
2016. december 23., 20:382016. december 23., 20:38
Sok erdélyi családban a disznóvágás éppen úgy megmaradt karácsony előtti néphagyománynak, mint a húsvéti locsolás. A paraszti világból átörökölt szokást sokan annak ellenére őrzik, hogy mai létjogosultsága vitatható, hiszen országszerte bármikor és bárhol vásárolható friss áru, a disznóhús pedig fagyasztóban sem tárolható avasodás nélkül három hónapnál többet. A belőle készített házi finomságok azonban kárpótolják az embert a disznóvágással, netán a disznótartással járó nehézségek miatt. Legtöbben ma már mégsem odahaza nevelnek hízót, csupán a vágás előtti napon vagy éppen a vágás reggelén kerül az udvarra a jószág.
Vidékről vidékre külön rituálé a disznóvágás szokása. Jómagam elsősorban a szilágysági változatát ismerem, hiszen évi rendszerességgel részese vagyok a disznófogástól a disznótorig. A hajnalban szilvóriummal kezdődő készülődés késő este vagy éjszaka ér véget danolással, amikor az asztal köré gyűlt család és közeli rokonság nótákkal zárja a napot. Alig két-három évtizede is a disznótorok kisebb lakodalomnak számítottak a Szilágyságban: rokonok, barátok, ismerősök gyűltek össze a korhely és a húsleves, a sült húsok, hurkák és a töltött káposzta alatt roskadozó asztalok köré, hogy megadják a módját ennek az igen népszerű családi ünnepnek, és persze az egymással való találkozónak és rokonlátogatásnak egyaránt.
Amikor egy hónappal karácsony előtt beállt a disznóvágás szezonja, alig volt olyan hét, hogy két-három este ne disznótorra legyen hivatalos a család apraja-nagyja. Nem a televízió volt az emberek esti szórakozása: érdekesek voltak a sok leleményességgel és kiváló hangulatban megszervezett disznótorok, ahol táncra is futotta, hiszen sok faluban akadtak cigányzenészek, akik egy kiadós vacsoráért és italért húzták a talpalávalót.
A mai disznótorok persze visszafogottabbak, de őrzik, és továbbviszik a városról hazalátogató gyerekek, unokák és dédunokák számára átöröklött szokást. A nap hőse, a jó hentesmester – aki legtöbbször éppen olyan botcsinálta mester, mint régebben a saját Daciáját javítgató szaki – learatja a babérokat, ha jól fűszerezi a májast, a vérest és a kolbászt, illetve egyformára darabolja a tepertőnek való zsiradékot, hogy mindenik jól piruljon, de ne égjen meg.
Életemben még alig találkoztam olyan mészárossal, aki szakiskolában inasként tanulta volna a hentesmesterséget, és vágóhídon dolgozott volna szakmájában. Aki a szűkebb-tágabb rokonságban disznót vágott, az valamikor saját magától kezdte el a szakmát tanulni, és belenőtt e nemes foglalkozásba, mi több, hírnevet és rangot szerzett magának. Így aztán az ő szabadidejétől függ, hol és mikor van a disznóvágás, mert nélküle fű sem nő, és senki nem kockáztatja meg, hogy csak úgy beáll a helyébe.
Pedig hát kényszerek vannak, ilyenbe csöppentem bele én is. Kedvenc hentesünk éppen műtéten esett át, és a családi kupaktanács választása éppen rám esett. Ha tyúkot, libát, nyulat tudok vágni, tán a disznó sem nehezebb, gondoltam, meg amúgy is, már láttam eleget, mikor hol járnak a hentes beretvaélésre fent kései.
Minden rendben van, csak a nyaka véres – mondogattam magamban a szállóigévé vált mondást, amikor szegény pára lassan és vontatottan múlt ki, és hallgattam a disznófogóknak a szúrásra, mint a férfiak fő tudományára hajazó pajzán megjegyzéseit, de végül is sikeres napon estünk túl. Anyósom megnyugtatott, hogy ha egyik feléről hiányzik egy darabka hús, hát ott lesz majd a másikon, ne aggódjak. Volt elegendő meleg bor, így aztán valóban nem aggódtam. És mindenféle fenntartásom ellenére estére nagyon jól sikerült minden, finom lett a kolbász, a májas, és sózóba kerültek az odavaló húsok.
Az esti disznótori készülődés közepette hozzám lépett egy utcabeli asszony, és rám kérdezett: jövő héten nem vágnám le az ő disznóját is? – Kár, hogy eddig nem tudtam, maga milyen ügyes hentes – mondta a néni. Én meg viccesen csak annyit válaszoltam: ha fiatalabb lennék, talán elgondolkoznék azon, hogy érdemes-e egy ilyen pénzesebb szakmára váltanom.
Egy „mini nyugdíjjal” indult Balin, dán repülőjegy-lemondással folytatódott, és végül Ausztráliában kapott új irányt a sepsiszentgyörgyi fiatal házaspár története.
A március elején megszokott átlagokhoz képest néhány fokkal melegebb, enyhe, tavaszias idő várható az előttünk álló hét napban; csupán az éjszakai hőmérsékletek süllyednek fagypont alá.
Szabó Szilárd táncpedagógus-koreográfus feleségével, Németh Ildikó néptáncművész-oktatóval a Fejér vármegyei Tordason lakik. Az erdélyi táncok kiváló ismerőjeként és oktatójaként a házaspár gyakran megfordul Erdélyben is. Velük beszélgettünk.
Négy évnyi háború után kijelenthető: Ukrajna egyre rosszabb állapotban van, Oroszország hadereje és gazdasága is jókora veszteséget szenvedett, és Európa is súlyosan megsínylette a konfliktust.
A méhészetből származó jövedelmének jelentős részét szenvedélyére fordítja egy hármasfalusi gazda: több mint egy évtizede régiségeket gyűjt, és otthona egyik szárnyát valóságos kiállítótérré alakította.
Egy gombolyag fonal, csendes téli esték és nemzedékeken át öröklődő tudás – innen indult, mára pedig saját, szeretettel teli alkotói világgá formálódott. A horgolt figuráktól Szabó Anita beszélt az Erdélyi Naplónak.
Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.
Miközben az éjszakák még téliesen fagyosak maradnak, péntektől látványosan melegednek a nappalok, hétvégére akár 15 °C-os csúcshőmérséklet is várható. A tavasziasan meleg időjárás kitart a jövő hét első felében is.
Csapatmunkára és kommunikációra épülő, intenzív és figyelemlekötő játékra számíthatnak azok, akik a Szatmár Megyei Múzeumban járva „lemerészkednek” a pincébe is. Itt ugyanis Románia első, nemrég újranyílt szabadulószobája fogadja őket.
Folyamatos lehűlés, valamint esőben, havasesőben és hóban gazdag csapadék jellemzi az előttünk álló hetet. A télies hidegek elmúltával a jövő héttől számíthatunk enyhülésre.
szóljon hozzá!