Németh Ildikó és Szabó Szilárd Tordason: évtizedek óta együtt ropják a táncot
Fotó: Szabó Szilárd családi archívuma
A Kárpát-medence-szerte ismert Szabó Szilárd táncpedagógus-koreográfus feleségével, Németh Ildikó néptáncművész-oktatóval a Fejér vármegyei Tordason, egy régi parasztházban lakik. Az erdélyi táncok kiváló ismerőjeként és oktatójaként a házaspár gyakran megfordul Erdélyben is. Tordasi otthonukban beszélgettünk.
2026. február 28., 16:342026. február 28., 16:34
Szabó Szilárd tordasi beszélgetésünk alkalmából így emlékszik vissza az indulásra: „Németh Kálmán neves szobrászművész édesapám jó barátja volt. A művész nagy hatással volt rá, s beszélgetéseik visszatérő témája a magyar kultúra szeretete és a magyarság élete volt. Édesapámnál a mag jó talajba hullott, a beszélgetéseiket gyakran idézte, s engem is noszogatott, hogy ismerkedjem meg a magyar néptánc világával. Egy nyaralás alkalmával találkozott a Bartók Táncegyüttes egyik táncosával, aki később gyakran kijárt hozzánk Hűvösvölgybe, szinte családtaggá vált. Egyik látogatásakor felvetette, hogy felvételizzek az Együttesbe. Elérkezett a megmérettetés ideje – abban a tudatban, hogy úgysem vesznek fel –, tizennégy évesen beadtam a derekamat és jelentkeztem. A sikeres felvételi után egy hónap állt rendelkezésre a rostavizsgáig. Olyan motivált csoportba csöppentem, amelynek minden tagja a bennmaradást tűzte ki céljául.
Engem is elfogott a harci szellem, sokat gyakoroltuk a megtanult rövid táncfolyamatokat, emellett külön próbákra is jártunk. A Timár Sándor által vezetett Bartók Táncegyüttes akkortájt az autentikus magyar tánckultúra letéteményesének, s egyben fogalomnak számított, s olyan neves szakemberekkel ismerkedhettem meg a próbákon, mint Sebő Ferenc és Halmos Béla. Különleges, új benyomások értek: hallgathattam hagyományos népzenét, láthattam a nagy Együttes táncpróbáján a méhkeréki táncokat, amelyek igencsak különböztek a Magyar Televízióban vagy a Magyar Állami Népi Együttes előadásain látottaktól-hallottaktól. A rostavizsgán megfeleltem, és az utánpótlás tagja lettem.
Barátságának köszönhetem, hogy többször magával is vitt. Mindmáig emlékezetesek a vonattal, autóstoppal megtett izgalmas útjaink, mindezt a Nicolae Ceaușescu-rendszer hátterével kell elképzelni”.
A tordasi Pillikék tánegyüttes tagjai
Fotó: Szabó Szilárd családi archívuma
,,Változást hozott életembe, amikor Timár Sándor távozott a Bartók Együttes éléről, mivel az Állami Népi Együttes vezetését bízták rá. Az új vezető munkamódszere különbözött az általunk ideálisnak tartottól, valahogy többre vágytunk. A szándékot tett követte, három pár összeállt, s Summások néven alapítottunk egy kamara táncegyüttest, és a már nevet szerzett Téka Együttessel kezdtünk el dolgozni. Nagyon sokat utaztunk, Nyugat-Európát, Németországot, Svájcot jártuk, s a magyar táncot kedvelő közönség előtt léptünk fel óriási sikerrel. Koncepciónk szerint olyan helyekre utaztunk, ahol magyar tánccsoportok is működtek. Ez az együttes két évig élt, s mikor megalakult a Kodály Kamara Táncegyüttes, hívó szavukra igent mondtam.
Ez az időszak egybeesett a táncházmozgalom elindulásával, amelynek volt számunkra egy különös üzenete is: a szabadságot jelentette. A tánc, a közösség szeretete vitt oda minket, többek között a Fehérvári úti Fővárosi Művelődési Házba, az FMH-ba, a zuglói Kassák Klubba, s az Almássy térre. Mindig sokan gyűltünk össze, a táncház után pedig még betértünk néhány kocsmába. Mindmáig emlékszem az ízes beszélgetésekre, a közös éneklésekre és bulizásokra. A kommunista világban ez a lelkesedés az akkori korifeusok számára értelmezhetetlen volt. Tudtuk, hogy mindenütt ott vannak, nézik, elemzik a látottakat, de meg kellett izzadniuk jelentéseikkel, mivel fogást nem lehetett rajtunk találni. Később legtöbbjüket már arcról ismertük” – fogalmaz Szabó Szilárd.
