Hirdetés

Házasságról kezdőknek és haladóknak

Makkay József

2014. február 14., 23:282014. február 14., 23:28

2014. február 17., 12:242014. február 17., 12:24

Napsütötte és árnyoldalaival együtt megélt házastársi kapcsolat részeseiként három éve úgy csöppentünk bele feleségemmel egy házasságról szóló ökumenikus rendezvénybe, hogy indulás előtt tanácstalanul álltunk programfüzettel a kezünkben: egy maholnap húsz éve egybekelt házaspárnak milyen újdonsággal szolgálhat a több napos, lelki tréningekkel tűzdelt családkonferencia? A kérdést nyilván nem csak mi tettük fel: a festői környezetben megszervezett római találkozó több száz európai résztvevője között sok hozzánk hasonló pár akadt, akik számára a napi taposómalomban megélt együttlétről lelkészeknek, keresztény pszichológusoknak, családterapeutáknak kellett fellebbenteni a hétköznapok leplét. Azaz kimondani azt az aranyigazságot, amit ugyan sejt az ember, de mégsem tesz a magáévá: a házasság olyan, mint egy kert, amit ha magára hagynak, ellepi a gaz. Szellemiségében a római találkozó ugyanaz volt számunkra, mint szerte a nagyvilágban megszervezett Házasság hete rendezvénysorozat sok-sok házaspár számára: szembenézés a múlttal és jelennel, újrakezdés és újbóli elköteleződés a közösen vállalt értékek mentén.

A kétezres években lassan és nehézkesen induló angliai kezdeményezés évről-évre egyre több közösséget és házaspárt mozgat meg, a Kárpát-medencei magyar nyelvterületen pedig a 2010-es családbarát budapesti kormányváltás óta kapott lendületet. Mikor, ha nem most van igazán szükség a Házasság hetére, családsegítő programokra, családokat védő jogi szabályozásra? A család intézményét alapjaiban kikezdő mai világi gyakorlat nemcsak összefogásra serkenti az egészséges társadalom alapsejtje, a család iránt elkötelezett embereket, hanem közös front kialakítására késztet legfontosabb emberi értékeink megóvása érdekében.

A Házasság hetét 2008 óta szervező Magyar Evangéliumi Szövetség és a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsa mellé a 2010-től felsorakozó magyarországi közmédia évente felkér egy ismert házaspárt, amely a február derekán megszervezett országos, és immár Kárpát-medencei rendezvénysorozat közös arca lesz. Kiderült: a szervezők számára nem a rendezvények tető alá hozása a legnagyobb kihívás,hanem olyan házaspárt találni, amely ország világ előtt vállalja házasságát szép és árnyoldalaival együtt. Ez jól jelzi a házasság intézménye iránti közfelfogás változásait, azokat a csapdákat, amelyek egyre jobban „aláaknázzák” a boldog házasságba vetett hitet és bizalmat.

„A házasság hete olyan széleskörű összefogásra törekszik, amely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét” – olvasom az ezen a héten zajló Házasság hete rendezvény ajánlójában, amelyet Erdélyben a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye szervez immár harmadszor, és amelyben sok településen a református, az evangélikus és az unitárius egyház mellett a helyi önkormányzat is partner.

A világ számára küldött pozitív üzenetén túl a Házasság hete lényegében ugyanazt a célt szolgálja, amiért elindítója megálmodta. Az angliai keresztény fiatalembert egy hétköznapi történet ihlette meg: barátja neki jelentette be, hogy válni készül, mert nem tud szót érteni feleségével. Újdonsült mediátorként nem tett többet, mint leült velük társalogni. Ekkor derült ki, hogy elhidegülésük oka pusztán kommunikációs rövidzárlat. Barátja megmentett házassága lett a világot meghódító későbbi rendezvénysorozat alapja. Amelyről immár bebizonyosodott: nemcsak kezdőknek, hanem haladóknak is szól. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés