Nincsenek kisebbségek, csak alkotó közösségek

– Több Kárpát-medencei egyetemen tanít, köztük Nagyváradon, de az állandó képzést és a továbbképzést a maga számára is kötelezőnek érzi. Mennyire gyakori ez a jelenség, hogy valaki felnőtt korában is folyamatosan tanul?

– Ez elsősorban igény kérdése. Olyan családban nőttem fel, ahol mindenki tanult egyszerűen a tudás kedvéért, így aztán én is szerettem szinten tartani, felújítani és bővíteni a tudásom. Ha az ember egyetemen tanít, sok mindenre fel kell készülnie. Én is lehetek hallgató a saját hallgatóimnál, különösen az informatika terén. A mai fiataloknál az információ ideje nagyon lecsökkent. Egy gombnyomással a világ minden pontján megjelennek.

– Szeret mástól tanulni?

– Igazán az érdekes számomra, hogy ki mit kutat. Én bárkivel helyet és szerepet cserélek. Soha nem fogom azt és úgy tudni, mint a másik ember. De ha egymással meg akarjuk értetni magunkat – és ebből nem csinálunk hiúsági kérdést –, a másik embertől kapott tudásért cserébe örömmel adhatom az enyémet. Sajnos ma ezeket a kapcsolatokat gyakran a féltés és a rosszul értelmezett hiúság rontja, és ezáltal saját fejlődésünket és magát az oktatást gátoljuk. Egyébként minden korosztály számára jó, ha tanul. Vannak hetvenéves egyetemistáink. Nyugatról elsősorban azt a jót vehettük át, hogy bármilyen korban érdemes tanulni.

– Melyek a kedvenc szakterületei?

– Változatlanul a filozófia, de nem sötét szobában kergetem a macskát. Az antik görögök több ezer éve meghatározták az embert. Ez számomra az alap. Nagyon szeretem a pszichológiát, az etikát, az erkölcstant, az etimológiát, mindent, ami az emberrel összefügg. Így született meg a politikai földrajz iránti érdeklődésem is: mit, hol és hogyan termeljünk? Sok szempontból a reklámokat hibáztatom, amelyek félrevezetik az embereket. A világ marketing-menedzsment területe egy nagy kérdőjel. Magam is tanítok speciális üzleti tárgyalást mérnököknek, építészeknek, orvosoknak. A dialógus is egy görög találmány. Az ember természetéhez legméltóbb módja a beszéd, a tárgyalás és főleg a meggyőzés.

– Erdélyben több előadást tartott a politikai földrajz témakörében, szívesen visszakalandozik honfoglaló őseinkhez. Politika, történelem, gazdaság vagy mindhárom együttvéve ez a szakterület?

– A földrajz egy szintetizáló tudomány, amelyben minden benne van. A metodikája különbözteti meg, de nem választja el a többi tudománytól. A politikai földrajz másfajta elnevezéssel ugyan, de a franciáknál, angoloknál, németeknél is korán megjelent, valójában azonban gróf Teleki Pál a szülőatyja, azaz jellegzetesen magyar találmány. Szeretnék a fogalom körül rendet teremteni: itt döntően nem politikáról, hanem földrajzról van szó. Nevezetesen arról a földrajzi és természeti egységet jelentő grémiumról, ahol a földfelszín felett és alatt léteznek a természeti kincseink és létezik az emberi élet, amely minden tájegységben a maga történelmét írja. Teleki 1934-ben megírta, majd 1938-ban újraírta az Európai probléma című munkáját. Ha megváltoztatjuk a dátumokat, ennek az alapműnek ma is tökéletesen érvényes és aktuális mondanivalója van korunk számára. Teleki nagyon jól látta Európa helyzetét és benne Magyarországnak és a magyarságnak a sorsát.

– Az Európai probléma és benne a magyarság sorsa Trianonhoz nyúlik vissza. Valóban mindent megpecsételt a száz évvel ezelőtti döntés?

