Hazatérők dilemmája

Úgy hozta a szerencse, hogy több szilágysági településen is megfordultam az ünnepek alatt. Barátokhoz, ismerősökhöz is betoppantunk, és legtöbb helyen olyan emberekkel hozott össze az év végi találkozás öröme, akik messziről jöttek haza, francia-, spanyol- vagy angolhonból. Évek óta a szülőföldtől távol élnek és dolgoznak, és bevallásuk szerint feltöltődni járnak haza az ünnepekre, hogy újabb hónapokig bírják szusszal. Az itthoni ízeket és emlékeket viszik ilyenkor magukkal.

Beszélgetés közben óhatatlanul felteszem a kérdést: gondolnak-e a végleges hazatérésre? Érdekes módon a megkérdezettek közül eggyel nem találkoztam, aki erre ne bizonytalanodott volna el. Miközben elismerik, hogy idegenként élnek és boldogulnak Nyugat-Európában, senki sem látja a visszatérés, a hazatelepedés lehetőségének pontos körvonalait. Elszakadt innen, lepusztultnak érzi az itthoni világot, és el sem tudja képzelni, mihez kezdhetne a nyugati bérek egynegyedét, egyharmadát kitevő hazai fizetéssel.

Miközben a sirámokat hallgatom a hazalátogató és az itthon maradottak szájából, csendben szóvá teszem a változást, ami ma már tetten érhető ezekben a falvakban is. A negyedszázaddal ezelőtti sártenger, a középkori viszonyok jórészt már a múltat idézik: mifelénk is alig találni olyan falut, ahol az utcákon ne lenne aszfalt és a házak előtt közművesítés. Amelyik polgármester és helyi önkormányzat foglalkozott a település arculatával, ott élhető falvak és kisvárosok jelentek meg a Ceauşescu-rendszer lepusztított magyar vidékein is.

A helyben történő boldogulásnak, a vállalkozó szellemnek, a csak azért is megpróbálom konok elhatározásnak azonban alig látni a nyomát, a fiatalok jelentős része erre nem kapható. Jobb húzóerő a szülőföldtől távoli hányódás árán kapott fizetés. Kevesekben tudatosul, hogy az áldozatvállalás gyakran mégsem arányos a megspórolt pénzzel. A család itthon maradt része közben csak reménykedhet, hogy egyszer véget ér a kétlakiság. Kérdés, persze, hogy nem túl későn kerül-e sor erre?

Egyértelmű, hogy a hazatérés katarzisa még várat magára. A távoli vendégmunka csábítását csak kevés hazai szakma tudta eddig kiváltani. A pályakezdők zöme eleve úgy tekint a világra, hogy annak nyugatibb része összehasonlíthatatlanul több lehetőséget kínál, mint a hazai.

Látszólag nehéz ezzel vitatkozni, hiszen a fapados repülőtársaságok világában pár óra alatt kontinensünk legeldugottabb sarka is elérhető. Esete válogatja, hogy kinél és mikor következik be az a fordulat, amikor rájön: idehaza, Erdélyben is meg lehet élni.