Jön a „magyar tavasz”?

A kilencvenes évek derekán a Magyarok Világszövetsége és más civil szerezetek közreműködésével rendezték azt a nemzetstratégiai konferenciasorozatot, amelynek keretében egy sor ma is aktív politikus és gondolkodó fejtette ki meglátásait a magyar jövő kívánatos alakítási módozataival kapcsolatban. Jelen volt Tőkés László, Markó Béla, Németh Zsolt, Szőcs Géza, Gál Kinga, Pokol Béla, Lovas István és Tőkéczki László is, hogy csak néhányukat említsem. A talán legsikeresebb, legszervezettebb – sorrendben a második – konferenciának Székesfehérvár adott otthont 1995-ben, amelyen Sebestyén István, Svájcban élő gondolkodó az euroszkepticizmusról beszélt. Ekkortájt nemhogy az euroszkepticizmus, de még a globalizmus problematikája is csak elvétve foglalkoztatta a nemzetstratégia iránt érzékeny közönséget, így a legtöbben értetlenül hallgatták a látnoki előadót.

Mire az európai uniós csatlakozás elérhető közelségbe került, már más volt a helyzet. Ha kizárólag azt a tényt említjük, hogy a magyar gazdák uniós támogatásként az osztrák gazdák támogatásának negyedére számíthatnak, s ennek saját forrásból való kiegészítését megtiltották a magyar kormánynak, már evidens, hogy mi is volt itt a cél: nem a felzárkóztatás, hanem a különbségek megőrzése, távlatilag pedig a magyar termőföld felvásárlása minél alacsonyabb áron.

 Veszélyes kritikák

Gyarmatnak kellettünk, nem partnernek. A gyarmattartók pedig évszázados szokás szerint ezúttal is megtalálták a maguk helytartó elitjét a „bennszülöttek” között. A magát baloldalnak nevező politikai-hatalmi bűnszövetség ugyanolyan engedelmesen és készségesen hajbókolt új urai előtt, mint tette azt nem sokkal korábban a szovjetek felé.

A nemzeti érdekérvényesítés magatartásirányító politikai kategóriaként, motivációs értékbázisként éppúgy nem volt jelen sem a nyilatkozataikban, sem a politikájukban, mint ahogy korábban sem. Sőt, hatalmas médiaerejükkel sikerült olyan közhangulatot kialakítaniuk, hogy aki az uniós csatlakozás valódi arcáról mert beszélni, szakmai érvei dacára könnyen a politikai szalonokon kívül, az állítólagos szélsőségesek között találhatta magát.

Orbán Viktort is kitámadták akkor, aki annyit mert leszögezni, hogy a hátrányok és az előnyök között az előnyök nyomnak szerinte többet a latban. A hátrányok puszta említése is csípte a hangadók szemét. A Panasz című kötetben szereplő Vádlók és vádlottak című írásában Szabó Dezső által oly érzékletesen bírált kötelező optimizmus – amely akkor is országvesztésbe torkollott – elevenedett meg a szemünk előtt. Nemcsak a ballib rétoroktól hallhattunk hamis hozsannázó szólamokat az unió nagyszerűségéről és a magyar történelmi célok beteljesüléséről, de ugyanazt a nótát fújta teli tüdőből az MDF-es Dávid Ibolya is.

Rejtett kamerák

Az unió valódi természetével a 2010-es választási győzelem után ismerkedhetett meg a magyarság. Az Európai Parlamentben valóságos gyűlöletszeánszokat rendeztek a magyar médiatörvény és a magyar alkotmány kapcsán, úgy, hogy a hozzászólók többsége a legalapvetőbb tényekkel sem volt tisztában. Most a Tavares-jelentéssel revolvereznek, a néppárti Viviane Reding pedig szinte napi rendszerességgel támadja Magyarországot, s attól sem riad vissza, hogy új, az uniós szerződés aláírásakor még értelemszerűen nem létező „közbülső” szankciók megalkotását, és Magyarországgal szembeni foganatosítását javasolja. Mi több, a Magyar Nemzet című napilap információi szerint ugyanez a személy a globalista világhatalom egyik félhivatalos, a nyilvánosság kizárásával működő fórumán, a Bilderberg-csoport legutóbbi ülésén arról beszélt, hogy mindent megtesz a jövő évi magyar választások legitimitásának gyengítése érdekében, arra hivatkozva, hogy a választók legutóbb a szavazófülkékben sem merték kifejezni akaratukat. A Magyar Nemzetből azt is megtudhattuk, hogy az Európai Bizottság egyik, névtelenséget kérő olasz tisztségviselője szerint Reding a konferencia résztvevőinek kifejtette: már folytatott tervéről előzetes megbeszéléseket olyan magyarországi, nem kormányzati szervezetek képviselőivel, amelyek anyagi támogatásuk legnagyobb részét az Egyesült Államokból kapják. ők biztosították a bizottsági alelnököt arról, hogy olyan jelentéseket fognak kiadni, amelyek szerint akadtak, akik láttak a szavazófülkék fölé helyezett rejtett kamerákat.

 Török forgatókönyv?

Ennyit hát az Európai Unióról, amelyről sokan azt remélték, hogy a globalizmus elleni európai bástya lehet. Ehelyett az EU nem más, mint a globalista háttérhatalom által irányított népszínház. Ha valaki nem hajlandó a neki szánt szerepet eljátszani, azt első menetben körbeugatással, politikai nyomással, majd intézményesített szankciókkal próbálják megregulázni, utána meg jöhetnek a Reding által emlegetett, konkrétan még nem körvonalazott „közbülső eszközök”. Legvégső esetben pedig a kívülről irányított „magyar tavasz”, mert biztosan találnak majd a destabilizációra törekvő háttérerők valami tetszetős nevet a török forgatókönyv mentén zajló, kívülről szított belső lázadásra (lásd még a hasonló forgatókönyv alapján zajló „őszirózsás forradalmat”). Nemrégiben már Tamás Gáspár Miklós is arról nyilatkozott, hogy „békés forradalomra” van szükség, a magyar „demokrácia” már nem állítható vissza szavazati úton, Viviane Reding pedig már most azt tervezi, miként fogja hitelteleníteni a magyar választás eredményét. Természetesen a „demokrácia” nevében semmisítve meg a demokráciát. „Érted jöttünk, elvtárs, nem ellened” – nemdebár? Hogy Reding most tagad? Semmivel sem jelent többet, mint a napot az égről bármikor lehazudni kész leleplezett kommunista vezetők mosakodó nyilatkozatai.