Háttal a jövőnek

Aki attól tartva maradt távol az RMDSZ legutóbbi kongresszusától, hogy – lévén tisztújításmentes, úgymond tét nélküli ülés – dögunalomba fullad, most kicsit sajnálhatja, hogy egyébbel töltötte a szombatját. A csíkszeredai sportcsarnokban ugyanis érdekes szeizmikus mozgásokra figyelhettünk. A romániai politikai mezőny „jó tanulója”, az RMDSZ előbb kicsit keménykedett, székelyzászlós kongresszusi pulpitussal izgatta a kedélyeket és a tévéközvetítések rendezőit, hogy aztán Victor Ponta elől már levegyék a provokatív textíliát, mintegy megüzenve: látjátok, tudunk mi olyanok is, meg ilyenek is lenni. Akár a hajdani kabaréban: ha én egyszer kinyitom a számat...

Csíkszeredában egyelőre csak félszájjal kimondott gondolatok hangzottak el, ám így is sokkal több minden, mint sok korábbi kongresszuson egybevéve. A román miniszterelnök ugyan nem tett konkrét, számon kérhető ígéretet a magyar szempontból forró ügyekben, de egyetlen kérdésben sem volt elutasító. Szózata egyszerre szólt a mindig kéznél lévő szövetségesként számon tartott RMDSZ-nek, de a jelen lévő liberális elnöknek is. A pengeváltás elől Crin Antonescu sem tért ki, közben az RMDSZ pedig joggal érezhette magát körüludvarolt hajadonnak.

A belpolitikai tárgyalásokra való felhívás tényén túl a biztató szavak legalább akkora mértékben voltak hivatottak növelni az RMDSZ presztízsét is. Az erőfelmutatást szolgáló látványos informatikai és hangzóelemek show-ja mellett a romániai és anyaországi mezőny legfontosabb személyiségeinek felvonulása minden irányba kikacsintó demonstráció volt. A Fidesszel való bokszmeccs MSZP-s „eredményhirdetése” mellett a legnagyobb magyar kormánypárt képviselője a legjelentősebb Kárpát-medencei magyar szervezetnek titulálta az RMDSZ-t. A kétoldali legitimáció azonban szólt a jelenlévő küldötteknek is, a szövetség ugyanis egyik legfontosabb feladatának tekinti tartani a lelket tagságában, miután kimerülni látszanak az elmúlt 15 esztendő során bevált motivációs eszközök.

Markó Béla és Borbély László régi időket és hatalmi arroganciát idéző retorikája révén azonban továbbra is begyűrűzik a múlt. Az egy a zászló eszméje önmagában talán nem is lenne vitatható, ha nem kiszorítósdi, megbélyegzősdi, kizárólagosdi övezné. A jövőt tükörből szemlélő vezetők azonban egyelőre képtelenek szemétre dobni a gyűlöletbeszéd-elemeket, amelyekre egyre kevesebb a vevő. Érzékelhető értetlenséggel állnak a rohanó idő esetenként jótékony forgatagában.