Hirdetés

Levélféle a ballibekhez

Demeter Szilárd

2014. május 03., 18:232014. május 03., 18:23


A határontúlimagyarozás a ballibek mocskoszsidózása – írta ki a barátom a választások után a legnagyobb közösségi portálra, és elnézve a politikusi, „szakértői”, illetve kommenthuszári véleményeket az elmúlt két hétből, igazat kell adnom neki. A zsigeri indulaton, az ellenségkép-konstruáláson és bűnbakkeresésen túl ráadásul kontra-produktív is a külhoni magyarokat ilyenképp elidegeníteni a nemzettől.

Induljunk el az alapoktól: a magyar nemzet létezik. Ez tényállítás. Nemzetrészek élnek szerte a Kárpát-medencében és a nagyvilágban, magyar öntudattal, anyanyelvvel, kultúrával, hagyományokkal. Igaz, a nemzeti összetartozás érzése és tudata mély sebet kapott a kommunista diktatúrák idején, kissé fura nekünk az anyaországi, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki vagy diaszpórabeli magyar. És miért ne lenne fura, hiszen több emberöltőnyi ideig voltunk és vagyunk más történetekbe beágyazva, kiszakítva a közös nemzeti narratívából. Szintén tapasztalati tény: a „szétfejlődés” logikáján túlmutatóan bárhol a világon magyar szót hallunk, az esetek többségében nemzettársként fordulunk a beszélőhöz. Ezt a tudást nem tudták kiölni belőlünk a kommunisták, tudjuk, hogy magyarok vagyunk, tudjuk, hogy a másik is magyar, tudjuk, hogy egy nemzethez tartozunk. Ezt a tudást indulatból tagadni dőreség.

A magyar állampolgárságú, de máshol élő magyarok szavazati joga valamiért mégsem természetes. A legerősebb érv kb. így hangzik: ne szavazzanak magyarországi országgyűlési választáson azok, akik nem ott adóznak, és akiket a magyar kormány döntései nem érintenek. Nemrég egy internetes újságban erdélyi szemszögből úgy érveltem: már hogyne érintene bennünket, Magyarország határain túl élő magyarokat a mindenkori kormányok teljesítménye, hiszen a nemzet első számú letéteményese és védelmezője az anyaország. Számunkra nagyon nem mindegy, hogy saját rövid távú érdekeit követő, a hatalomgyakorlást öncélként tételező kormányfő hazudik-e a választóinak a hatalom megtartása érdekében (lásd az őszödi beszéd vonatkozó részeit), ezáltal árt az ország és a nemzet egészének, vagy a hatalom megszerzésén és megtartásán túl a magyar kormány felelős tisztségviselői elvégzik mindazt, amire tőlünk, választóiktól felhatalmazást kaptak. És nemigen tudok elképzelni (vagy helyeselni) olyan választói alapállást, amely a magyar nemzet megszüntetését tűzi ki feladatul a magyar politikusok számára. De fordítsunk egy kicsit a képleten: tegyük fel, hogy a jelenleg minket hibáztató ballib indulatkeltőknek igazuk van. Hogy igazatok van. Gondoljuk végig közösen, legyen: csak és kizárólag a Magyarországon élő, ott adózó állampolgárok szavazzanak a magyarországi választásokon. Vagyis a nemzet ne legyen politikai közösség, szűkítsük a kört Magyarország adófizető polgáraira.

Véreim! Ezzel gyakorlatilag a külföldön munkát kereső fiatalokat is elkülditek – végérvényesen. (Ez a típusú könyvelői logika más társadalmi csoportokat is kirekeszt, de most csak az elvándorlókra fókuszálnék.) Jelenleg állampolgárnak lenni és adózni a jóléti államokban jobb, mint Magyarországon, és amekkora versenyhátrány halmozódott fel a rendszerváltást követően, középtávon jobb is lesz. A jóléti államokat viszont nem véletlenül nevezzük így, mert bár nincs kolbászból a kerítés, de ott adózó állampolgárként nagyobb lehet a biztonságérzetünk: jól működik az állam, az adómért cserébe jó szolgáltatásokat nyújt. A tágabb értelemben vett anyanyelvű kultúra és a haza szeretetén kívül mondjatok egy olyan érvet, ami ezeket a fiatalokat visszatérésre késztetné.

Ja, hogy ott idegenek maradnak életük végéig. Hát a „határontúlimagyarozó-mocskoszsidózó” Magyarországon sem fogják otthon érezni magukat. Mert megtapasztalják azt az idegengyűlöletet, amivel mi, külhoni magyarok részetekről 2004 óta, szülőföldünkön pedig már száz éve nap mint nap szembesülünk.

 

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés