Mozarttal ébredt a felkelő Nap hazájában

Talán nincs is olyan ember, akinek ez már sikerült. Amikor már otthonosan mozogtam a nyelvben, számos könyvet írtam, folyóiratot és lexikont szerkesztettem.

– A klasszikus zene szeretetét a szüleitől örökölte?

– Valóban, szüleim életében a zene iránti szeretet fontos szerepet játszott. Édesapám szépen zongorázott, s Bartók Béla is tanította. A híres zeneszerzőt nagyapám kérte meg, hogy hallgassa meg fia játékát, s a próba végén – Bartók szófukarsága közismert volt – feltette a kalapját és távozott. Apám szóhoz sem jutott, de néhány nappal később egy levelet hozott a posta Bartók pozitív válaszával. Soha nem lett hivatásos zongorista, de finom billentése volt, és Chopint, Beethovent és Debussyt is szépen játszott. Amikor gyakorolt, magam is odahúztam a sámlit a zongorához, s élvezettel hallgattam. Édesanyám, Cséry Ida operaénekesnek készült, Anthes Györgynél, a világhírű tenornál tanult. A művész a Kerepesi temetőben nyugszik, anyám soha nem felejtett el virágot vinni sírjára. A színpadi játék rejtelmeibe Stoll Gizella vezette be, aki gyakran megfordult nálunk, és sokat beszélt a régi szép időkről. Anyám a Városi Színházban 1920-ban Gounod Faustjában, Margit szerepében lépett fel, rá két évre a Magyar Királyi Operaházban egyszer, a Lohengrin Elzájaként szerepelt. Emlékét egy színészlexikon is őrzi.

 – E szenvedély hogyan tört utat magának a messze távolban?

– Jóllehet a jezsuita rend Japánban fenntart egy zenei főiskolát, hivatásánál fogva mégsem a művészet áll érdeklődésének középpontjában. Az egyetemünkön egy olasz jezsuita rektor egyszer kifejtette: „az eszet kiválóan pallérozzuk, de az érzelmi életre kevesebb figyelmet fordítunk”. E megjegyzés szöget ütött a fejembe. Mozart és Beethoven nagyon népszerű volt a szigetországban, emlékszem egy FM rádióra, amely megszakítás nélkül játszotta Mozart műveit. Mivel magam is szerettem a klasszikus zenét, a rektor által említett „léleknemesítésre” a muzsikát találtam a legalkalmasabbnak. Az ötlet eredetinek tűnt, mivel a japánok már a 16. századtól kezdve lelkesedtek a nyugati zenéért.

Más úgy találta, hogy „Mozart műveiben van ugyan sírás, de kétségbeesés nem!” Egy hallgató párhuzamot vont Mozart és a japán lélek között: „van benne vidámság, de ugyanakkor melankolikus is, csillog, mint egy könnycsepp.” Az életet fedezték fel az opusokban, de a halált is fellelték, mint egy másik életbe való átmenetet. Máskor a híres – az első szimfóniában és az utolsó művekben szereplő – dó ré fá mi motívumot elemeztük. „Hajnalhasadás”, „valami kezdődik”, „egy nagy madár felszáll”, „Mozart hívja Istent” szavakkal reagáltak a résztvevők.

– A legnagyobb élmény?

– A hetvenes évek végén egy igazi csodára emlékszem. Négy-öt kiváló diákénekkar és egy szimfonikus zenekar állt össze a Requiem előadására. A művet ráadásul egy mise keretében kívánták bemutatni. A Szűz Mária-székesegyházra, Tange Kenzo építész modern műalkotására gondoltunk. Elmentem a plébánoshoz, aki először nem szimpatizált az ötlettel, de végül némi ráhatásra beleegyezett. Magam misézhettem, s minden elhunytért ajánlottuk fel a miseszándékot. Nyolcvanfős zenekar s a kétszáz tagú kórus adta elő Mozart remekművét. A szertartás végén a „tamáskodó” plébános gratulált először lelkesen és tiszta szívből.

