A jó választás szabadsága

A hétvégén több kérdés is eldől a romániai államfőválasztáson. Az ország politika iránt érdeklődő lakossága vélhetően elsősorban arra kíváncsi, hogy a bő tucatnyi jelölt közül melyik kettő kerül be a második fordulóba. A közvéleménykutatásokat nézve jó esély mutatkozik rá, hogy e két jelölt Victor Ponta és Klaus Johannis legyen. Ebben az esetben a következő kérdés az, hogy beleszalad-e az RMDSZ az újabb pofonba e témakörben. A Traian Băsescu leköszönő államfő ellen irányuló, posztkommunista erőket támogató kampányolás már két ízben csődöt mondott, s most is vélelmezhető, hogy az erdélyi magyarok nagy része több okból is inkább rokonszenvezik Klaus Johannisszal, mint az RMDSZ által látványosan támogatott Victor Pontával, aki magyar kérdésben már nem egyszer kimutatta a foga fehérjét.

Pofozkodás helyett

A másik kérdés, ami inkább bennünket, magyarokat érint, hogy mennyire sikerül megmozgatni az RMDSZ és az EMNP jelöltjeinek a magyar lakosságot. A számok azt mutatják, hogy a személyekre kiélezett verseny mobilizáló is lehet: 2007-ben, amikor az RMDSZ mellett Tőkés László is elindult független jelöltként, többen járultak az urnákhoz, mint 2009-ben vagy 2014-ben. (Tőkés László kapott 176533 szavazatot, az RMDSZ 282929-et, ami összesen 459 462-t tesz ki, szemben a 2009-ben elért 431739 vokssal, illetve a 2014-es 350689 szavazattal.)

Az RMDSZ államfőjelöltjei a választás első fordulójában rendre kevesebb szavazatot kaptak, mint a szövetség szenátusi és képviselőházi listái, s választástól választásra egyre nagyobb volt az abszolút számban mért csökkenés. Frunda György 1996-ban 761411 voksot szerzett, rá négy évre, 2000-ben már elvesztette szavazóinak egytizedét, 696989 szavazatot gyűjtve be. A szavazatcsökkenés üteme gyorsult, Markó Béla államfőjelöltként 2004-ben 533446 szavazatot kapott, ami közel 25 százalékos veszteséget jelent, Kelemen Hunornak 2009-ben ezt is sikerült lényegesen alulmúlni 372764 szavazattal, ami már 30 százalékos veszteséget jelent a négy évvel korábbi eredményhez képest, s kevesebb mint a felét Frunda György 1996-os voksainak. Idén jó esély van a lejtmenet megállítására. Sokan gondolják úgy, hogy ha a két magyar jelölt együttesen összegyűjt 350–400000 szavazatot, már érdemes volt versenyhelyzetet teremteni.

Az is érdekes kérdés, hogy miként oszlanak majd meg a magyar szavazatok olyan helyzetben, amikor nem lehet a parlamentből való kieséssel riogatni, elvégre a második fordulóba egyik jelöltnek sincs esélye bekerülni. Kelemen Hunor láthatóan a negyed évszázad alatt bejáratott logó erejében bízik, kerüli a nyíltszíni vitát. A két jelölt debattőri adottságait ismerve ez nem meglepő. Más kérdés, hogy elég gyenge érv, hogy nem kíván a másik magyar jelölttel „pofozkodni”. Zakariás Zoltán, az EMNP alelnöke találóan mutatott rá, hogy a Székelyföld jövőjével és a területi autonómia részletkérdéseivel foglalkozó elvi vita aligha nevezhető pofozkodásnak. Az sem meggyőző érv, hogy Kelemennek a románokkal van vitatkozni valója, hiszen az 1992. október 25-i Kolozsvári Nyilatkozat elfogadása óta az a cél, hogy az egész erdélyi magyarság felsorakozhasson egy egységes autonómiakoncepció mögé, márpedig az RMDSZ autonómiastatútuma erre nem alkalmas.

