Hirdetés

Autonómiánk pergő homokszemcséi

Csinta Samu

2014. február 14., 23:142014. február 14., 23:14


Hiteles forrásokból származó információ bátorít arra, hogy leírjam: a székely autonómiakérdés csak akkor lesz téma például Nagy-Britanniában, ha konfliktus jellegű történés állítja reflektorfénybe. Cinikus, de minimum nem túl szívderítő perspektíva, főleg azon elvárások fényében, amelyek a közelgő skót függetlenségi népszavazást övezik mifelénk.

Kétségtelen ugyan, hogy az erdélyi magyarság önrendelkezési esélyein sokat lendítene egy nyugat-európai hátszél, ám időnként nem árt felmérni az ügy alakuló mozgásterét a dél-tiroli modelltől az anyaország védhatalmi státusának érvényesítési lehetőségéig. De még inkább azokat a korlátokat, amelyeket a hazai belpolitika állít, s amelyeknek távolabb költöztetésére csepegtetett hiú reményt Klaus Johannis nagyszebeni polgármester belügyminiszteri tárcával való „megkínálása”. Hajlamosak vagyunk ugyanis figyelmen kívül hagyni, hogy a szebeni elöljáró szűnni nem akaró bravúrja – harmadik mandátumát tölti a hajdani szász metropolis élén – sokkal inkább tulajdonítható a Nemzeti Liberális Párt helyi és országos támogatásának, mintsem a szebeniek átlagot kétségkívül jóval meghaladó toleranciájának. Ez magyarázza a Johannis tekintetében megkérdőjelezhetetlen összromán bizalmi tőke felhalmozódását is, nem pedig a bizalmi gátszakadás a kisebbségek irányába. Ne feledjük: hiába szolgált 1996-tól 2012 decemberéig hűen kormánykiegészítő tényezőként az RMDSZ, „minisztergyanús” képviselőit a stratégiai fontosságú tárcák közelébe sem engedték.

Johannis esete, illetve a vele kapcsolatos remények azonban a kisebbségi érdekképviselet másik fájdalmas mulasztását is a figyelmünkbe „ajánlják”. Az önrendelkezés sokak szerint járhatóbb útjának tekintett erdélyi eszme kiteljesítésének nem annyira számszerűségében, mint érdekérvényesítésben jelentős komponense, a romániai németek és a magyarok között gyakorlatilag helyi közös akciókra korlátozódik a kapcsolat. Pedig a tömegtámogatottság mellett legalább annyira fontos, hogy megfelelő hátországú partnerek támogassák a közös ügyet. Az évszázadok során folyamatosan alakuló közös sors ellenére ugyanis egy sor kulturális különbség is „talpon maradt”, ami esetenként oda vezethet, hogy idegenkedve tekintgetünk egymás szimbolikus gesztusaira. A nyelvi akadályok, az esetenként széttartó érdekegyüttesek pedig oda vezetnek, hogy ujjaink között peregnek ki a közös múlt és közös jövő esélyének homokszemcséi.

És nem marad más, mint esetenként – az első világháború előestéjén egy vidéki magyar lapocska vezércikkírójához hasonlatosan – óva inteni Angliát.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés