Kisebbségi autonómia: nem csak magyar ügy

– A nemzetközi jogban jártas magyar szakemberek szerint a Kalmár-jelentés szakterületének olyan alapműve, mint irodalomoktatónak egy Jókai-regény. Így van ez?

– A hasonlat annyiban igaz lehet, hogy akik eddig nem akartak kollektív jogokat biztosítani az országuk területén élő kisebbségeknek arra hivatkozva, hogy az autonómiára nincs európai irányelv, ez 2014. április 9-től megváltozott: az Európa Tanács elfogadta az általam előterjesztett jelentést a nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól. A dokumentum kimondja: az autonómia, a kollektív jogok a kisebbségi identitás, a nyelv és a kultúra megőrzésének fontos eszközei. Ajelentés előkészítése, kidolgozása és európai szintű elfogadása magyar sikertörténet, amiben szerepet játszott, hogy 20. századi történelme során Magyarország, illetve a magyar külpolitika igen komoly tapasztalatokat halmozhatott fel kisebbségi kérdésekben.

– Egy kolozsvári kerekasztal-beszélgetésen ön megjegyezte, hogy a magyar politikusok többet is tehettek volna európai szinten a kisebbségi kérdések ügyében. Játsszunk el a gondolattal: ha ön tíz évvel ezelőtt kijut Strasbourgba, a Kalmár-jelentés jóval korábban napvilágot lát, így a Kárpát–medencében ma már lehetne akár egy-két működő magyar területi autonómia?

– Nehéz erre a kérdésére válaszolnom. Amikor 2010 után a Kereszténydemokrata Néppárt megbízottjaként kijutottam Strasbourgba, azt láttam, hogy az Európa Tanács mindennel foglalkozik, csak az őshonos nemzeti kisebbségek kérdésével nem. Illetve csak akkor foglalkoztak a témával, ha valahol krízishelyzet alakult ki. Így született például 2003-ban a Gross-jelentés. Persze, rajtunk is múlik, hogy mennyire vagyunk aktívak. A jelentésemben eredetileg egy passzus erejéig belevettem a kollektív bűnösség ügyét is. Az ET titkársága pozitívan viszonyult hozzá, de azt mondták, ez megérne egy külön jelentést, hiszen Európa-szerte vannak megbélyegzett népcsoportok: a felvidéki magyarság a Beneš-dekrétumok elszenvedője volt. Megvallom őszintén, akkor nagyon elszégyelltem magam, hiszen a Beneš-dekrétumok ügye évtizedek óta visszatérő kérdés a magyarság számára. Ahogyan a kisebbségek autonómiaküzdelmét támogató ET-jelentést sikerült elfogadtatni, biztosra veszem, hogy erre is lenne fogadókészség Strasbourgban.

– A Kárpát-medencei utódállamokban élő magyaroknak Trianon óta rossz tapasztalatai vannak a többségi nemzet politikai elitjével. A kötelező kisebbségügyi egyezményeket sem tartották be, nemhogy az ajánlásokat komolyan vegyék. Mitől más az, ha az Európa Tanács ajánlja Romániának Székelyföld autonómiáját?

– Lehet azt mondani, hogy az Európa Tanács határozatai nem kötelező érvényűek, de ne feledjük el, hogy a kilencvenes évek elején, amikor a közép-európai országok az Európa Tanácshoz csatlakoztak, aláírattak velük egy olyan nyilatkozatot, hogy be fogják tartani az addig hozott európa-tanácsi határozatokat. Az 1201-es ajánlás, valamint a kisebbségi keretegyezmény a magyar–szlovák és a magyar–román alapszerződés része lett, ettől kezdve kötelezővé vált. Attól, hogy az ET-jelentések direktben nem kötelezők, nem azt jelenti, hogy egy-egy európai ország nem építheti be saját jogrendjébe, vagy nem mutathatnak megoldási lehetőséget.

– Hisz abban, hogy a román vagy a szlovák kormány „elérzékenyül” bármilyen Európa-tanácsi ajánlástól, amit egyrészt meg sem szavazott, másrészt zsigerből utasítja el a kisebbségek kollektív jogait?

– Nézze, én több román politikussal is folytattam négyszemközti beszélgetést a jelentés elfogadása előtt. Sok mindenben egyetértettünk, abban viszont nem, hogy Románia a kollektív jogokat miért nem támogatja. A román delegáció minden módosító indítványa azt szolgálta, hogy az egyéni jogok felé tolja a határozatot. Ezt a román próbálkozást a többség nem szavazta meg, így megmaradhatott a Kalmár-jelentés autonómiára vonatkozó eredeti passzusa. Én azt látom, hogy Európának hamarosan váltania kell. Ukrajna élő példa rá: ha a nemzeti kisebbségekkel nem foglalkozunk, az katonai akcióhoz vezethet. Ukrajnában az új kormány egyik első lépéseként eltörölte a nyelvtörvényt, erre nyolcmillió orosz kezdett el tüntetni. Ma ennek következményein csodálkozik a világ. De kérdéséhez visszakanyarodva: igen, én hiszek benne, hogy előbb-utóbb mind a román, mind a szlovák politikai elit megérti a magyarság jogos követeléseit. Ehhez nyilván az is kell, hogy a mostani európai trendek letisztuljanak, és Európa döntéshozói ráébredjenek: a kisebbségi kérdésekről beszélni kell, és megoldást kell rájuk keresni.