Tordasi ünnepi rendezvény, ahol kicsik és nagyok együtt készülnek az ünnepre
Fotó: Szabó Szilárd családi archívuma
Németh Ildikó: „Jóllehet egy időben született mindkettőnkben az elhatározás, én más utat jártam be. A választást édesanyámnak köszönhetem. Siófokon éltek, öten voltak lánytestvérek, s mindnyájan a legendás Molnár István táncművész-koreográfus népfőiskolai foglalkozásaira jártak. Édesanyám, mikor Budapestre került, folytatta a táncot, olyan neves művészekkel dolgozott együtt, mint Martin György és Vásárhelyi László.
1971-ben az Állami Balett Intézet elindította első, középfokú néptánc tagozatát, amelynek hirdetésére édesanyám a tévében figyelt fel. Belelkesedett, s javasolta, hogy menjek el a felvételire. Elgondolkodtam, s ámbár addig sportoltam, a tánchoz nem volt szoros kötődésem. Ráadásul elbizonytalanodtam a helyszínen, mivel több mint ezren jöttek el a többnapos vizsgára. A hosszú procedúra végén improvizálni kellett mindenkinek azokra a táncmotívumokra alapozva, amelyeket az ismert táncművész, Györgyfalvay Katalin mutatott be. Sikerült a vizsga, benn maradtam a negyvenes körben. Az ott töltött évek élénken élnek bennem, Györgyfalvay Katalin a színházi vonalat vitte, míg Timár Sándor az autentikus néptáncot oktatta. A tagozatnak, mint első ilyen kezdeményezésnek, megvolt a maga varázsa, mestereinknek is kihívás volt az első évfolyam tanítása. A magyar tánckultúra olyan nagyságaival végeztem, mint Zsuráfszky Zoltán, Farkas Zoltán és Sztanó Hédi.
Timár gyakran a közterekről hívott be széki árusokat, így ha szerencsénk volt, akkor első kézből, testközelből ismerkedhettünk a híres széki táncokkal.
A tordasi családi házban öt gyerek és 13 unoka szokta körülülni az ünnepi asztalt
Fotó: Szabó Szilárd családi archívuma
Diplomával a kezemben a Magyar Állami Népi Együtteshez vettek fel, de emellett – Timárnak köszönhetően – sokfelé tanítottunk. Gyakran vidám pillanatokat is megéltünk, például vakartuk a fejünket, mikor a bagi Muharay Elemér Népi Együttesben megkértek, hogy csináljunk koreográfiát a „Süt a mama, süt a pék” című giccses nótára. Valahogy megoldottuk… Timár az okításunkról is gondoskodott, Erdélybe küldött gyűjteni, megismerkedtünk Kallós Zoltánnal, bejártuk Gyimes, Mezőség és Kalotaszeg falvait, eljutottunk a gorálokhoz. Akkoriban a román hatóságok nem nézték jó szemmel munkánkat, így például Visában egy eldugott helyen, teherautó reflektorának fényénél filmeztük a táncokat. Személyes kapcsolatokat ápoltunk, ezeknek és hitünknek köszönhető, hogy a színpadon hitelesek, meggyőzőek lehettünk.
A Magyar Állami Népi Együttesben kettős életet éltünk: megtanultuk, hogy profiként mindent el kell tudni táncolni. Felkészültségünk segített, lazán oldottunk meg minden feladatot, mivel se fizikailag, se tánctechnikában nem okoztak nehézséget. A Rábai Miklós halála után keletkezett űrt többen próbálták betölteni, de mindenki tudta, hogy mi Timár Sándorra számítunk messianisztikus várakozással, akit végül 1981-ben kértek fel az Együttes vezetésére. Indulása felemás volt, elment gyorsan még egy hónapra Japánba tanítani, s kvázi ránk bízta az Együttest. Kicsit felborult a társulatban az addig megszokott értékrend, gyimesi és somogyi táncokat tanítottunk, s mire vezetőnk visszajött, már kész koreográfiával vártuk. Visszatérése után feszültség keletkezett, meg kellett küzdjön a hivatásos cigányzenekarral, énekkarral és a táncosokkal. Talán többet vártak tőle az „államis” táncművészek, illetve az addig sikeresen bevált módszerét nem tudta ezúttal érvényesíteni. Ezt a diszharmóniát mi fokozottan éreztük, így hamar szedtük a sátorfánkat. Távozásunk után saját lábra álltunk: 1984-ben megalakítottuk a Kodály Kamara Táncegyüttest Martin György közbenjárásával. Ottlétem két éve alatt nagyon sok jó táncossal dolgozhattam együtt, azonban emberi és anyagi okokból eltávolodtunk az alapításkor kitűzött céljainktól. Kiválásunk után a pedagógia felé vitt az utunk. Varga Lajos Márton újságíró ösztönzésére többen elvégeztünk egy pedagógia–népművelés szakot, így már hivatalosan is taníthattunk; iskolák, intézmények tudtak alkalmazni minket.”