– Trianon nemcsak nekünk, magyaroknak, hanem az egész Európának a sorsát befolyásolta. Elsősorban a Duna menti népek ellenségeskedésre épülő jövőképét vetítette előre. Ezt gróf Teleki Pál látta meg elsőként, ha erről akkoriban még nem is beszéltek. Ebből alakult ki a nemzeti sorsokat összekötő politikai földrajz tudománya és gondolkodásmódja, amelyet ma sem vesznek igénybe a politikusok. Rónai András professzor – aki az egyik legközvetlenebb munkatársa volt Telekinek – a Térképezett történelem című könyvében megírja azt a hihetetlen harcot és sorshelyzetet, amely a magyar delegáció szélmalomharcát jelentette. Meg sem nézték Trianonban a mintegy kéttonnányi térképanyagot, amit a magyar delegáció vitt magával. Apponyi gróf hiába mondta el gyönyörű érvekkel a valós tényeket, senki nem figyelt rá. A döntéshozóknak egyetlen érdekük volt: a Trianoni döntéssel örökös viszálykodást teremteni, hogy ne lehessen többé helyreállítani a Kárpát-medence hajdani egységét.

– Kutatóként milyen az ön Kárpát-medence képe?

– Próbálom elképzelni magam előtt Árpád fejedelmet, aki térképismeret nélkül nézett körül e tájon. Akkor még nem tudhatta, hogy sehol a világon nincs egy ilyen jó határokkal védhető, emberi életre alkalmas terület, mint a Kárpát-medence. A Kárpátok nehezen átjárható, nehezen megközelíthető. Hogy később, a honfoglalás után István király állami rangra emelte, ehhez itt élő és dolgozó nép kellett. Hiába gyönyörű egy táj, ha nincs benne alkotó ember. Így jött össze ez a soknyelvű és soknemzetiségű csodálatos kultúra. A mi történelmünk kitörölhetetlenül beágyazódott a Kárpát-medencébe.

– Hosszú évekig dolgozott a Magyar Tudományos Akadémia földrajzi intézetében kutatóként. Hogyan működtek együtt a politikusokkal?

– A politikum akkor vevő a politikai földrajz területén született kutatásokra és szakértői véleményekre, amennyiben hasznot lát benne. Ezen a szakterületen természet- és gazdasági földrajzosok, vulkanológusok és sok más szakember dolgozik. A csapatnak a teljes Kárpát-medencére rálátása van. Természetföldrajzos kollégáim elkészítették a Kárpát-medence úgynevezett katasztrófatérképeit: például hova nem szabad erőműveket, tárózókat, egyebeket építeni? A politikum általában nem figyelt ezekre. Vannak részletes vulkánológiai kutatások is. Nem tudjuk, mikor törhet ki egy vulkán, viszont az erről szóló kutatások alapján a lakosságot senki nem figyelmezteti arra, hogyha egyszer kitör, akkor mi a teendő. Amagyarországi vörösiszap-probléma is igen kellemetlen és felelőtlen terület: a szakemberek előrejelzései szerint oda eleve nem lett volna szabad ilyen nagyságú tározót építeni. A Bős-Nagymarosi vízlépcső megépítése is gazdasági érdek. Én már nem dolgozom a kutatóintézetben, de fontosnak tartanám, hogy minden ilyen beruházás előtt vegyék figyelembe a szakemberek tanácsait. Gróf Teleki Pál azt mondta, az alkotó tudományok képviselői között széles műveltségű emberekre van szükség: ha ez nincs meg, akkor a süketek párbeszédét éljük meg. Jó volna ezekből a szavakból tanulni.

– Ön azt mondta itt, Kalotaszegen, hogy nem szereti a kisebbség szót hallani. Hogyan határozhatja meg magát a határon túli magyar ember egy-egy utódállam többségi társadalmában?

– Számomra mindent elmond, hogy eljövök Budapestről akár ezer kilométerre és magyarul, az anyanyelvemen beszélhetek Kalotaszegen, Csíkban vagy éppen Brassóban. Itt alkotó közösségek élnek egymás mellett és nem kisebbségek. Ezt kellene tudatosítani az emberekben. A hétköznapi ember egymással él, nem veszekszik, hanem képes együtt gondolkodni. Trianon előtt magyar, horvát, szerb, román alkotó közösségek éltek egymás mellett, még akkor is, ha ezt ma az utódállamok politikusainak egy része nem hajlandó elismerni. Úgy gondolom, a normalitás a hétköznapi emberek szintjén érhető