Baloldali és liberális: hogyan talált egymásra a két irányvonal? – Első rész

Különös, hogy míg a jobboldal elhatárolódik a szélsőjobboldali fasizmustól, nácizmustól, annak minden bűnétől, addig Marx, Lenin és az egész kommunista eszme sok helyen mai napig elfogadott irányzatnak minősül. Olyannyira, hogy a kiinduló pontot, a szándékot jónak tartják, de azt szokták mondani, hogy az elhajlások és a rossz értelmezés következtében az eszme megvalósítása kisiklott, vagy a társadalom nem érett még meg ,,e nemes utópia” megvalósítására. Érdekes lenne elképzelni, hogy mi történne a mainstream sajtóban, ha valamelyik jobboldali ember előrukkolna azzal az egyébként tarthatatlan állásponttal, hogy a fasizmus és Mussolini eredendően jó eszme és jó ember volt, csak a társadalom nem érett meg rá, vagy egyszerűen kisiklott és elhajlott útközben.

Miért nem határolódnak el a kommunista eszméktől a baloldali pártok?

Ilyen meghasonlásokat láthattunk már 1918-ban is. A magát szocialistának és demokratának valló gróf Károlyi Mihály szemrebbenés nélkül adta át a hatalmat a bolsevik-kommunista Kun Bélának, 1989 után pedig az addig rendszerellenes, liberális eszméket valló Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) rekord gyorsasággal talált összhangot a szocialista állampártot vezető politikusokkal. De fordítva találóbb: a kollektivizmust hirdető, a szocializmust és a marxi, antiliberális eszméket magának valló Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) valamennyi politikusa hamar összhangot talált a liberális, privatizációt hirdető SZDSZ-el.

Feltehetjük a kérdést, hogyan lehetséges ez? Oly sokszor halljuk azt a narratívát, hogy egy liberális párt lehet jobboldali vagy baloldali is, a liberalizmus nem ezen, hanem az autokrata-liberális tengelyen határozza meg magát. Sőt,

Az egyik ugyanis kollektivista, a másik pedig individualista, ami igen éles ellentét. Honnan mégis az egyetértés?

A válasz az Isten, a család és nemzet hármas jelszóban keresendő. Gyakorlatilag az 1848-as, a Marx és Engels által megalkotott kommunista párt kiáltványa óta ez az a három sarkalatos pont, amiben ütközik a baloldal és a jobboldal. A baloldal az 1840-es évektől 1917-ig főleg marxizmus néven igyekezett megvalósítani törekvéseit, 1917 és 1989 között a bolsevizmus, marxizmus-leninizmus égisze alatt tette ugyanezt, a rendszerváltás óta pedig a liberalizmust használja fel e célok részleges vagy teljes megvalósítására. Kérdés, hogy észrevesszük-e és ha igen, mikor? A jó hír, hogy Magyarország ebben élen jár, köszönhetően sok éber történésznek és józan politikusnak.

Kódolt vallásellenesség

Érdemes sorba venni a baloldal fő csapásirányát. Az első egyértelműen a vallás, a hit és az Isten kérdése. Nincs azzal probléma, ha valaki tudományos módszerekkel közelíti meg a témát és azzal sem, ha valaki ateista. A probléma ott kezdődik, amikor elkezdjük üldözni a vallást. A vallás és hit ugyanis több, mint szokás, több, mint meggyőződés. A vallás az élet értelmét, az élet és halál kapcsolatát, az emberi létezés spirituális okait kutató tevékenység, egyetemes kultúránk része. Ha a vallást rokonítani kéne egy szóval, akkor az nem a tudás lenne, hanem elsősorban a hit, a remény vagy a szeretet.

A legokosabb és leghatalmasabb koponyáknak számító fizikusok közt is szép számmal akadnak olyanok, akik szerint lennie kell egy bizonyos oknak, valaminek, ami origó, és azt az origót Istenben látják.

Ha megvizsgáljuk a vallásokat, akkor láthatjuk, hogy sok esetben társadalmi berendezkedést is felfedezhetünk bennük, hierarchikus gondolkodást. Ez a két tényező teszi ellenséggé a baloldal szemében a vallást. Marx és Lenin számára ugyanis nem volt kívánatos, hogy Krisztus vagy akár Buddha álljon a fejük fölött, aki náluk hatalmasabb tanító és akiknek alternatívái vannak arra, hogy miként lehetne egymással szeretetben és békességben élni. A baloldal ugyanis nem tűr meg vetélytársat. Már Engels is úgy fogalmaz egyik barátjának, Garson Triernek írt levelében, hogy szükséges létrehozni egy olyan sajátos osztálytudattal rendelkező pártot, ,,amely minden mástól elkülönül, és minden mással szemben pozicionálja magát.“

