Kinek dolgozik a tusványosi idő?

Kis híján negyedszázados a Tusványos. Hogy rohan az idő, eresztenénk rögtön el a jól fejlett közhelyet, ha nem döbbennénk rá, hogy mennyi, itt, az Olt partján megfogalmazódott világmegváltó gondolat toporog ma is a megvalósulásra várók sorában.

Az egyenleg persze korántsem lehangoló, hiszen mégiscsak itt állunk, lassan félmillió, az anyaország határain kívülre szorult magyar állampolgárságú ember, az ötlet, a szándék, talán a technikai részletek is itt körvonalazódtak a medvék és borvizek őrizte völgyben. Mégis azon kapjuk magunkat, hogy sűrűn visszatérő témákat kibeszélendő telepedünk le, sokan meg is kérdezik: nem unjátok még?

Hát nem. Vannak ugyanis dolgok, amelyek nem divattémák, amelyeket felkap a közbeszéd, s némi felhődagasztás után visszapottyant a szürkeségbe. Lehet eleget beszélni az autonómia kérdéséről? Főleg most – lásd, divattéma –, amikor a román regionalizációs tervek igyekeznek felszámolni a kisebbségi többséget, amelynek egységes és következetes felmutatása egy régió önrendelkezése követelésének legfontosabb hitelesítője. Vagy lehet ráunni a nemzetpolitikáról szóló diskurzusra, amikor lassan, de biztatóan csírázik a mag, egyre többen kezdik érteni, milyen plusz tartást kölcsönözhet a nemzethez tartozás tudatos megélése? Amíg nem lesz autonómia, önálló magyar állami egyetem, nem fejeződik be az államosított egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása, addig ezek a kérdések a szabadegyetem napirendjén maradnak.

A történelem természetesen új témákat is kitermel. Az elszakított területeken élő magyar állampolgárok soha nem volt feladat előtt állnak: cselekvően részt venni a jövő évi magyarországi parlamenti választásokon. Az ismeretlen kihívások mindig szorongást keltenek, az egészséges moralitású ember pedig hosszasan rágódik, mire is jogosult, erkölcsileg mire felhatalmazott. Erre a tépelődésre játszanak rá a távolmaradás „ésszerűségét” hangoztatók, miszerint milyen alapon szólnánk bele egy olyan ország belügyeibe, ahol nem fizetünk adót, illetéket, amelynek különböző társadalmi rendszerei számunkra szokatlan módon működnek. Kétségtelen: egy szétvert nemzetet nem egyetlen parlamenti ciklus alatt lehet újjáépíteni, de a folyamatot egy parlamenti ciklusra való felhatalmazással lehet útnak indítani.

A 2008-as tábor egyik legtöbbet emlegetett bonmotja így szólt: van, aki hiányzik, és van, aki nincs itt. Ma már gyermekeinkkel járunk Tusványosra, akik ha a koncerteken kívül az előadósátrak alá is bekukkantanak, titokban vállon veregetjük magunkat. Abban a hitben, hogy az idő nekünk dolgozik. Tusványoson és két Tusványos között egyaránt.