Ami a választási részvételt illeti, nem tudhatjuk, hogy egyáltalán fognak-e annyian szavazni, ahányan a két jelölt aláírásgyűjtő íveit szignálták. Mert sok ember nem utasítja vissza a többnyire fiatal és kedves aláírásgyűjtő polgártársát, ugyanakkor nem veszi magának a fáradságot, hogy előkeresse személyi igazolványát, és elballagjon vele a szavazófülkéig, amikor vasárnap jobb dolga is akad. Azt sem tudhatjuk, hány magyar gondolja úgy, hogy inkább érdemben szól bele a versenybe, és már az első fordulóban az esélyesebbnek vagy szimpatikusabbnak gondolt román jelöltre adja a voksát.

Bízzunk benne, hogy ők lesznek kevesebben. Bármilyen rossz ugyanis a véleményünk az RMDSZ negyed évszázados politikai teljesítményéről, hiba lenne azon örvendezni, hogy a szövetség az idő elteltével egyre kevesebb voksot tud összegyűjteni. S nemcsak azért, mert számszerűen egyre kevesebben vagyunk, az elvándorlás, az asszimiláció és a demográfiai problémák miatt, hanem azért is, mert egyre többen fordulnak el nemcsak az RMDSZ-től, de általában a közélettől, a kiábrándultakat pedig nagyon nehéz visszacsábítani az urnákhoz, politikailag aktivizálni. Nyitott kérdés az is, hogy sikerül-e a föderalizmust, Románia erdélyiesítését ígérő autonomista magyar jelöltnek bármilyen kis mértékben is megmozgatni az erdélyi öntudattal rendelkező románságot. Döntse el ezt a román választó, mi magyarok viszont ezúttal rendelkezünk egy hiteles és jó alternatívával.

Arcél

Szilágyi Zsolt eddigi pályafutása garancia arra, hogy a jövőben is a nemzeti érdekeket fogja képviselni, akár a személyes pozicionális érdekei ellenére. Már 1989 előtt Tőkés László mellett találjuk, amikor nem volt életbiztosítás kiállni a magyar ügyek mellett, egyik előadója volt az emlékezetes Dsida-estnek, amelynek betiltása vezetett végül Tőkés Lászlónak a cseausiszta hatóságokkal való szembeszegüléséhez, innen egyenes út a temesvári népfelkeléshez és a bukaresti hatalomváltáshoz. A MISZSZ 1990 márciusi első kongresszusán az egyetlen jelölt volt a szervezet listáján, aki ellen nem szavazott senki, akit valamennyi küldött egy akarattal támogatott. A MISZSZ-RMDSZ egyezség eredményeként legfiatalabb képviselőként be is jutott a törvényhozásba. 2004-ig tarthatta meg mandátumát, mialatt a frakció fősodrának rosszallása mellett is következetesen kiállt az autonómiaprogram mellett, nemcsak szavakban, hanem konkrét tervezeteket is felvállalva. A frakció többségével ellentétben kiállt a Bolyai Egyetem ügyében is, minden lehető fórumon képviselte a csángók ügyét. Nem csoda, hogy kényelmetlenné vált a Medgyessyvel és Gyurcsánnyal bratyizó nagyváradi RMDSZ-es vezetés számára. Időközben elvégezte a politológia egyetemet is Budapesten, szakterülete a külpolitika, hét éve Tőkés László európai parlamenti képviselő kabinetfőnöke. Következetes kiállásával megszerezte a Székely Nemzeti Tanács támogatását is.

Szilágyi Zsolt eddigi politikai pályája töretlen, erkölcsileg kikezdhetetlen a magánéletben és a politikában egyaránt, neve szorosan összefonódott „az erdélyi magyar történelmi műhely”, a magyar nemzeti önkormányzat megteremtésének igyekezetével, az önálló, magyar érdekek mentén való politizálással. Aki szavazata révén őt ruházza fel bizalmával, nem fog csalatkozni.