Ez a mondat gyakorlatilag egyenértékű Rákosi Mátyás hangoztatott elvével, mely szerint ,,aki nincs velünk, az ellenünk van” vagy Gyurcsány Ferencnek az Orbán Viktor-ellenes ,,aki nincs ellene, az vele van” propagandájával. Mint látható, nincs új a nap alatt. Ha a vallást vizsgáljuk, látható, hogy Marx a nép ópiumának tartotta, Kun Béláék, Rákosi Mátyás vagy épp Kádár János is ellenszenvvel viseltettek a vallás iránt, sőt üldözték is, a rendszerváltás óta pedig a liberális politikai erők űznek előszeretettek gúnyt a vallásból (gondoljunk Gyurcsány Ferenc cinikus idézeteire a Bibliából, amiket előszeretettel felhoz parlamenti felszólalásai során vagy épp Szabó Tímea kirohanására Böjte Csaba ellen).

Ugyanis, míg a magyar baloldal előszeretettel gúnyolódik a kereszténységen, nem teszi ezt meg az iszlámmal kapcsolatban, mert az nem illeszkedne a migránspárti brüsszeli bürokraták narratívájába.

Azt is látni kell, hogy van különbség az ateizmus és vallásellenesség közt. Az előbbivel nincs baj, az utóbbi viszont végzetes, mert a történelem azt mutatja, hogy aki vallásellenes politikus, az úgy érzi, kezében van a bölcsek köve – kommunista párt kiáltványa, marxizmus-leninizmus, történelmi materializmus, szabadság-egyenlőség-testvériség hármas a szabadkőművesség részéről. Ezen rendszerek rendre kitermeltek olyan politikusokat, akik arcátlanul bevonultak Isten helyére: Lenin, Sztálin, Mao Ce-tung, Pol-Pot, de bizonyos értelemben Marx is. A jobboldaliaknak kötelességük támogatni a vallások kiteljesedését, a tudományokkal való harmóniába hozatalt a szeretet és a béke jegyében. Támogatni kell az ateizmus létjogosultságát is, de a vallásellenesség mellett semmi esetre sem tehetjük le voksunk, ugyanis az a szabadságjogok megcsorbítását jelentené.

Az örökösödési jog eltörlése megfosztaná az embereket azon életcéljuktól, hogy a jövő nemzedéke, azaz saját utódaikért dolgozzanak.

Ez a céljuk – bár egyértelműen falakba ütközött –, végigkísérte a baloldal pályafutását. A bolsevizmus idején arra biztatták a családtagokat, hogy szemrebbenés és lelkiismeret-furdalás nélkül jelentsék fel egymást, ha rendszerellenességet vélnek felfedezni, amivel gyakorlatilag az ember lelkét akarták eltaposni. Sok szocialista országban megpróbálták a gyermekek állami intézményekben történő nevelését bevezetni, mint ahogy azt Marx is sugallta. Korunkban az LMBTQ és a genderpropaganda akar erőszakos osztályharcot fabrikálni a nemek harcából, mely szintén a család meggyengítését szolgálja.

Az osztályhoz való tartozás főleg foglalkozás és/vagy anyagi helyzet kérdése, a nemzethez való tartozás pedig kulturális, lelki, történelmi, nyelvi, földi kapcsolatok összességét jelenti.

A magyar politikában is megjelent ez a vonal. Akár a nemzetköziben, a magyar politikában is a baloldali Károlyi Mihály, Kun Béla, Rákosi Mátyás, Kádár János majd a rendszerváltás után az SZDSZ, az MSZP, napjainkban pedig a Momentum és a DK nemzetellenesek. Talán a három csapásirány közül ebben a leginkább vehemensek, mert erre van a legközvetlenebb hatásuk, lévén a föld legtöbb országa nemzetállam, a politikusok pedig ezen apparátusok irányítására hivatottak.

Czégényi Raymond

Befejező része következik

korábban írtuk

Országonként eltérő kommunista nosztalgia

Bár 1989-ben a kommunizmust hirdető államok jelentős része zátonyra futott, a megmaradt kommunista államok pedig jelentős reformokon mentek át, Marx és Engels, Lenin, sőt Sztálin és Mao eszméi nem tűntek el. Cikkünk második részében ennek okait keressük.

korábban írtuk

Kommunista nosztalgia a posztszocialista országokban

,,Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete” – ki ne ismerné ezt a mondatot, mely a kommunista kiáltványban szerepelt. Bár 1989-ben a kommunizmust hirdető államok jelentős része zátonyra futott, Marx és Engels eszméi nem tűntek el.