
Volodimir Zelenszkij egyértelműen Magyarország miniszterelnökére utalt, amiért Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnának szánt támogatás folyósítását
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
„Minden határon túlmegy, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök gyakorlatilag halálosan megfenyegette Orbán Viktor kormányfőt. Magyarországot azonban nem lehet zsarolni, akárhogyan is fenyegetőznek” – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Sopronban.
2026. március 05., 19:552026. március 05., 19:55
2026. március 05., 20:072026. március 05., 20:07
A minisztérium közlése szerint a tárcavezető a városban tartott lakossági fórumát megelőző sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az ukrán államfő nemrég úgy nyilatkozott: „majd a katonáik felkeresik a magyar miniszterelnököt, ha nem járulunk hozzá ahhoz, hogy Ukrajna elvigye az európai és benne a magyar emberek pénzét”. Szijjártó Volodimir Zelenszkij csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján tett kijelentésére reagált. Az ukrán elnök reményének adott hangot, miszerint az Európai Unióban „egy személy” nem fogja blokkolni a 90 milliárd eurót, vagy az első részletet ebből a 90 milliárdból (amit Ukrajnának szánnak – szerk. megj.), és hogy az ukrán katonáknak lesz fegyverük.
Volodimir Zelenszkij a sajtótájékoztatón elmondta azt is, hogy nem indítaná újra a Barátság kőolajvezetéket. „Őszintén szólva én nem indítanám újra a Druzsbát, mert az orosz kőolajat szállít. Ez az én álláspontom, és ezt elmondtam azoknak az európai vezetőknek, akik az ügyben felhívtak engem, valamint az Európai Unió vezetésének is” – jelentette ki az ukrán elnök csütörtökön.
„Ez minden határon túlmegy. Ez teljesen új helyzet, amely kialakult Európában, hogy egy európai ország elnöke megöléssel, gyilkossággal fenyegeti egy NATO- és EU-tagállam miniszterelnökét. Magyarországot fenyegetni nem lehet, a magyar miniszterelnököt fenyegetni nem lehet” – reagált az ukrán elnök szavaira Szijjártó Péter. „Minket, magyarokat zsarolni nem lehet. Akármivel fenyegetőzik is Zelenszkij elnök, mi nem fogjuk azt engedni, hogy a magyar emberek pénzét elvigyék Ukrajnába. Akárhogy fenyegetőzik Zelenszkij elnök, mi nem fogjuk engedni azt, hogy Magyarországot belesodorják a háborúba, és akárhogyan, akármilyen alpári, útszéli stílusban fenyegetőzik Zelenszkij elnök, mi nem fogunk fizetni az ő háborújukért, és nem vagyunk hajlandók kétszer-háromszor-négyszer annyit fizetni az energiáért csak őmiattuk” – tette hozzá az MTI szerint.

Az ukrán elnök szerint Európa nem vásárolhat energiahordozókat Oroszországtól. Erről az államfő a Corriere della Sera című olasz napilapnak adott, kedden megjelent interjúban beszélt.
Szijjártó Péter arra is kitért, hogy az ukrán elnök a Tisza Párt szövetségese, hiszen a Tisza Párt az Európai Néppárt tagja, az Európai Néppárthoz tartozásnak pedig feltétele az Ukrajna-pártiság. „Az Európai Néppárt a legháborúpártibb pártcsalád az Európai Parlamentben. Ursula von der Leyen és Manfred Weber a két legnagyobb csodálója Európában Zelenszkijnek” – vélekedett. A miniszter végül aláhúzta, hogy Volodimir Zelenszkij fenyegetőzése kiállítja a bizonyítványt Ukrajnáról, azokról, akik ezt az országot akarják behozni az Európai Unióba, és kiállítja a bizonyítványt a Tisza Pártról is, amely Ukrajna szövetségese itt Magyarországon.
Zelenszkij kijelentését egyébként Magyar Péter is elítélte. A Tisza Párt elnöke Szarvason közölte: senkit, egy magyart sem fenyegethet egy külföldi állami vezető sem. „Sem a leköszönő Orbán-kormányt, sem a leendő Tisza-kormányt, egyetlen egy magyart sem” – idézte Magyar Pétert a Hvg.hu. A politikus felszólította Zelenszkijt, hogy „tisztázza szavait, és ha tényleg ezt mondta, akkor vonja azt vissza”, és hogy „adjon számot a Barátság kőolajvezeték állapotáról”.

Magyarországnak az a célja, hogy minden szomszédjával jó viszonya legyen, ez Ukrajnára különösképpen igaz, mert ott százezres nagyságrendben élnek magyarok, és a háborúnak legyen vége – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.
Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.
„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.
Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Immár kormányszinten is reagált Románia Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnökének kijelentésére, amelyben azzal vádolta a romániai bevándorlókat, hogy kifosztják a német szociális rendszert.
Jókora pofont jelent Donald Trump elnök és a Republikánus Párt számára a keddi félidős kongresszusi választások eredménye, hiszen a demokraták mind a képviselőházban, mind a szenátusban átvették a többséget.
1 hozzászólás