Hirdetés

Bajkeverők, füttykoncertek

Csinta Samu

2014. március 14., 12:162014. március 14., 12:16

2014. március 15., 21:452014. március 15., 21:45

 
 
Illúzió volna abban bízni, hogy egy több ezres tömegmegmozdulás során csupa olyan tartalmú és csiszoltságú skandálás hangzik el, amilyet rózsaszín álmaikban dédelgetnek a szervezők. Egy közösség törvényszerűen kitermeli a maga alját, mint rázókeverék az üledékét, ám az értéket mindig a felül maradó esszencia hordozza. Hogy a Székely Szabadság Napjáról szóló román nyelvű híradások gyakorlatilag csak a záróképet alkotó kis villongást tartották hírértékűnek, mondhatni, kódolva volt. Annál kissé meglepőbb, hogy néhány magyar fórum is erre szorítkozott, de hát az emberi jellemfejlődés beláthatatlan, kerülnek ők még meditatívabb állapotba is.
 
Az autonómia-törekvések tekintetében azonban a kulcskérdés akkor is a román közvélemény megszólítása. Már a vásárhelyi rendezvény idején is felmerült: vajon kellett volna-e olyan szimbolikus gesztusokra figyelni, mint mondjuk a román honfitársaink anyanyelvükön való köszöntése? A vélemények megoszlanak, tartok azonban tőle, hogy egy ilyen mélységű, történelmi összetettségű és érzékenységeket tapogató kérdésben, mint az önrendelkezés, néhány udvarias román mondat semmivel sem haladja meg annak a jelentőségét, mint amikor egy külföldi előadó nehéz artikuláció árán töri nekünk magyarul a jó estét. Nem tudom, érezte-e más ilyenkor azt a kellemetlen borzongást, amihez azt is csak kényszeredetten lehetne hozzátenni, hogy milyen aranyos...
 
A helyzet viszont az, hogy nekünk nem aranyosoknak, sármőröknek kell lennünk, hanem céltudatosoknak. Ezért aztán talán nem lenne jelentéktelen, ha a beszédek tartalma román nyelven is hozzáférhetővé válna, és nemcsak az újságírók, hanem bárki érdeklődő számára. Még akkor is, ha a Postarétre csak szakmai kényszer vezényelt egyelőre román embert – legyen az tudósító, állambiztonsági megfigyelő vagy maszkos rohamosztagos. A fal ugyanis kétségtelenül létezik, s ideje lenne legalább egy kiskanál nyelével elkezdeni kapargatni a kövek közötti kötőanyagot.
De legalább annyira hasznos lenne, ha a magyar érdekképviselet immár kormányon lévő tagjai is egyre többször és nyíltan tematizálnák az autonómia kérdését, mert csak kibeszélve ismerszenek meg az ember gondolatai, válnak egyértelművé a szándékai. Hogy jövő ilyenkor ne kelljen rosszul éreznie magát a bőrében annak a néhány székelyföldi RMDSZ-vezetőnek, aki fontosnak tartja immár rendszeresen jelen lenni a hasonló közösségi megnyilvánulásokon, mégis ő kapja a nyakába az asszisztencia füttykoncertjét. És nemcsak a bajkeverők részéről.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés