Fedezz fel!

Ismét egy tehetségkutató műsor uralja a hétvégi tévéprogramot. A negyedik évadánál tartó X-Faktor mellé bizonyára hamarosan megérkezik a konkurens csatorna hasonszőrű produkciója is. Voltak már megasztárok, születtek már szemünk láttára csillagok, szóval minden nyelven megzenésítették már a hangi adottságra épülő sztárjelöltek rostálásának lehetőségét, a The Voice sem lógott ki a sorból. Csak A Társulat volt más, köszönhetően az István, a király rockopera nyújtotta veretes keretnek, és persze a Felszállott a páva, amelynek elsődleges célja nem a sorozatgyártással előállított celebek futtatása volt, hanem nemzeti hagyományaink felmutatása. A romániai magyarok által is követett anyaországi tévécsatornák kínálatában eddig még csak a Nagy-Britanniából indult, több mint ötven országban Got Talent nem gyűrűzött be, egyébként tényleg nincs mire panaszkodnunk a felhozatal terén. Sőt! Ennyi tehetség, és még mindig bírjuk újakkal?

Nem az a kérdéses, hogy honnan merítenek a különböző műsorok, hisz kivételes adottságokkal rendelkező emberek mindig is lesznek, s ha fogyóban, hát ismerős arcokkal találkozhatunk. Ám miért szögeznek még mindig teljes családokat a tévéképernyő elé a tehetségkutatók?

Mert ismeretlen ismerőseinkkel találkozhatunk hétről-hétre. Mert ők is átlagemberek, mint mi, és épp kiemelkednek az ismeretlenség ködéből. Mert bátrak, esendők, ügyesek vagy ügyetlenek. Mert hatásos a műsorszerkesztés – a leglátványosabban ez a gyenge produkciók felvonultatásánál domborodik ki, de az élő adások lélegzet-visszafogott eredményhirdetése sem utolsó. Mert összeköt a másikkal, hogy ugyanazt a műsort néztük. Mert lesz miről beszélgetni. Mert van határon túli versenyző is (most épp Ráduly Botond Manó személyében, szurkolunk neki). Mert lehet kedvencet választani. Mert minden korosztálynak és nemnek megfelelnek. Mert a forgatókönyvet (elméletileg) az élet írja. Mert SMS-ekkel beleszólhatunk a végkimenetel alakulásába. Mert széppé varázsolt férfiakat ésnőket láthatunk. Mert a többi csatornán futó filmeket már mind láttuk legalább egyszer. Mert élvezzük a zsűritagok – jóval kevésbé spontán, mint aminek hisszük – csipkelődését. Mert követhetjük életutak alakulását: sorsok dőlnek össze, karrierek indulnak el, egyszóval van dráma elég. Mert izgalmas. Mert nem fröcsög a vértől, mint a legtöbb film. Mindeközben töménytelen mennyiségű reklámot nyomnak le a torkunkon, a rendezés észrevétlenül az ujjai köré csavar, többnyire gyenge produkciókat adnak el nekünk világklasszisként (tisztelet a kivételnek), fontosabb a forma, mint a tartalom, ésmég véletlenül sem értünk, a szórakoztatásért, nem is a versenyzőkért, hanem nézőszámnövelésért van az egész felhajtás.

S hogy mégis miért dőlünk be sokadjára is a jól ismert trükknek? Mert valahol mindenkiben motoszkál a kitörés vágya, s a versenyzőkön keresztül kicsit mindannyiunkat fedeznek fel egyszerre. Pedig a műsorban szereplők java részét is csak ideig-óráig ismerik, mi viszont a tévéképernyő előtt ülünk. Már megint.