A Jobbik történetének dicstelen végjátéka – a Jakab-féle krumplilóbáló politikai színház kétélű fegyvernek bizonyult

Ennek előfeltétele volt a szalonképesség visszanyerése, amiben viszont 2014-től jó úton haladt a Jobbik. Nem a néppártosodással volt gond, az csak formai kérdés. Mi több, nemzeti radikális pártként többséget szerezni lehetetlen, amint arra Orbán Viktor is rámutatott a Budapesten megrendezett Konzervatív Politikai Akció Konferencián, ahol 12 pontba foglalta a magyar konzervatív sikerreceptet.
A politika tartalmának megváltozása sodorta a Jobbikot a megszűnés szélére. 2016 nyarától kezdve a Jobbik rendre szembement a nemzeti érdek létparancsaival. Kezdve a bevándorlással kapcsolatos népszavazással, ahol Vona minden alap nélkül azt állította: Orbán Viktornak le kell mondania, amennyiben nem lesz érvényes a népszavazás. Ámokfutását folytatta a kvótaügyi alkotmánymódosítás elbuktatásával, a szellemi kútmérgezésben jeleskedő Népszabadság elsiratásával, a CEU melletti kiállással s a globalista erők ölelésébe való fokozatos belesimulással. Innen már egyenes út vezetett a nemzetellenes baloldali erőkkel kötött szövetségig és a magát antifasisztának nevező, keresztény- és nemzetgyalázó, tomboló csürhével való összeborulásig.
Jakab Péter – a nagyotmondás, az üres hőzöngés, a parttalan demagógia koronázatlan királya – nem először bukott meg, lényegében elnökké választása óta gyűjtögeti a kudarcokat. Számára talán az lehetett a legfájdalmasabb, hogy

Mindössze a napelemet az atomerőművel összekeverő, az elektromos rollerét a zuhany alatt lemosó, a legtöbb kérdésre „nem tudom”-mal felelő, mindenféle közéleti szerepre teljesen alkalmatlan Fekete-Győr Andrást sikerült megelőznie. Hiába gyűjtögette like-ok ezreit vagy tízezreit parizeres pózolásával, hiába bohóckodott szánalmasan parlamenti felszólalásaiban, mindez a negyedik helyre volt elég.
A Jakab-féle száraz tésztás, krumplilóbáló politikai színház kétélű fegyver. Tapsot lehet vele aratni, voksot nehezebben. A fideszesek hulláinak IFA-platóra hányásáról álmodozó, felheccelt emberek számára hatásos lehetett az olyan szöveg, hogy a nagyobbik kormánypárt tagjai a választás után Jakab irodája előtt fognak ülni, mint a verebek, sorsukra várva. De aki kicsit is konyít az alkotmányjoghoz, tudja: még elsöprő ellenzéki győzelem esetén sem valósult volna meg ez a jóslat közjogi lehetetlensége miatt. Jakabot felszólalásai a szellemileg komolytalanok közé sorolták be. Másrészt a gyűlölet-vezérelt szavazók hamarabb fognak a Gyurcsány-vezette Demokratikus Koalícióra szavazni, mint a Jobbikra. Jakabnak nem sok esélye volt Gyurcsánynál gyurcsányabbnak lennie.
A bukott politikus bizonyára ügyes húzásnak gondolta az előválasztáson a DK-val kötött szövetséget. Maroknyi, hitehagyott, megélhetési politikusokból álló csapatának szempontjából hasznos is volt e szövetség, hiszen, ha külön indulnak az előválasztáson, az eredmény minden körzetben megsemmisítő lett volna. Mert

