Erőfitogtató hatalom

Rendszerváltás óta visszatérő panasz, hogy a jogállam, a jogállamiság intézményei nem működnek Romániában. Ha ezt erdélyi magyar ember mondja, panaszának nagyobb a nyomatéka, hiszen naponta megélt tapasztalataira alapoz.

Amikor kamerák kereszttüzében viszik el a korrupcióval megvádolt magas beosztású delikvenseket, mintha fellélegeznénk: a jogállamiság mégiscsak működik, hiszen a bűnüldöző szervek ország-világ szeme láttára dolgoznak. Senkinek nincs menekvés, aki a törvénnyel összetűzésbe kerül, állítja a főügyész, és ez az érv annyira meggyőző, hogy akár el is hisszük.

Csakhogy időről időre érkezik a jogállamiság működését megkérdőjelező hidegzuhany is. Most éppen a Székelyföld kivilágítását megszervező alapítványok vizsgálata ügyében, ahol kilóg a lóláb. Garasos gondokkal küszködő, a szó szoros értelmében közadakozásból fenntartott alapítványnál talál a sepsiszentgyörgyi finánc egetverő visszaéléseket, s a kiróható legmagasabb bírságot sózza rá a székely autonómiáért kiálló akció főszervezőire.

Nem vitás, hogy valahonnan, valakik által irányított megfélemlítési akcióról van szó, amikor a politikum beszól a pénzügyigazgatóság vezetőjének, hogy ezt vagy amazt az alapítványt „ki kell csinálni”. Valószínűbb az Erdélyi Magyar Néppárt sejtetése, amelynek vezetői titkosszolgálati eszközöket vélnek felfedezni a történet mögött. Ez az eshetőség még súlyosabb, ha figyelembe vesszük a Román Hírszerző Szolgálat vezetőinek az erdélyi magyarságot érő, folyamatosan visszatérő vádaskodásait a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő autonómiaveszélyről.

A kilencvenes években román lapok szellőztették meg azt az egyáltalán nem meglepő hírt, hogy a román titkosszolgálatoknak úgynevezett „magyar főosztálya” működik, amely a magyar „irredenta” tevékenységet monitorizálja. Akárcsak Ceauşescu idejében a Szekuritáté erre szakosodott szervei. Ennek kilétéről természetesen soha nem derült ki konkrétum, de a fejleményekből kikövetkeztethető, hogy ez a belső „elhárítás” töretlenül működik.

Az autonómia mellett kiálló közéleti személyiségek, alapítványok vagy a mozgalmat anyagilag is támogató cégek megfigyelése tehát aligha kérdéses, az ebből eredő megtorló intézkedések azonban sok kérdőjelet vetnek fel a mai romániai jogállam intézkedéseivel kapcsolatban. Ha bebizonyosodik, hogy pénzügyi ellenőröket titkosszolgálati, politikai eszközként is be lehet vetni, akkor könnyen megeshet, hogy ugyanazok az erők hatással lehetnek a romániai igazságszolgáltatásra is.

A Székely Mikó Kollégium körüli jogi hercehurca talán mégsem egyedülálló.