
2013. augusztus 17., 14:002013. augusztus 17., 14:00
Nem is olyan régen volt, hogy Csáky Zoltán felkerekedett Duna Televíziós stábjával, és filmet forgatott Erdélyben Hagymakupolás honfoglalás címmel. Szomorú dolgokra hívta fel a figyelmet a kétórás film: a román nemzetállam „őshonos” lakosai a kommunizmus bukása óta is töretlenül terjeszkednek, szűz földeket vesznek birtokukba, kitűzik szimbólumaikat, templomokat, kolostorokat építenek olyan vidékeken, ahol ők maguk olyan ritkák, mint a fehér holló. Akkoriban talán sokan gondolhatták úgy, hogy a stáb egy befejezéséhez közeledő folyamatot mutatott be, hiszen mégiscsak Európához kívánt csatlakozni az ország, és a templomépítésnél valamivel lényegesebb értékeket kellett volna felmutatni a világ előtt.
Ám a modern kori „honfoglalás” igazából csak akkor kezdődött…
A diktátor hagyományait követve – ezúttal nem olyan látványosan, de hasonlóan lényegre törően – elhintik magvaikat ott, ahol mesékből szőtt történelmük sem tudta kimutatni egykori és jelenlegi dominanciájukat. Miután a tömbben élő magyarok körében kevesebb eséllyel tudnak terjeszkedni, célba vették a szórványvidéket. Egyre merészebben tiporják földbe a kisebbségben élők jogait, naponta éreztetik velünk, hogy megtűrt, másodrendű állampolgárai vagyunk a román nemzetállamnak.
A Székelyföld közigazgatási beolvasztására tett törekvés tagadhatatlan, a világ szeme előtt zajlik. A felszín alatt azonban olyan, a nemzetállam kiteljesítését célzó veszélyes kísérletek zajlanak, amelyek sem a közbeszédben, sem a sajtóban nem kapnak megfelelő nyilvánosságot. Szomorúan és megdöbbenve kell tudomásul vennünk, hogy többek között Torockó „leigázása” van készülőben. ASzékelykő árnyékában, az amúgy is tenyérnyi parkban – gyermekek játszóterén, öregek pihenőhelyén – néhány éve ortodox templom „sarjadt ki” a földből. Természetesen az egy tucatot alig meghaladó létszámú torockói román legnagyobb örömére és elismerésére. A községtől alig kőhajításnyira két kolostort is felhúzott az ortodox egyház, az egyiket apácák, a másikat szerzetesek lakják. Kiépülőben tehát a román végvár, amelynek célja a színtiszta magyar torockói közösség homogenizálása.
A Székelyföld mellett – jogosan – sokan kiállnak, hallatják hangjukat. Milyen sors vár azonban erre a vidékre? Mi lesz a szórványban élő magyarsággal?
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!