Vesztébe rohan Európa

– Békesség Istentől, Grüss Gott! Dicsértessék a Jézus Krisztus! – szép köszönési formák. Lehetséges, hogy néhány évtized múlva Európa nagy részén már csak az Allahu Ahkbar hangzik az utcákon?

– Minden elképzelhető, viszont még nem tartunk ott. Jó, ha előrevetítünk bizonyos dolgokat és számítunk sok mindenre, de sok más tennivalónk is van. Nem kellene ezt most felnagyítani.

– A Visegrádi négyek, a baltikumi országok és Románia a migránsokkal kapcsolatban más álláspontra helyezkedett, mint a nyugat-európai országok. Vajon a kommunista blokk országainak nagy része miért látja másképp a helyzetet?

– A migránskérdés kezelése a politikum részéről különböző okok miatt másként történik. A politikusok felelőssége, hogy kit engednek be és kit nem egy ország területére. Az ő felelősségük az, hogy milyen társadalmi berendezkedést engednek építeni, és az is, hogy a meglévőt miként szeretnék megváltoztatni. Erre négyévenként a polgárok szavazataikkal adják a megértésüket vagy elutasításukat. A politikusok sajnos nem látják, hogy a különböző vallású és kultúrájú embertömegeket nem lehet eggyé gyúrni. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez nem működik. Egyes országok vezetői határok nélküli országokat szeretnének, ahol minden egybefolyik, mindenki egyforma, csak a pénz és a gazdasági szabályok irányítanak mindent.

– Ön szerint a pénz mozgatja az egész konfliktust?

– Igen. Ma már alig lehet olyan országot találni a világon, ahol a globális tőke ne lenne jelen. A kulturált keresztyén világ hedonista életmódja miatt a vesztébe rohan.

– Mi az egyház feladata?

– Az, hogy adott helyzetben mindig az evangélium tanítása szerint járjon el. Nem az egyház feladata megállapítani, ki jöhet be egy országba és ki nem. Ha viszont már bejött, akkor a hozzájuk való viszonyulásban a keresztyén értékeknek kell érvényesülniük. Az együttélésnek a szabályai is e paraméterek szerint kell, hogy történjenek.

– Az európai elit jelentős része a sokak szerint már megbukott multikultit, befogadást, toleranciát szajkózza akkor, amikor nyilvánvaló, hogy a muzulmán közösségek Európa-szerte nem tudnak, nem is akarnak integrálódni. Ezzel a politikai diskurzussal a vezetők homlokegyenest mást képviselnek, mint az európai lakosság. Vajon miért teszik ezt?

– Hangsúlyozom, a politikum felelőssége óriási. Hogy egy éppen hatalmon levő párt miként értékeli a migránskérdést, több tényezőtől függ. Egyes helyeken választások következnek, és úgy mérik fel, hogy a migrációhóz való engedékeny hozzáállás szavazatokat hozhat, máshol éppen fordítva gondolkodnak. Ez a rendkívül komoly kérdés sok országban a hatalomért való harc eszközévé vált. A bevándorlók és menekülők kérdését nem négyéves ciklusokban kellene látni. Az európai közvélemény természetesen másképp érez, ezen nem csodálkozhatunk. Az emberek nem a politikai érdekek szerint gondolkodnak, hanem azt látják, hogy a túlzott összekeveredést szorgalmazó politika olyan küzdelemmé válhat, amelyben valaki alul fog maradni. Ennek számtalan példáját látjuk és érezzük itt Erdélyben is.

Az is fontos, melyik vallás lesz az uralkodó, mert folyamatosan csak a százalékokat számítgatjuk. Ha egy országban valakik létszámfölénybe kerülnek – ami eddig nem történt meg – akkor nyilván hogy a másik fél háttérbe szorul. Az emberek józan esze azt mondatja: szeretnék megőrizni azt, amit évtizedek vagy évszázadok óta kiharcoltak és megteremtettek maguknak. Azt nem kívánják felhígítani vagy megosztani másokkal.

– A napóleoni időktől kezdve Európának 40-60 évente az egész kontinensre kiterjedő háborúkkal kellett szembenézni. Elképzelhetőnek tartja, hogy egy ilyen helyzet felé sodródhatunk?

