Sikertelen erdélyi autonómiaküzdelem – Toró T. Tibor szerint csak közösen lehet jó kisebbségi törvénytervezetet kidolgozni

és ez a propaganda a szomszédban zajló háború csatazajában felerősödött. E megelőző csapások próbálják elvenni az erdélyi autonómiapárti tábor kedvét attól, hogy újra felvesse a közösségi autonómiák kérdését. De ez nem lehet mentség, legfeljebb magyarázat arra, hogy az autonómia témája már jó ideje nem szerepel a politika napirendjén. A politikai kommunikáció nagyrésze ma sikerpropaganda, és ezen a területen nehéz még apró sikereket is felmutatni, ezért inkább nem beszélnek róla. Ez taktikailag akár elfogadható lenne – nem beszélni kell róla, hanem tenni érte –, de úgy látom, a nagyobbik magyar párt már nem számol ezzel.

– Hol lenne ma célszerű autonómiáról beszélni?
– Az elmúlt években egyszer sem volt a különböző koalíciós és egyéb jellegű tárgyalások tárgya, pedig voltak kedvező helyzetek, például amikor az RMDSZ a mérleg nyelve volt kormányalakításkor. Így nekünk, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak, illetve az Erdélyi Magyar Szövetségnek kell ezt hangsúlyosan felvállalni és megjeleníteni a politikai közbeszédben. Mindeddig a széles értelemben vett kulturális autonómia és a tömbmagyarság számára nélkülözhetetlen sajátos jogállást jelentő regionális autonómia ötvözetéből álló belső önrendelkezési elképzelés az egyetlen koherens jövőteremtő program az erdélyi magyarság számára, amelyet a politikai érdekképviselet kigyöngyözött magából az elmúlt három évtizedben. Amíg ennél jobbat nem találunk, ezt képviseljük, ezt helyezzük minden politikai cselekvésünk középpontjába.

– Tőkés László előadásában a magyar kormány hangsúlyosabb támogatását kérte az erdélyi magyar autonómiaküzdelemhez. Milyen mértékben múlhat Magyarországon az erdélyi autonómiatörekvések sikere?
– Az autonómiát elsősorban nekünk kell akarnunk. Az erdélyi magyar politikai képviselet dolga, hogy megfogalmazza és napirenden tartsa a kérdést, felsorakoztassa mögéje az erdélyi magyar társadalom döntő többségét, és ennek birtokában képviselje a munkája során – kormányból vagy ellenzékből – a román politikai elittel való kapcsolataiban. A magyar diplomácia és nemzetpolitika erre csak rádolgozni tud nagyságrendekkel szélesebb eszköztárával, kapcsolatrendszerével és a külhoni magyar közösségeket célzó támogatáspolitikájával. De helyettünk vagy az erdélyi magyar politikai fősodor ellenében nem tudja hatékonyan megtenni.

Mi az ellenzéki oldalon folyamatosan arról próbáljuk meggyőzni a nemzetpolitika illetékeseit, hogy az autonómia közjogi keretei nélkül a beilleszkedés könnyen beolvadásba fordul át. De ha a román kormány részét képző másik oldalról nem ezt igazolják vissza, akkor Budapest is elbizonytalanodik az időzítés és a prioritások tekintetében.

Persze, ettől még azért távol állunk a kisebbségi törvény esetében, de mi legalább elindultunk ezen az úton. 2005-ben már szerepelt az akkori román parlament napirendjén egy kisebbségi törvénytervezet, amelynek elfogadása ráadásul alkotmányos kötelessége a román törvényalkotásnak. Határozott álláspontom, hogy tanulni kellene annak a kísérletnek a kudarcából, mert hogy az kudarcos volt, az biztos. Az RMDSZ akkori vezetői elmulasztották a magyar társadalmi konszenzus kialakítását és ezáltal a tömegtámogatás felmutatását, ugyanakkor nem voltak nyitottak a belső módosító kísérletekre sem. Ráadásul kamarillaegyezkedéssel sikerült a jogok szintjét a nemzeti minimum alá vinni, majd aztán ezt is elbukni a parlamenti vita során.

– Vegyük sorba az ön érveit arról, hogyan kellene kinéznie a kisebbségi törvénynek.
– A kisebbségi törvény legnagyobb problémája az volt, hogy sikerült úgy megfogalmazni a kulturális autonómiára vonatkozó részét a tervezetnek, hogy az tartalmilag teljesen kiüresedjen. A parlamenti frakció tagjaként hiába próbáltam először a frakció belső nyilvánossága előtt, majd egyéni képviselői indítvány formájában érdemben javítani a tervezeten, társaim támogatásának hiányában ebből legfeljebb elvi kiállás maradt. De legalább ez most megvan, és egy új egyezség kialakításának kiindulópontja lehet.

Ezek nélkül egy kisebbségi törvény inkább akadály lesz közösségi jogaink érvényesítése útjában, mintsem eszköz és segítség. Ez a veszély áll fenn!
Álláspontunk 2005 óta nem változott: olyan tervezetre van szükség, amely jogalapot jelent a kulturális autonómia intézményrendszerének létrehozásához, körülírja annak hatásköreit és beilleszkedését az állami közigazgatás rendszerébe, meghatározza megválasztásának szabályait, megteremtve ezáltal a belső demokrácia és pluralizmus feltételeit az erdélyi magyar társadalom számára, és tisztázza a működéshez szükséges anyagi forrásokat. Ugyanakkor megteremti a jogalapját a sajátos jogállású regionális önkormányzatiság intézményrendszerének, amelyre Székelyföld területi autonómiája, illetve a többi magyarok által jelentős számban lakott régió sajátos jogállású közigazgatása építhető fel. Mindez nyilván egy kerettörvény jellegű jogszabályban lehetséges, amely tartalmazza a nyelvhasználati, okatatási és kulturális jogok részletes felsorolását is. Ezekkel a többi romániai kisebbségi közösségek is élni tudnának, amelyek nem rendelkeznek egy közösségi autonómia intézményrendszerének működtetéséhez szükséges közigazgatási képességgel.

– Az RMDSZ képviselője szerint olyan törvényjavaslatot érdemes letenni az asztalra, amelyet a román fél elfogad. Milyen kompromisszumokat jelenthet ez a magyar fél számára?
– Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke az EMNT legutóbbi küldöttgyűlésén megfogalmazta az igényt egy minél teljesebb körű – maximalista – tervezet kidolgozására. Ez a munka folyik, és örömmel veszek részt benne. A tervezet érvényesítése már a politikai képviselet dolga, és ehhez szükséges a magyar pártok – az RMDSZ és az EMSZ – közötti megegyezése kialakítása mind a tartalom, mind a munkamegosztáson alapuló érvényesítési stratégia szempontjából megjelölve ugyanakkor azt az alsó határt, amely alatt a magyarság számára a törvény vállalhatatlanná válik.
Nyilván az a cél, hogy a teljességre törekvő tervezet minél több elemét sikerüljön elfogadtatni a parlamenti többséget adó pártokkal, de tisztában vagyunk a korlátokkal is.

E jogszabály nem rendezheti teljességében, legfeljebb csak utalások és hivatkozások szintjén a sajátos jogállású területi közigazgatások működését, de elvi szinten megteremtheti a jogalapot erre, amely aztán új impulzust adhat a Székely Nemzeti Tanács székelyföldi területi autonómiastatútumának vagy akár a Partiumi Autonómia Tanács ébredező mozgalmának.

– Milyen ma az Erdélyi Magyar Szövetség kapcsolata az RMDSZ-szel? Mennyire erős a két parlamenti képviselőjük által biztosított kapocs a két erdélyi magyar politikai tábor között?
– Örvendetes, hogy a 2020-as parlamenti választásokra sikerült megtalálni az összefogás keretét az RMDSZ és az EMSZ között, és szándékunk, hogy ebből a továbbiakban rendszerszintű együttműködés alakuljon ki. Álláspontunk egyértelmű: azokon a választásokon, ahol a tét a magyar érdek érvényesítése a román politikai tengerben, ott az összefogás stratégiája hatékony, az önkormányzati választásokon pedig inkább a politikai sokszínűségen alapuló verseny segíti legjobban a magyar önkormányzati vezetők kiválasztását. A fenti szempontok figyelembe vételével mi egy választási csomag elfogadását szorgalmazzuk a 2024-es esztendő négy választásáról.

– Van-e közös műhelymunka a két politikai tömörülés között?
– Ami a közös műhelymunkát érinti, semmiképp nem lehetünk elégedettek. Ennek oka nemcsak a szándék hiánya a nagyobbik párt részéről, hanem a szakértői munkára való igény, mint olyan. Az RMDSZ képviselői – tisztelet a létező kivételeknek – sokszor a domináns párt hatalmi arroganciájával pótolják az egyeztetésre való készség hiányát a belső koalíciós partnerrel vagy a különböző szakmai szervezetek képviselőivel, az EMSZ két parlamenti képviselőjének minden igyekezete ellenére. De javíthatatlan optimizmussal remélem, talán éppen a kisebbségi törvénytervezet esetében törik meg ez a gyakorlat, hiszen ez esetben egymásra utaltságunk olyan nyilvánvaló, hogy az még az RMDSZ vezetőit is jobb belátásra bírhatja.

– Beszédében Tőkés László felvetette az Erdélyi Magyar Kerekasztal újraalakítását, illetve megerősítését. Mit várna el a kerekasztaltól?
– Régi kezdeményezése ez Tőkés Lászlónak. Voltak olyan pillanatok az elmúlt harminc évben, többnyire kritikus választások előtt, amikor sikerült tető alá hozni ilyen jellegű formális vagy informális testületeket, mint például a jobb sorsra érdemes Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum. De a három erdélyi magyar párt 2018-as autonómianyilatkozata is akár sikertörténetként könyvelhető el, és hasonló jellegű műhelymunka előzte meg. Ezt állandósítani is lehetne, ha a nagyobbik pártnak érdeke lenne. Rajtunk biztos nem múlik. Ennek az állapotnak a megváltoztatásához a magyar nemzetpolitika segítségére igencsak szükség van.

– Mennyire elégedett az idei tusványosi táborral? Mit hiányol a tábor felhozatalából?
– A járvány és a háború okozta gazdasági, energiabiztonsági és általános világrendi válság rányomta bélyegét a szabadegyetem vitáira, és háttérbe szorította az egyéb témákat. Számítottunk erre és próbáltunk is ellene tenni, ám ellensúlyozni csak részben sikerült. De egészében a várakozás felett teljesített a szervező csapat. Elfogult vagyok velük szemben, hiszen egyesekkel évtizedek óta együtt dolgozunk, s szeretném hinni, hogy nemcsak én láttam így, hanem a több tízezer részvevő is. A pontos adatokat még összegezzük, de a lényeg szabad szemmel is látszott:

Sokszorsan visszaigazolódott az immár negyedszázados döntés, amelynek során a szabadegyetemet egyesítettük a diáktáborral és engedtük, hogy úgy nője ki magát Közép-Európa egyik legeredetibb fesztiváljává, hogy közben a szabadegyetemi jellegét is megtartsa. Persze azért hiányzik az eredeti bálványosi szabadegyetem egyedi hangulata, és erősen gondolkodunk, hogy visszahozzuk. De semmiképpen sem Tusványos ellenében, inkább mellette, azt kiegészítve. Mert van, ami örök. Tusványos immár azzá vált.