megkerüli az adóhatóságot, vagyis feketejövedelmet hoz létre, könnyebb, kifizetődőbb, sikeresebb bevétel formájában.
Közülünk sokan még megérték azokat a nyolcvanas évekbeli időket, amikor nemcsak a partiumi magyar határ mentén, de a Bánság peremtelepülésein, sőt Temesvár belvárosában is a helybéliek szerb személygépkocsik csomagtartóiból méregdrágán vásárolták a kávét és egyéb hiánycikket. Természetesen a babkávénak már a hazai árát sem ismertük, csak sejtéseink voltak, hogy dupla árat fizetünk a tízdekás csomagért. Egyes élelmiszereket még annál is drágábban kínáltak, de a szükség nagyúr, a román üzletek polcain pedig halkonzerveken (azokhoz akkor még banikért lehetett hozzájutni) és néhány dunsztos üvegbe rakott céklán kívül alig volt egyéb fogyasztható élelmiszer.
főleg hogy előtte való nap az egyik internetes oldalon horribilis árakon kínálták a napok óta hiánycikknek számító élesztőt és lisztet, amelyet magyarországi lerakatokból töltöttek fel a hazai határ menti magyar és román kereskedők.
Malomtulajdonos ismerőseim is jelezték: teherautószám hordják tőlük a lisztet, ami eddig sosem fordult elő, vagy csak ritka esetekben. Akkor is a forgalmazott őrleményeknek csak a töredéke vándorolt más településekre a mostani gyanúsan furcsa forgalomhoz képest. Ugyanis egybehangzóan megegyeztek abban, hogy a napi több száz kilónyi lisztmennyiséget nem a személyes szükségletet kielégítendő fuvarozzák el, de kilónként borsos áron cserél gazdát.
Kikerestem a közösségi oldalakon a hasonló adok-veszek csoportokat és lám, az orvosi kékszesznek is igencsak megnőtt a kereslete, no meg az ára is. Akárcsak a többi fertőtlenítő szernek.
Az élesztő majdnem többet kóstál, mint egy kiló liszt, hisz 3 lejért vesztegetik levélnyi csomagját, míg a liszt kilóját 4 lejért. Természetesen a csomagtartóból, mint egykoron az átkos világban.
Vannak tehát, akik azt látják a járványügyben, hogy jó üzlet a félelem, jó haszonnal meg lehet lovagolni. Mert vagy a kórtól fél az ember, vagy az éhhaláltól. A romániai ügyeskedőknek pedig azonnal van mindenre tervük, hiszen koronavírus ide vagy oda, a balkáni ember arról híres, hogy megél a jég hátán is. És sajnos ez a hajlam is ragályos. Legalábbis a Partiumban már felütötte a fejét.
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!