Itt van, mert feltámadt

Református lelkész barátom ajánlotta a figyelmembe a pszichológus Carl Gustav Jung egyik esszéjét, amelyben többek között a következő gondolat szerepelt: az ő nagyapja még úgy járt a mezőre, hogy egyik vállán a kapa, a másikon meg ott ült Isten. Azaz a materiális és lelki dimenzió egyformán valóságszerű volt számára. A régi ember a lelkével is könnyebben látott, tapintott. Napjaink társadalma nem, vagy csak alig foglalkozik az ember lelkének fejlesztésével, nemzedékek nőttek fel úgy, hogy lelki látásuk-tapintásuk nem erősödött meg. És ma már csak kevesen mondhatják el, amit Jung megfogalmazott.

A kisgyermekkor húsvéti emlékeit legtöbben hosszan őrzik, nem ritkán írásos emlékek tanúskodnak a nagy locsolásokról és meglocsoltatásokról. Később a nagy bulik, szórakozások jönnek, aztán a többség kezd „kifáradni” ebből a fajta húsvétozásból. Talán e felsorolás is jelzi, mennyire távol jár a húsvét üzenete, amellyel sokan életük során egyáltalán nem is találkoznak. A pogány misztériumvallások húsvétjaival talán igen, hiszen a természet, az élet rendszeresen megújul.

Egy ideig többségünk azért elaraszolgat addig a felismerésig, hogy létezik körülöttünk egy megfoghatatlan dimenzió, valami, amit egyszerűen csak Istennek nevezünk. Innen Jézusig eljutni, feltámadásról, örök életről gondolkozni azonban még nagyon hosszú út. Mert egy megfoghatatlan lelki valóság elfogadása talán még belefér a racionális gondolkodásba, de hogy emberi létformát vegyen magára, hogy kapcsolatba lépjen velünk? Az már sok.

Nagyhét van, olvassuk a húsvéti történeteket: feltámadt Jézus, megjelent az emmausi tanítványoknak, Péternek, Mária Magdolnának. Tizenegy tanítvány bezárva a szobába, félnek a zsidóktól, a rómaiaktól, nekik is megjelenik. Mindig úgy, hogy ő jön el. Miért vagyunk ennyire messze Jézustól? Miért van az, hogy Jézus Krisztus feltámadása, illetve saját feltámadásunk csak igen késve jelenik meg reális lehetőségként a gondolkodásunkban?

Mivel a tízparancsolat szerint szombaton pihenni kell, tanítványai csak vasárnap mentek ki Jézus sírjához. A barlangban azonban nem volt ott a test, csak a leplek, amelyekkel beborították. És egy angyal, aki azt mondta a gyászolóknak: „Nincs már itt, mert feltámadt!”

A Jézussal való találkozást ma már természetesen nem lehet ily módon lokalizálni, felbukkanására azonban érdemes számítani. Ha készen érezzük magunkat rá, kezdhetnénk talán úgy, hogy azt mondjuk egymásnak: itt van, mert feltámadt. Áldott húsvéti ünnepeket kedves mindannyiuknak!