hiszen sajtójuk éveken át szabályos hecckampányt folytatott a párt ellen.
S ha nem is jutott be jobbikos jelölt egyéni képviselőként a törvényhozásba, de játékban voltak. Ez alkalmat adott Jakabnak arra, hogy dicsekedjen, miszerint a Jobbik jelöltjeire több, mint 400 ezren szavaztak. Nagy kérdés, hányan szavaztak volna a jelöltekre akkor, ha nem egyedüli ellenzéki jelöltként indultak volna: szerintem tizedannyi szavazatot gyűjtöttek volna be.
Végül a DK–Jobbik egyezségnek köszönhető, hogy a párt elegendő befutó listás helyet kapott egy tízfős frakcióhoz. Megnyert tehát a Jobbik tíz képviselői helyet, de végleg elvesztette hitelességének maradékát is. Elvi, értékrendi síkon mindent feladott, miközben a DK ott maradt, ahol volt. A Jobbik tudatosan visszafogta a nemzeti retorikát, nehogy elriassza a baloldali szavazókat, miközben szövetségesei teljes erőből nyomták a globalista szólamokat, beleértve a magyar állam maradék szuverenitásának felszámolásával járó Európai Egyesült Államok megteremtésének szükségességét.

Ez ugyan az ellenzék közös kudarca, amelynek oka volt a közös jelölt, Márki-Zay Péter esetlensége, kommunikációs bakisorozata, intellektuális korlátoltsága, oka volt az egész ellenzéki tábor elrontott reakciója húsba vágó kérdésekre (rezsicsökkentés, ukrán háború), de attól még a kudarcból bőven vetült a Jobbikra és Jakabra is. Ezek fényében Jakab parlamenti hőzöngései a Fidesz bukásáról még komikusabbnak hatnak, mint előadásuk pillanatában.
S ha mindez nem elég, kitudódott Szilágyi György korábbi alelnök élettársa elleni nemi erőszakkísérlet, amelyre egy disznótorral egybekötött pártrendezvényen került sor, s amelynek ügyében a bíróság fogja kimondani a döntő szót. Mindez tovább roncsolta a párt amúgy is megtépázott hírnevét. Gyilkos mémek születtek az esetről, a legfrappánsabb Bayer Zsolt kijelentése: a Jobbik rácáfolt a régi magyar mondásra, miszerint „nem erőszak a disznótor”.
Az, hogy az elnökség és a frakció kétharmada Jakab ellen foglalt állást a legutóbbi vitákban, ami az elnökségről való lemondás közvetlen kiváltója volt, inkább csak utolsó csepp volt a pohárban. Jakabbal vagy nélküle a Jobbik sorsa minden jel szerint meg van pecsételve. A Gyurcsányékkal, illetve a baloldali ellenzéki erőkkel kötött egyezség a politikai senkiföldjére tolta a pártot. Mert ugyan

Aki Orbán-gyűlölete mellett baloldali világnézetű (ők vannak nyilván többségben), az választhat egy sor baloldali globalista párt közül. Aki meg keresztény konzervatív világnézetű, de Fidesz-ellenes, azoknak gyűjtőhelye a korábbi Jobbik eszmei örökségét felvállaló Mi Hazánk. Ezt a baloldal ugyan Fidesz szatellit-pártként emlegeti, de meghallgatva felszólalásaikat, figyelve politikai mozgásukat, szembetűnő, hogy sok esetben kőkeményen bírálják a kormányt. A Jobbik légüres térbe került. Nagy esély van arra, hogy az első olyan megmérettetésen, ahol önállóan indul, a küszöb alatt maradjon.
A mai Jobbik aktív magja egy maroknyi karrierista, amely Gyurcsánytól reméli a létét biztosító parlamenti széket. Ha Gyurcsány belátja négy év múlva, hogy a Jobbik többet visz, mint amennyit hoz a közösbe, és kihúzza a lélegeztetőgép zsinórját, a párt simán kibukhat a parlamentből.
Tekintve, hogy e hitehagyott, elvtelen csapatnak nincs már visszaút a nemzeti oldalra, ez lenne a pompás forgatókönyv – nemzetpolitikai és nemzetpedagógiai szempontból egyaránt. Hadd lássa minden nemzetárulásra hajlamos politikai kalandor, hogy a választók a szemétdombra küldik azokat, akik gátlástalanul becsapják őket.