
2013. május 24., 20:062013. május 24., 20:06
Ismét lobogtak a hosszú ruhák és hajak a színpadi műszélben az Eurovíziós Dalfesztiválon, és a versenyzők zöme újra elmondta dalban, hogy mi a szerelem. A helyszín ezúttal Malmö volt, de ez talán teljesen mindegy. Mert az Eurovíziós Dalfesztivál szemmel láthatóan a jellegtelenségre hajaz, „egyek vagyunk”, ekként szólt a seregszemle idei mottója, s ez azon túl, hogy az európai összetartozás nagyszerűségeként értelmezhető, talán azt is kifejezi: „egyformák vagyunk.” És ez eléggé nagy baj.
Nincs többé Nő, nincs többé Férfi, és nincs többé Dal – így összegezhető a dalverseny legfőbb üzenete a döntő után. Pedig hát a nő- és hímnem csodás példányai mutatták meg magukat a világot jelentő svéd deszkákon, de főként biológiai jelleggel. Úgy tűnik, a fősodorba bekerülni akaró mai európai énekes(nő)ről csak annyi sugárzik a színpadon, hogy kisebb iparág szándékszik megélni belőle, gyárilag állítják tehát elő, akárcsak a dalt, amelyet énekel. Mert – erre gyakran kitértek a műsorokban – Európa nemzetei ma a fesztiválon szereplő számot sem bízzák a véletlenre. Sokan nem azt küldik, ami tetszik a közönségnek, ami sajátosan az övék lehet, inkább Eurovíziós-Fesztiváldalt-Író-Szerzőket kérnek fel alkotásra. És így megszületik a tipikusan itt szereplő zeneszám, a megjegyezhetetlen dallamú, szétfolyó szövegű, semmitmondó szerelmi egyendal, amelyet nőkhöz hasonlító nők, és ugyancsak nőkhöz hasonlító férfiak közvetítenek befogadásra alkalmatlanul. Kivételek persze akadnak, az átlagtól igen óvatosan kilengő kivételek: idén köztük a holland Anoukot, a francia Amandine Bourgeois-t vagy a görög Koza Mostrát említhetjük. Kétségkívül nem volt átlagos a román fellépő, a 13. helyen végző Cezar Ouatu sem, már ami a – sokszor öncélú visibálásnak tűnő – énektechnikáját illeti.
Eközben szerencsére Európa lakossága (is) igen gyakran hiteles előadók zenéjére tombol, érez katarzist koncerttermekben és stadionokban, s még a diszkók világa sem az Eurovízió dalaitól hangos. Igaz, a média erre magasról tesz. A média működtetői továbbra is hatalmas összegeket feccölnek e bankettbe oltott lakodalom megszervezésére és bemutatására, ezt tálalják nekünk – igaz, biztosan nem véletlenül – mainstreamként. Ennek konzumarcú közönsége vagyunk mi az Eurovízió nevű médiavízió szerint. A saját dalt saját nyelven saját stílusban előadó ByeAlex fellépése és tizedik helye ebben a világban amolyan médiahack, és talán ez az, amiért sikerét leginkább értékelhetjük. Hiszen valljuk be, bár fülbemászó slágerré lett, de igencsak egyszerű dal a Kedvesem, és legnagyobb értéke talán éppen hitelességéből fakadó mássága, az, hogy nem akar mást vagy többet mondani és mutatni, mint ami. A ByeAlexre adott szavazatok (vajon hová lettek az erdélyi magyarok voksai?) az egyhangúságtól ásító, unott közönség válasza az Eurovíziós Dalfesztivál világát közvetítőknek: ha ti ezt adjátok nekünk, adunk nektek mi is. Ki tudja, egyszer talán még kvittek lehetünk.
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!