Tóth Andi, a tizenhat éves felnőtt

– Tizenhat éves korod ellenére te kezeled a sokmillió forintos nyereményed, saját dalokat írsz, sajátos stílust igyekszel kialakítani, fenntartani. Hogyan viszonyul ehhez a környezeted, a „felnőttek”?

– Már az X-faktor alatt rájöttek a körülöttem lévő emberek, hogy engem nem nagyon lehet irányítani, mert szörnyen makacs vagyok. Persze meghallgatok másokat is, és nem kizárt, hogy megmásítom a véleményemet, de ha van konkrét elképzelésem, akkor a tanácsok elmennek a fülem mellett. Úgy tartom, hogy az első és utolsó ember, akiben teljesen meg lehet bízni, saját magunk vagyunk, és én kitartok magam mellett. Az X-faktor alatt is úgy gondoltam, magam vagyok a legjobb barátom, és csak magamra számíthatok.

– Az X-faktor kezdetétől egyértelmű volt, hogy milyen stílust szeretnél követni?

– Amikor elkezdtem az éneklést – két évet jártam énektanárhoz – a rock meg sem fordult a fejemben. Céline Diont, Whitney Houstont énekelgettem, ilyeneket adott fel nekem a tanárnőm. Az utolsó fél évben eszméltem rá, hogy elég sok rockzenét hallgatok, jó lenne azt is énekelni. Kicsit félve dobtam be a tanárnőmnek az ötletet, de ő beleegyezett, hogy kipróbáljuk. Azóta főként rockot éneklek, arra is képeztük a hangom – sokat nem kellett rajta alakítani, mert arra is ráébredtünk, hogy ez nekem megy. Ott van még a musical is, amit nagyon szeretek, akárcsak a popdalokat, de a rock áll hozzám a legközelebb. Az X-faktor alatt az első három dalom rock volt – a válogatáson, a táborban és a mentorházban –, próbáltam ettől egy kicsit el is térni, de valahogy mégis mindig visszakanyarodtam.

– A győzelemmel sok minden megváltozott az életedben, számos segítőd is akadt a szakmában…

– Mindenre van egy külön emberkém, aki segít nekem. Van, aki az interjúimat intézi, őt szoktam zaklatni a napi programommal kapcsolatban is, mert hiába vagyok még fiatal, a memóriám szörnyű, viszont elég sok programom van. És ott van például Tóth Szabi (a Sugarloaf zenekar gitárosa – szerk. megj.), aki szintén nagy rocker, ő a zenében segít, hogy milyen stílust kövessek. Sokat beszélgettünk erről: én azokon a zenéken nőttem fel, amiket a szüleim hallgattak – Edda, Piramis stb. –, és ezekhez nagyon ragaszkodom, de a régi rock irányából próbálunk a modernebb stílusok felé is haladni.

– Énekelsz, ősztől újra tanulni készülsz, divattervezéssel foglalkoznál, és még számos egyéb terved van. Hogyan lehet mindezt összeegyeztetni?

– Otthon is divattervezést tanultam egy évig, a második évben jöttem ide. Szeretném végigvinni a szakot, ezért most itt is ilyen típusú iskolákat keresünk. Lassan elkezdenék autóvezetést tanulni, nyáron ott lesz a színház is, csatlakozom a Madách Színházhoz a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Nem nagyon tudok nemet mondani, de valahogy megoldom.

–Minden művészeti ágban szeretnéd kipróbálni magad?

– Valamilyen szinten már mindegyikbe belekóstoltam, és mindegyiket szeretem. Először a táncért voltam oda, hattól nyolcéves koromig modern táncra, tízévesen hiphopra jártam, tizenkét évesen újra ennek szenteltem egy nyarat, utólag nagyon örülök neki, mert nagy segítségemre van, hogy nem fulladok ki a színpadon. A színházi gyakorlat is kellett, ott is nagyon sokat tanultam. Aztán jött az ének, a rajz, festés, és kicsi korom óta dalszövegeket is írogatok.

– Az X-faktorbeli győzelem után hogyan képzeled el a jövőd, hogyan igyekszel reflektorfényben maradni?

– Úgy gondolom, azok az énekesek tűnnek el, akik egyszerűen hagyják magukat. Hogyha én nem unom meg ezt az egészet, akkor szerintem nem lesz gond, hiszen akik most szeretnek, és most a rajongóim, remélhetőleg nem fognak megunni, ha törődöm velük, és folyton nyújtok nekik valami újat.

– Milyennek kell lennie a jó dalszövegnek?

– Eddig mindig a szerelemről írtam, hogy milyen szép és jó, de mostanában inkább a kicsit melankolikusabb szövegek fognak meg, amelyek az életről, a küzdésről szólnak. Most már inkább azok a dalok tetszenek, amelyeknek üzenetük van – a Tancsapdát például nagyon szeretem.

– Egy dalnak melyik a legfontosabb összetevője: a dallam, a szöveg vagy a téma?

– Amikor meghallunk egy dalt, először a dallamára figyelünk oda, főként, ha idegen nyelvű a szövege. Én is így vagyok vele, csak azután kezdem megvizsgálni a szövegét. Legyen fülbemászó a dallam, főleg a refréné. Az is jó, ha a szöveg nem túl bonyolult, mert akkor az emberek könnyebben jegyzik meg, de talán a legfontosabb, hogy a refrénnek tömör, ütős szövege legyen, amelyet mindenki tud kiabálni, üvölteni a színpad előtt.

– Mit szeretnél megváltoztatni a jelenlegi magyar zenei palettán?

– Szeretném a rockot még inkább bevinni a rádiókba, mert itthon annyira nem nyomják, pedig a zenei műfajok közül szerintem annak van a legnagyobb kifejezőereje. Szeretném kicsit buzdítani az embereket, hogy jobban nyissanak a rock felé.

– A rengeteg interjú, fotózás, fellépés mellett mennyi időt tudsz a családoddal, a pároddal tölteni?

– Kezdetben a szüleim kéthetente jöttek Pestre, és együtt töltöttük az egész vasárnapot, de most már csak havonta tudnak feljárni. Telefonon, interneten naponta beszélünk, így nincs szeretethiányom. Természetesen ők is úgy vélekednek, nincs rendjén, hogy én tizenhat évesen itt élek, ők meg otthon, de szóltunk nekik a nagyimmal, hogy semmi gond, itt jól megvagyunk. Inkább anyukám aggódik, kérdezősködik, nagyon aranyos. A barátom pedig átérzi azt a helyzetet, amibe most kerültem, hiszen ő is zenész, az X-faktorban is ott volt, és tudja, mire mennyi időm van. Én még az elején vagyok az egésznek, akad még szabadidőm, tudunk találkozni, és ki is használjuk. Mivel mindketten zenei területen vagyunk, jobban megértjük egymást, és valószínűleg megszabadulunk egy csomó konfliktustól is, mint például a féltékenységtől.

– A rajongókkal is elég aktív kapcsolatot tartasz fenn az internetes oldalakon…

– A hivatalos Facebook-oldalamat nem szoktam minden nap nézni, mert ott nem csak jó hozzászólások jönnek. De ha egy kép alá írnak vagy üzenetet küldenek, mindig válaszolok. Mások szerint is elég közvetlen vagyok – úgy gondolom, senkit sem kell úgy kezelni, hogy én jobb vagyok nála, ez a lehető legszörnyűbb. Inkább igyekszem barátként viselkedni, remélem, érzik is ezt.

Koncertprogram
Március 20.: Csíkszereda, Szakszervezetek Művelődési Háza, 19 óra
Március 21.: Székelykeresztúr, Művelődési Ház, 18 óra
Március 22.: Székelyudvarhely, Művelődési Ház, 17 óra
Március 23.: Marosvásárhely, Kultúrpalota, 18 óra

– Milyen érzés lesz újra itthon fellépni? Milyen dalokat hallhat a közönség?

– Nagyon örülök, hogy végre lesz egy ilyen turném, lassan már három hónapja nem jártam Erdélyben és az én kis városkámban. Otthonról is nagyon sokan szurkoltak nekem, biztattak, de ahogy Magyarországról megkaptam, hogy román vagyok és mit keresek itt, Erdélyből is, hogy miért nem maradtam otthon. Ezeket a megjegyzéseket elengedtem, nem foglalkoztam velük, így meg is szűntek. A koncerteken szeretnék jó kis bulit csapni, hiszen az emberek kis rockernek ismertek meg a műsorban. Szeretném, hogy érezzék, törődöm velük, és jól éreznék magukat. Néhány román dalt is elénekelek, mert azokat is nagyon szeretem.

– Mindenki Tóth Andiként ismert meg, és ez tizenhat évesen még teljesen hiteles. Elképzelhetőnek tartod-e, hogy egyszer „kinövöd” a becenevet, és Tóth Andreává válsz?

– Apukám is kérdezte, hogy miért vagyok Tóth Andi, és miért nem Tóth Andrea. Úgy gondolom, így közvetlenebb, az emberek így azonnal letegeznek, becéznek, és rövidebb is, ami fontos. Most már nagyjából olyan fázisban van az életem, hogy ennél érettebb már nem nagyon leszek, mindig ilyen kis idióta maradok.