– A nagytőke jelenléte bizonyos fokig megvédi a világot a totális háborútól, ellenkező esetben ugyanis a nagytőkések mindent elveszítenének. A regionális háborúk viszont tovább folytatódnak, mert ott csapnak össze az érdekek. Egy bizonyos területen kipróbálják az erejüket az egymással szemben álló nagyhatalmak. Ugyanakkor úgy vélem: az a szűk réteg, amely a pénz és a nagytőke felett uralkodik, nem érdekelt abban, hogy Európa a háború felé sodródjék.

– A modern népvándorlás viszont folytatódhat…

– A harmadik világban a mindenki számára biztosított marék rizzsel és a védőoltásoknak köszönhetően a lakosság óriási léptékben nő. Ezt a hatalmas tömeget a nyugati civilizáció és érdekszféra megtanítja, hogy többre vágyakozzon, mert ezzel eladhatja számára is az általa birtokolt és megtermelt javakat. Ha odahaza ez nem biztosított, akkor természetesen elindul afelé, ahol reményei szerint ez biztosítva lesz számára. Nyilván csak akkor indul el, ha biztos abban, hogy az európai kontinens védtelen vele szemben. Az európai kultúrába nem illik bele, hogy valakit, aki be akar jönni, lelőjenek vagy börtönbe zárjanak. Amikor a romák elindultak a nyugati országok városai fele, az ottani emberek leeresztett kézzel, megadóan álltak, semmi reakciójuk, stratégiájuk, válaszuk nem volt. Nem tudják elképzelni, hogy van egy másik világ és kultúra, ahol az életben maradásért folytatott harcban más felfogás és szabályok működnek. Mindaz, ami a jelenlegi világban történik, a nyugati ember naivsága és bűne is egyben.

– Elhangzott a bűn szó. Ha más dimenzióban tekintünk a kérdéskörre, lehet-e úgy fogalmazni, hogy Isten – az egyiptomi és babiloni fogsággal való párhuzamot tekintve – próbára teszi az ő népét, és megbünteti azt az Európát, amely elfordult tőle?

– Ki mint vet, úgy arat – tanítja a Szentírás. Évtizedek óta világossá vált, hogy a nyugati keresztyén világ súlyos értékválságban van. Ez azzal kezdődött, hogy nem vállalta a személyes áldozathozatalt. Minden közösség csak úgy maradhat meg, hogy folytonosan megújul. Egyszóval vállalja a gyermeket, hiszen fiatalok nélkül nincs folytatás és csakis ők azok, akik képesek fenntartani egy kialakult életszínvonalat. A nyugati ember önzően úgy gondolja, hogy személyesen nem kell áldozatot hoznia, és az eddig megtermelt tőkével sikerül majd egy elöregedő társadalmat is tovább működtetni. Így tehát fiatalembereket vásárol a piacon. Az EU-s csatlakozás után a kelet-európai országokból csábították el a fiatalokat, de ez a piac lassan elfogyott, mert ha egyebet nem is, azt már mi is megtanultuk a nyugattól, hogy nem kell a gyermek, nem kell az áldozathozatal. Így most Európa a harmadik világ országaiból próbálja beszerezni a hiányzó ifjúságot, abban a reményben, hogy ha ezeket integrálja, akkor ez a fajta hedonista életmód, amit most él, tovább folytatódhat. Mára azonban világossá vált, hogy míg a kelet-európai bevándorlók hamar elhagyták nyelvüket, szokásukat és a befogadó ország többségi társadalmába olvadtak be, addig a harmadik világból jövő tömegekkel ezt már nem lehet megtenni. Ők külön világot akarnak maguknak felépíteni, sajátos törvényeik, vallásos szokásaik alapján. Így az ifjú munkaerővásár csak árukapcsolással egyben történhet: adom a fiatal munkaerőmet, de nem adom a vallási, kulturális identitásomat. Ebből pedig súlyos problémák adódtak mindenütt, ahol ezek a kultúrák mesterséges úton kavarodtak össze. A csendet és a békét az jelentené, ha azonos nyelvű, szokású, értékrendű, vallású emberek együtt maradnának, természetesen kapcsolatot tartva más kultúrájú népekkel. Európa önzésébe pusztul bele, mert többé már nem az áldozathozatal a fő életformája, hanem az élvezet.