A szokás hatalma Nagyváradon

Amikor a Bihar megyei magyarok már-már azt hiszik, hogy „fegyverszünet” vagy valamiféle „békeszerződés” van kialakulóban a két magyar párt között, és végre le lehetne kicsit ereszteni, azonnal kiássa valaki az újabb csatabárdot, és újfent egymásnak esik a két szervezet. Főleg, ha jól oda tudnak „hatni” egymásnak, ahol a legelevenebb. Mert éppen valami összejött a másiknak, valami jót talált ki és azt hét év óta jól is műveli. Rúgjunk hát rajta egyet, nehogy lazán tudja végezni a közjó érdekében az e heti többemberes munkáját.

Valahogy így történt ez a napokban Nagyváradon is, éppen a Szent László Napok előestéjén. Ilie Bolojan polgármester kabineti tanácsadóját, Zatykó Gyulát – aki néppártos berkekből került ki, és a megye legnépszerűbb fesztiváljának a főszervezője is egyben – ugyanis azzal támadta meg az RMDSZ városi szervezete, hogy magyarügyi tanácsadóként nem volt elég szemfüles, amikor a háromnyelvű (román, magyar, angol) feliratok készültek a közterek, közintézmények számára. Mert valami homok került a városháza gépezetébe, lévén, hogy a munkálat megrendelője a város Nemzetközi Finanszírozású Beruházásokat Menedzselő Igazgatósága, a kivitelező pedig egy magánvállalkozás volt, amit ugye egy kabineti alkalmazott mégsem ellenőrizhet, mivel nem végrehajtói állást tölt be. Nem úgy, mint egykor Biró Rozália alpolgármester, aki a durva tükörfordításos utcanevekről tette híressé Nagyváradot. De az ugye bocsánatos esetnek bizonyult még akkor is, ha neki hatalmában állt volna ellenőrizni a kivitelezést alpolgármesteri minőségben.

De nem is ezért a már-már nevetséges kukacoskodásért éreztem kényszert a véleményírásra. Inkább egy amolyan felemás érzés miatt, mint amikor azt sem tudja az ember, sírjon-e vagy nevessen az effajta gyermeteg, homokozóba illő magatartáson, amit az erdélyi magyarok már évtizedek óta művelnek egymással, és képtelenek kinőni, levetkezni magukról a szokást. Mint amikor a szomszédgyerek új játékot kap, s hogy ne legyen felhőtlen az öröme, irigységből valamelyik társa kinyomja a játékbaba egyik szemét, vagy letöri a kisautója ajtaját. Valami hasonló érzésem támadt most, amikor a városi tanács egyik RMDSZ-es önkormányzati képviselője túlreagált kirohanással tette szóvá az esetet, és természetesen a „pártsajtó” azonnal reflektált az „ügyre”.

Mintha 2010-ben nem olyan utcanév-fordítások jelentek volna meg, mint például Lovaglók utcája (Călăraşilor), Piros tó utca (Lacul Roşu), Bánat utca (Banatului) vagy Galaktikus Gála (Gala Galaction) utca. Csakhogy az akkori botrányért az éppen hivatalban levő RMDSZ-es alpolgármesternek kellett volna felelnie.

A 45 ezer eurós City Walk projekt egyébként a város bejáratánál még 3 totem pannót, 15 információs panelt, 80 egyéb irányítót, 30 műemléképületet megnevező táblát és 40 épületi útmutatót tartalmaz.

Ilie Bolojan polgármester szerint túl van dramatizálva az egész – a helybéli románok is derülnek a kicsinyességen –, Mircea Mălan alpolgármester pedig, aki az uniós projekt felelőse, már intézkedett a javításokról.

De a szokás hatalma nagy úr! Ahelyett, hogy felhőtlenül szórakoznánk, amíg ezt is meg nem tiltják nekünk, és ki nem találnak számunkra valamiféle gyülekezési tilalmat, egymásba csípünk egy amolyan isteneset, hogy megadjuk a módját.

Hogy még a fesztivál se telhessen felhőtlenül, hogy tegyünk egy lapáttal minden jónak a közepébe. Mert jár ez nekünk, magyaroknak, egymástól.

Akkor mit várhatunk a többségi nemzettől?