Kiváló példa erre a buddhizmus elterjedése a szigetországban, de a konfuciánusi tanítások is mindmáig meghatározzák viselkedésüket. Az emberiesség, az együvé tartozás, a közösség, a másokkal való törődés jellemzi a mai japán embert. A kínai konyha is hamar népszerű lett, de más fűszerekkel ízesítik az étkeket, az európai borokat is hamar megszerették. Amikor a 19. században Japán partjainál megjelentek az amerikai hadihajók, a társadalom vezetői ráébredtek az elmaradottságukra. Ennek nyomán óriási fejlesztésbe kezdtek, s ötven év alatt érték el azt a szintet, ami Európában négyszáz év alatt alakult ki. Viszonylag kevés feltalálóval, Nobel-díjassal dicsekedhetnek, de kiváló szakembereik tökéletes adaptálókká váltak.

– A Kodály-módszer népszerűsége is e befogadó készséggel magyarázható?

– Igen, a Kodály-módszer az elsők között hódította meg Japánt. Ezzel kapcsolatban kell megemlíteni a japán folklórtudomány kezdeti elmaradottságát. Természetesen ebben is előre léptek. Amikor hazajöttem, akkor adták ki a japán népzene terjedelmes enciklopédiáját.

A rendszeres tanárcserék, a magyar pedagógusok odakinti munkája már az ötvenes években elkezdődött, s a hatvanas évek végétől érezteti hatványozottan üdvös hatását. Ennek nyomán sok száz ottani pedagógus vált a metódus őszinte hívévé. Mára a Kodály-módszerben jártas japán szakemberek felnőttek a magyarok szintjére.

– A klasszikus zene népszerűsége a koncert és operaéletben is érezhető?

– Érdekes módon az operajátszás nem vert gyökeret. Viszont hatalmas koncerttermeik vannak, amelyekben azért bemutatnak operákat, de koncertszerű előadásban. Kivétel erősíti a szabályt, Tokióban láttam egy remek Varázsfuvola előadást. Nemzetközi társulat vitte színre, európaiak, kínaiak álltak a színpadon. A főpapok régi kínai kosztümben énekeltek, Tamino viszont középkori japán vadásznak öltözött. Amikor az országba érkeztem, a japán énekesek technikája még messze elmaradt az európaitól, viszont kivételes szorgalmukkal, utánozó képességükkel hamar behozták e hátrányt. Megelőzve kérdését, minden bizonnyal a Pillangókisasszony nem aratna sikert japán színpadon. Felfogásuk, a valóság nagyban különbözik az Európában róluk kialakult képpel.

Délelőtt érkeztem meg a sokat szenvedett, de ma már virágzó településre, s nagyon kedvesen fogadtak a zenészek és a tanárok is. Felvezettek az előadás helyszínére, egy kétezer fős előadóterembe. Kicsit inamba szállt a bátorságom, de már nem volt visszaút. Este tértem vissza a zsúfolásig megtelt auditóriumba. Először a zenészek néhány Mozart-darabot adtak elő, majd ezt követően tartottam meg az előadásomat Isten szeretetének muzsikusa, Mozart címmel. Az elmondottakat zenei betétek illusztrálták, felhangzott a Jupiter-szimfónia egy részlete s az Ave verum corpus. Tendenciózusan kezdtem mondanivalómat: „1756 januárjában, Salzburgban néhány ember egy csecsemővel tart a székesegyház felé, ahol a kisded a keresztségben a Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus nevet kapta”. Beszélő nevek, az első keresztnév Aranyszájú Szent Jánosra utal, másodikat a szentéletű regensburgi püspökről kapta, Theophilus pedig keresztapjának volt a neve. Itt álljunk meg egy pillanatra, a név az ókori vértanút idézi, jelentése: szereti az Isten. Latinra fordítva kapjuk az Amadeus nevet: aki szereti az Istent, vagy akit az Isten szeret. Mindkettő illik a nagy zeneszerzőre. Még hozzáteszem, hogy egy napon születtem a zenei géniusszal, így e kiegészítéssel talán az elmondottak is érthetőbbé válnak…