Beszélgetésünk során az is kiderül, hogy 1986 őszétől a házaspár elvállalta a Martonvásári Százszorszép Táncegyüttes művészeti vezetését, életüket Tordason szerették volna berendezni. Pedagógiai munkájuk is kiteljesedett. A Martonvásári Művészeti Iskola tordasi kihelyezett tagozatát bízták rájuk: megalapították a néptánc-népzene szakot Tordason. Az autentikus vonalat képviselték, de nem teljesen ugyanúgy, mint egykoron Timár Sándor. Az ő módszerét vették ugyan alapul, de például a technikára nagyobb súlyt fektettek. A táncházmozgalomban a jól ismert táncok mellett a gyerekeknek tanítottak például somogyi, madocsai, rimóci, rétközi táncokat.
– fűzi hozzá Németh Ildikó.
Férje szerint különösen kedves volt kettőjük számára a mezőkölpényi anyag: azért is, mert a falu Martonvásár testvértelepülése lett, s ebben nekik is részük volt.
A Maros megyei faluban éveken keresztül szerveztek nyári tánctáborokat, hívtak adatközlőket, a falu hagyományai újjáéledtek. Szisztematikus munkájukkal, lelkesedésükkel kivívták a falu elismerését is.
„Életünk legmélyebb és legmeghatóbb elismerése a ’Mezőkölpény díszpolgára’ cím” – fogalmaz Szabó Szilárd.
A táncolást sem hagyták abba, a martonvásári Százszorszép Táncegyüttesben találtak igazi otthonra; 1986-tól huszonnyolc évig vezették. A tánc kínálta együttlét egy olyan közeledés az emberek között, ami segít, hogy megismerjék egymást, s közösséget teremtsenek. Arra törekedtek, hogy a táncot úgy éljék meg a fiatalok, hogy magukban már tovább tudják építeni. A tánc egy mozgásbeszéd, amit tudni kell használni. Arra is súlyt fektettek, hogy a tánc egymagában nem állhat meg, a hozzá kötődő hagyományokkal, a viseletekkel s a viselkedési formával együtt lehet teljes.
Régi emlék: Németh Ildikó és Szabó Szilárd fiatal házasként egyik gyerekükkel
Fotó: Szabó Szilárd családi archívuma
Számos leszármazottjukat már ők tanítják az iskolában. A tánckultúra így öröklődik ma, a táncházmozgalom által elvetett mag bőséges termést hoz.
A tanításuk eredeti célja többek között a kis településeken az esélyegyenlőség megteremtése és a tehetséggondozás kialakítása mind a mai napig.
„Saját tapasztalataink: a művészeti iskolában olyan gyerekeket oktatunk, akiknek szülei korábban – amatőr vagy professzionális szinten – szorosabb kapcsolatban voltak a néptánccal. Gyakran a szülők is csatlakoznak sarjukhoz, s felvetik, hogy ők is szeretnének táncolni. Természetesen segítünk, például megalakult – a polgári körök nyomán – a Tordasi Tánckör. Több mint tíz esztendeig szolgálta a közjót, sajnos a pandémia törte keresztbe a kezdeményezést; szerepét a Szeprence Táncegyüttes vette át” – fogalmaz Németh Ildikó. „A tánc összeköt”, ez az alapfilozófiájuk, amit élettel és hittel töltenek meg.
Cimbinek és nekem is voltak lovaink, s szisztematikusan mértük fel, kik azok a táncosok, akik megülik a lovat is. Tágult a kör, s tíz emberrel már egy csapatot képeztünk. Egyre távolabb jutottunk el, Felvidékre, Csíkba vezetett az utunk. Mindenütt örömmel fogadnak minket, a szállást és az ellátást egy táncműsorral köszönjük meg” – fogalmaz befejezésül Szabó Szilárd.
A táncház ma nemcsak szórakozás, hanem identitásőrzés, közösségi összetartozás – vallja Székely Roland, aki szerint az idén huszadik évfordulóját ünneplő krasznai táncház mozgatórugója a hagyomány újraélése és az együttlét öröme.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Táj, zene és belső képek találkoznak Rácz Magda munkáiban. A Székelyföldről indult alkotó évtizedeken át rajztanárként dolgozott, miközben festett, grafikákat készített és szőtt.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
Rekordmagasságba emelkedett a templomok elleni, keresztényellenes gyújtogatások száma Németországban, és nő az „intolerancia légköre” – áll az Európai Keresztények Elleni Intoleranciát és Diszkriminációt Megfigyelő Központ friss jelentésében.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!