Aki gyökeret és szárnyat adott a kicsiknek – kiérdemelt meglepetésparti Kolozsváron

Iskolakezdés napján gyűltünk össze születésnapot ünnepelni. Nem kevesen, nem sokan…hanem rengetegen. Meglepetésparti akart lenni egy óvónéni számára, aki most szeptemberben ünnepelte 60. születésnapját. Elméletileg ennek nem kellene még hírnek sem lennie, hiszen „csak” egy óvónéni. De tényleg „csak” az? Nem. Sokak számára ugyanis nem egy a sok közül, hanem Az óvónéni. Talán ezért is köszöntöttük őt egy város szélén kibérelt kerthelyiségben háromszázan. Igen, nem elírás. Iskolakezdéskor, egy hétköznap kora délután háromszáz személy szakított időt arra, hogy többhetes szervezést követően meglepetéssel szolgáljon Nusinak.

Valószínűleg sokak számára szerveztek vagy szerveznek hasonló partikat. De igencsak kétlem, hogy ennyien gyűlnének össze a mai világban, e vírusos körülmények között. Ám mivel Nusiról volt szó, nem volt kérdés senki számára, hogy ne menjen el. Kicsi és nagy, szülő és gyermek. Így gyűltünk össze több százan, akik között volt teológiai tanár és cégvezető, orvos és kétkezi munkás, politikus és pszichológus egyaránt. Mert mindenki tudja és érzi: Nusi nem csak óvónéni. Ő nemcsak játszik és bosszankodik a gyerekekkel, eteti és itatja őket, nemcsak öltözteti és altatja, szereti és korholja (gyermeket és még néha szülőt is), hanem tanítja és oktatja…neveli a szó minden értelmében. Nem állami alkalmazott csupán, aki szorgalmasan végzi a munkáját, hanem a hivatását a legfelső fokon végző és gyakorló szakember, aki mindig és mindenhol a gyereket és annak érdekét tartja szem előtt. Ezért is jött el számos jelenlegi és főleg egykori tanítvány, akik közül egyesek már rég elvégezték az egyetemet és tanárokként keresik kenyerüket.

Nusi ugyanis – ahogy az egyik egykori apuka fogalmazott – gyökereket és szárnyakat adott a kicsiknek. Gyökereket, hiszen alapos nevelésben részesítette a piciket, a nagyobbakat megtanította a kicsiket segíteni és tisztelni. Gyökereket, mert oktatta őket a szép magyar beszédre vagy éppen a történelemre, hiszen március 15-én a gyerekek büszkén vonultak fel az oviban készített piros-fehér-zöld csákókkal és kokárdákkal Kolozsvár Főterén. Ugyanakkor szárnyakat is, hogy az oviban a tarsolyukba összeszedett kincseket a gyerekek később megfelelően kamatoztassák. Nem hiába térnek be még most is az egykori Berde Mózes utcai óvoda épületébe szülők és kicsik egyaránt azzal, hogy „Hoztam egy szál virágot nőnap alkalmából, Nusi!” „Hogy érzed magad?”.

És nem csupán a karácsonyi verses-zenés ünnepélyek tartalmasak, az anyák napi foglalkozásokon készített ajándékok életre szólóak vagy az évzárók emlékezetesek, hanem ennél sokkal több. Az évente szervezett kirándulások vagy a télbúcsúztató nevettető farsangok is mindenki számára élményt jelentettek és jelentenek, hiszen ott nem csupán a gyerekek érezték és érzik magukat jól, hanem a szülői közösség is. Nusi ugyanis nem csupán óvónéni, városi magyar értelmiségi, hanem közösségépítő személy is, akinek a munkája és munkássága, hivatása és hozzáértése már rég túlnőtt az óvoda falain.

Gyerekeket nevel és oktat évtizeden keresztül, közösségeket alakít ki, akiknek tagjai nem ismeretlenként mennek el egymás mellett az utcán, hanem beszédbe elegyednek, régi emlékeket idéznek fel, vagy éppen kisegítik egymást, ha kell.

Lehet, a szülinapi parti nagy meglepetés volt számára, az emlékalbum, a torta, a köszöntések, az estébe hajló buli és a konfettieső esetleg túlzásnak tűnhet. De hidd el, kedves Nusi, ezt ki kell érdemelni. Erre pedig a mai rohanó világban vajmi kevesen képesek. Te pedig egyike vagy azoknak.

Boldog születésnapot és sok egészséget, Muszka-Pál Anna!