Levélféle a ballibekhez

A határontúlimagyarozás a ballibek mocskoszsidózása – írta ki a barátom a választások után a legnagyobb közösségi portálra, és elnézve a politikusi, „szakértői”, illetve kommenthuszári véleményeket az elmúlt két hétből, igazat kell adnom neki. A zsigeri indulaton, az ellenségkép-konstruáláson és bűnbakkeresésen túl ráadásul kontra-produktív is a külhoni magyarokat ilyenképp elidegeníteni a nemzettől.

Induljunk el az alapoktól: a magyar nemzet létezik. Ez tényállítás. Nemzetrészek élnek szerte a Kárpát-medencében és a nagyvilágban, magyar öntudattal, anyanyelvvel, kultúrával, hagyományokkal. Igaz, a nemzeti összetartozás érzése és tudata mély sebet kapott a kommunista diktatúrák idején, kissé fura nekünk az anyaországi, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki vagy diaszpórabeli magyar. És miért ne lenne fura, hiszen több emberöltőnyi ideig voltunk és vagyunk más történetekbe beágyazva, kiszakítva a közös nemzeti narratívából. Szintén tapasztalati tény: a „szétfejlődés” logikáján túlmutatóan bárhol a világon magyar szót hallunk, az esetek többségében nemzettársként fordulunk a beszélőhöz. Ezt a tudást nem tudták kiölni belőlünk a kommunisták, tudjuk, hogy magyarok vagyunk, tudjuk, hogy a másik is magyar, tudjuk, hogy egy nemzethez tartozunk. Ezt a tudást indulatból tagadni dőreség.

A magyar állampolgárságú, de máshol élő magyarok szavazati joga valamiért mégsem természetes. A legerősebb érv kb. így hangzik: ne szavazzanak magyarországi országgyűlési választáson azok, akik nem ott adóznak, és akiket a magyar kormány döntései nem érintenek. Nemrég egy internetes újságban erdélyi szemszögből úgy érveltem: már hogyne érintene bennünket, Magyarország határain túl élő magyarokat a mindenkori kormányok teljesítménye, hiszen a nemzet első számú letéteményese és védelmezője az anyaország. Számunkra nagyon nem mindegy, hogy saját rövid távú érdekeit követő, a hatalomgyakorlást öncélként tételező kormányfő hazudik-e a választóinak a hatalom megtartása érdekében (lásd az őszödi beszéd vonatkozó részeit), ezáltal árt az ország és a nemzet egészének, vagy a hatalom megszerzésén és megtartásán túl a magyar kormány felelős tisztségviselői elvégzik mindazt, amire tőlünk, választóiktól felhatalmazást kaptak. És nemigen tudok elképzelni (vagy helyeselni) olyan választói alapállást, amely a magyar nemzet megszüntetését tűzi ki feladatul a magyar politikusok számára. De fordítsunk egy kicsit a képleten: tegyük fel, hogy a jelenleg minket hibáztató ballib indulatkeltőknek igazuk van. Hogy igazatok van. Gondoljuk végig közösen, legyen: csak és kizárólag a Magyarországon élő, ott adózó állampolgárok szavazzanak a magyarországi választásokon. Vagyis a nemzet ne legyen politikai közösség, szűkítsük a kört Magyarország adófizető polgáraira.

Véreim! Ezzel gyakorlatilag a külföldön munkát kereső fiatalokat is elkülditek – végérvényesen. (Ez a típusú könyvelői logika más társadalmi csoportokat is kirekeszt, de most csak az elvándorlókra fókuszálnék.) Jelenleg állampolgárnak lenni és adózni a jóléti államokban jobb, mint Magyarországon, és amekkora versenyhátrány halmozódott fel a rendszerváltást követően, középtávon jobb is lesz. A jóléti államokat viszont nem véletlenül nevezzük így, mert bár nincs kolbászból a kerítés, de ott adózó állampolgárként nagyobb lehet a biztonságérzetünk: jól működik az állam, az adómért cserébe jó szolgáltatásokat nyújt. A tágabb értelemben vett anyanyelvű kultúra és a haza szeretetén kívül mondjatok egy olyan érvet, ami ezeket a fiatalokat visszatérésre késztetné.

Ja, hogy ott idegenek maradnak életük végéig. Hát a „határontúlimagyarozó-mocskoszsidózó” Magyarországon sem fogják otthon érezni magukat. Mert megtapasztalják azt az idegengyűlöletet, amivel mi, külhoni magyarok részetekről 2004 óta, szülőföldünkön pedig már száz éve nap mint nap szembesülünk.