Áldott találkozások ideje

Ma még advent van, várakozunk, de hamarosan eljön a találkozások ideje. Számomra a karácsony már kisgyermekként is először a templomi csendességet, az ünneplést jelentette, s csak utána következett a családi karácsonyozás, a közös kántálás a tömbházban, a paplan alá becsempészett, édesanyám által készített szaloncukor elmajszolásának varázsa.

Karácsonykor kétgyerekes anyaként is elsőként a templomba visz az utam. A nagy készülődés után a félig vagy talán teljesen felkészült lelkemet elsőként a jászolhoz viszem, hogy megteljen az örömhírrel, hogy megérezze, nincs egyedül, mert megszületett a Megváltó. A templomból szinte futólépésben igyekszünk a karácsonyfa köré, hogy valami kézzel fogható örömünk is legyen, s együtt bontsuk ki az ajándékokat, elénekeljük a Mennyből az angyalt, és arra biztassuk a kis angyalokat, hogy mindenhova szálljanak le és vigyék el az örömhírt.

Ünnep elsőnapján húgomék családjával szoktunk pár órát együtt lenni, közösen ebédelünk, és készítünk egy közös fényképet is. Van ajándékozás, így kellő izgalom is. Négy felnőtt, négy gyermek mosolyog vissza a fényképekről, amellyel megörvendeztetjük távolban élő szeretteinket is.

Karácsony másodnapján a férjem családjával van találkánk. Nyolc gyermek, legalább tíz felnőtt és nagy ricsaj. Itt már nincs ajándékozás, okosan leszoktunk róla, csak közös ebéd és hosszú beszélgetések. Jó látni, hogy egy év alatt mennyit változtak a gyermekek, s bár elég szoros a kapcsolatunk a felnőttekkel, mindig akadnak újdonságok, amit meg kell beszélni. A társaságban találni nyugdíjas és fiatalabb lelkészt, öregotthont vezető igazgatót, főnővért és tanárokat, kántort és informatikust. A régi családi történetek elmesélése a találkozás fénypontja. Persze ilyenkor a büszke szülők előre lökdösik gyermekeiket, hogy szavaljanak, énekeljenek valamit, s mutassák meg, mit tanultak a hangszereken. Könnybelábadt szemmel állapítjuk meg, hogy mégis a mieink a legügyesebbek. S persze ezzel nem csak mi vagyunk így. A közös fényképezkedés itt sem marad el, hiszen fontos, hogy ne csak a közös érzés, az élmény legyen, hanem nyomtatott bizonyíték is maradjon az együtt ünneplésről.

S ha valaki azt hiszi, hogy harmadnapra nem marad találkozás, az téved, hiszen karácsony harmadnapján a gyülekezet presbiterei és feleségeik jönnek hozzánk vendégségbe, együtt ünnepelni. Jól összeforrott társaság ez, évközben is sokat dolgoznak, de sokat beszélgetnek együtt, s az éves gyülekezeti események felelevenítése mindig büszkeséggel tölt el mindannyiunkat.

Számomra fontosak e találkozások: Jézussal, családtagokkal, gyülekezettel. Erőt adnak, megannyi visszajelzést a közösen megtett útról és irányt is mutatnak. Áldott együttlétek ezek, s kívánom, hogy mindenkinek hasonlóban legyen része.