Különös német szilveszter

A szilveszter itt Európában általában a felhőtlen jókedvről szól. Házibulikban, szórakozóhelyeken, de akár utcabálokon is százak, ezrek, tízezrek búcsúztatják néhány pohár pezsgővel és borral, konfettit szórva és papírtrombitákat ríkatva az óévet, és köszöntik az újat.

Ez a szilveszter azonban több okból sem a megszokott mederben zajlott, hiszen a terrorfenyegetés miatt számos helyszínen megerősített rendőri felügyelet mellett zajlott az utcai ünneplés. Ez – sajnos – lassan már a megszokott kategóriájába tartozik. Azonban az, ami Németországban történt, döbbenetes, sőt ép ésszel felfoghatatlan, hogyan fajulhattak idáig a dolgok. A beszámolók szerint Kölnben több száz – talán ezer – fős, férfiakból álló horda garázdálkodott, üldözőbe vette az utcabálon résztvevő nőket, erőszakoskodtak velük, fogdosták őket, nemi erőszak is történt, majd az áldozatokat ki is rabolták. Az események kapcsán a helyi rendőrség vezetője megjegyezte: az elkövetők kinézetük alapján az arab vagy az észak-afrikai térségből származnak. Hasonló esetekről érkezett jelentés Hamburgból és Stuttgartból is.

A hajmeresztő történésekre adott reakciók állatorvosi lóként mutatják be, mennyire a saját, rosszul értelmezett toleranciájának csapdájába esett a politikai korrektség kényszere miatt cselekvésképtelenségre kárhoztatott, megbéklyózott Európa. A rendőrség, a média és a politikum is tétován, késve reagált: a rendőrök képtelenek voltak fenntartani a rendet, a rendőrség nem tájékoztatta a nyilvánosságot, akárcsak a média, amely nem valós időben, csupán több nap késéssel reagált – mint kiderült, a közszolgálati televízió például csak napokkal később számolt be az esetről, bár korábban tudtak róla. A politikum azzal hárít, hogy nem lehet összekötni az eseteket a migránskérdéssel, mások pedig azt kifogásolják, hogy a rendőrség közölte az elkövetők származását.

Holott nehéz nem egyértelmű összefüggést találni a között, hogy Angela Merkel kancellár – abban a reményben, hogy „jófej”, divatosan hipertoleráns politikusként tartsák számon – félreérthető kijelentést tett arról, hogy Németország mindenkit befogad, aminek nyomán az országot elözönlötték a migránsok, szinte megoldhatatlan feladat elé állítva a hatóságokat, és a között, hogy azt követően, hogy az országba jóformán ellenőrizetlenül több százezernyi közel-keleti és afrikai bevándorló érkezett, hirtelen példa nélküli, tömeges utcai agresszió ért nőket közel-keleti férfiak részéről. Ebben az esetben kiemelten releváns az elkövetők származása, hiszen csakis akkor lehet elejét venni a hasonló történéseknek, ha pontosan tudjuk, hogy kik ők, és milyen háttérrel rendelkeznek.

A divatossá vált közhellyel szólva azt is mondhatnánk: a valóság most rárúgta az ajtót a valós tényeket tudomásul venni következetesen nem akaró széplelkekre. Annyi megjegyzéssel, hogy a valóság nem csupán ránk rúgta az ajtót, hanem sáros bakancsban végigdübörgött a perzsaszőnyegen, kirámolta a hűtőszekrényt, két pofon kíséretében kipenderített a fotelből, és a szemünk láttára, a saját nappalinkban molesztálni kezdte az asszonyt.

Ha továbbra is következetesen tagadnák a migráció és a németországi történések közötti összefüggéseket, és elhallgatnák az elkövetők kilétét, az csak a szélsőballiberális gyakorlatnak a folytatása lenne, hogy egy problémát szómágiával próbálnak megoldani –ezen elv szerint, ha tilos beszélni róla, akkor meg is szűnik. Nos, a kölni és a hamburgi események most megmutatták, mennyire alkalmas a szélballib gondolatrendőri gyakorlat a problémák megelőzésére és elhárítására.

Mindazonáltal nem szabad a mosdóvízzel a gyereket is kiönteni, nem lehet azt mondani, hogy Európa nem segít a – gyakran éppen Európa, a Nyugat politikai hibái miatt – földönfutóvá vált valódi menekülteken. De az sem lehetséges, hogy a mienktől gyökeresen eltérő kulturális és szocializációs háttérrel rendelkező idegenek özönét zúdítsák rá az önmagát jelenleg még megvédeni képtelen európai civilizációra holmi valóságtól elrugaszkodott, hagymázas ideológiákra hivatkozva. Ha megőrzendő értéknek tekintjük a klasszikus liberális demokrácián, a nők és a férfiak közötti egyenjogúságon alapuló európai civilizációt, nem lehet azt a kizárólagos elvet alkalmazni, amely nem vesz tudomást a kulturális eltérésekről, csupán azon az alapon, hogy a mindannyiunkban meglevő emberi princípium parancsa nyomán mindenkit be kell fogadni, tekintet nélkül arra, honnan, miért és milyen szándékkal jött.

A kérdés az, hogy képes lesz-e megkeresni, illetve egyáltalán meg akarja-e keresni a jelenlegi nyugati politikai elit azokat a módszereket, amelyek révén összeegyeztető a rászorulók támogatása és az egészséges önvédelem a ránk zúduló, a kultúránkat és a civilizációnkat megvető, annak gyengeségeit kihasználó hordákkal szemben.

Az ugyanis előbb-utóbb beláthatatlan következményekhez vezethet, ha az őshonos polgárok azzal szembesülnek, hogy az állami intézmények, a hatóságok valóságidegen eszmékre hivatkozva nem látják el a feladatukat, és nem védik meg őket.