Ló és „környéke”

Különösen alakul az állatokhoz fűződő viszonyunk. Kisgyerekként ösztönösen vonzódunk hozzájuk, játékaink többsége állatokat személyesít meg, szerencsés esetben házi kedvenceinkkel osztjuk meg legbensőbb titkainkat, akik ily módon szent állatokká magasztosulnak, vagy kimúlnak kis gazdáik esetenként szélsőséges szeretetének, kísérletező kedvének oltárán. Erről családom egyik néhai tengerimalaca hosszasan tudna mesélni a túlvilágról.

A gyerekkor elmúltával legtöbbünk esetében valahogy ez az „állati” ragaszkodás is elillan, s csak a szerencsések maradnak közeli viszonyban a kedvencekkel. Az idén is ezreket megmozgató Székely Vágta azonban újra bebizonyította, milyen bűvös erővel képes hatni a ló és „környéke” az emberek többségére. Több tudatpusztító évtized ellenére ugyanis a ló megmaradt a vidéki életforma velejárójának, s bár munkaeszközként ma már csak csekély szerep jut neki, jelentősége, mítosza alig-alig csökkent. Szépnek, arányosnak, erősnek látjuk őket, a lendület, a féktelenség, aszabadság szinonimájakénttekintünk rájuk – és egyszerűen megőrülünk, ha vágtatni, ugorni, azaz versenyezni látjuk őket.

Akinek megadatik, hogy több-kevesebb rendszerességgel belepillanthasson a lovasversenyek környezetébe, még fertőzöttebbé válik. Egyik pillanatról a másikra a bajtársiasság, a gondoskodás, a tolerancia világában találja magát, ahol a négylábú társ esetenként több figyelmet igényel és kap, mint a lovas maga. A rendszeres lovagláshoz szokott gyerek jellemfejlődése is erőteljesen magán viseli a lóközeliség nyomait: kiegyensúlyozottabbá, fegyelmezettebbé válik, a tevékenység, az edzésmunka, a gondoskodás iránti elkötelezettség pedig már-már „kóros” méreteket ölt. Nem véletlenül hódítanak teret a lovaspedagógia különböző módszerei a mozgásszervi vagy magatartásbeli zavarokkal küszködő gyerekek felzárkóztatása esetében.

Nem véletlenszerű, de irigylésre méltó a magyar kormány által tavaly ősszel, kísérleti jelleggel útnak indított országos lovasprogram. A kezdeményezés egyelőre választható foglalkozásként kínálja a testnevelés, a mozgás eme formáját, de egyben megteremti a rendszeres és tömeges lovaglás alapvető feltételeit. Ezzel párhuzamosan pedig a lótenyésztésnek is új lendületet kölcsönöz, ami rohanó korunkban új dimenzióba emelheti a kedvencek iránti, eredeti lényegét vesztett ragaszkodásunkat. Nálunk erre még bőven kell várni, de a jó példa, mondják, ragadós. Mi meg jobb híján kivárjuk.