– Addig is mit tehet az erdélyi magyarság?

– Nem ildomos tanácsokat osztogatnom, de én megpróbálnám a román közvélemény felé vinni a kollektív jogok ügyét. Főleg az ókirályságbeli románságot kellene érdemben tájékoztatni, amely úgy éli le az életét, hogy soha nem látott maga körül egyetlen magyar embert sem. A történelem folyamán a román politikai elit jól és ügyesen tudta képviselni országa érdekeit. Ha az európai trend határozottabban nyit a kisebbségek irányába, azt a román politikai elit szerintem előbb-utóbb megérti és elfogadja.

– Ön Brassóban született, élete első harminc esztendejét Erdélyben élte le, mielőtt Magyarországra telepedett volna. Fizikusként és mérnökként hogyan lesz valakiből a nemzetközi jog szakértőit is zavarba hozó kisebbségügyi jelentés elkészítője?

– Ha az ember nem nemzetközi jogász, az még nem akadálya annak, hogy valaki kikerüljön Brüsszelbe vagy Strasbourgba képviselőnek. Sőt, bizonyos szempontból még jó is, ha néha más logikával, nem pedig a jogász vagy a politológus szemével nézzük ugyanazt a dolgot. Ebben a jelentésben voltak olyan passzusok, amelyről ismert politikusok és jogászok azt mondták, ezt ne tegyem be, mert ezt biztosan nem fogadják el, és hosszan érveltek igazuk mellett. Szerencsére nem hallgattam rájuk. A jelentés szövegét kisebbségi élettapasztalatomra építettem, hiszen Erdélyben a Ceauşescu-diktatúra legsötétebb éveiben tapasztalhattam meg, mit jelent magyarnak lenni. Egy ET-jelentés nem egyszemélyes munka. Onnan kezdve, hogy kisebbségekkel foglalkozó kezdeményezésemet kellő számú aláírással megtámogatva benyújtottam az Európa Tanács vezetésének és az ET bürója rábólintott annak részletes kidolgozására, valamint ET-jelentésként történő beterjesztésére, a jelentés útja folyamatos csapatmunkának számított. Tapasztalt jogászok dolgoztak rajta, az elkészített fejezeteket a végén összekombináltam, a nem kifejezetten jogi passzusokat pedig én írtam meg.

– Többször említette Istent, aki valamilyen formában mindig befolyásolta, irányította sorsát. A mai politizálásban helye maradt a keresztény értékrendnek?

Kalmár Ferenc
Brassóban született 1955-ben, és szülővárosában érettségizett, majd a Bukaresti Egyetem fizika szakán szerzett lézerfizikusi oklevelet. 1985-ben telepedett át házasság révén Szegedre, majd Budapesten villamosmérnöki és mérnök-közgazdász diplomát is szerzett. 1991-től politizál. 1994 óta Szeged Rókus városrészének önkormányzati képviselője, 2003-tól a Kereszténydemokrata Néppárt országos alelnöke. 2010-ben került be a magyar Országgyűlésbe képviselőként, ahonnan pártja az Európai Tanácsba delegálta. A 2014. áprilisában elfogadott Kalmár-jelentés szakemberek szerint mérföldkőnek számít az európai kisebbségek jogvédelme terén.

– Ma azt látjuk, hogy a pártokban nagyon sok a vita és a veszekedés. Ezeknek a nézeteltéréseknek a többsége abból fakad, hogy a politikusok nem fogadják el az abszolút mércét, azaz a keresztyén értékrendet. Ha valaki nem ismeri el, hogy az ember Istentől tízparancsolat formájában örök érvényű mércét kapott, akkor megpróbál helyette valami mást kitalálni. Ezzel csak az a baj, hogy ha az ember saját mércét állít, miként várhatja mástól, hogy azt betartsa? Tudjuk, persze, hogy a politika nem a Grál-lovagok terepe, bizonyos mértékig mocsár, de ha az ember rendelkezik erkölcsi mércével, a keresztény értékrend mindig választ tud adni a jóra és a rosszra. Amikor 1991-ben eldöntöttem, hogy belépek a politikába, ezért választottam a kereszténydemokratákat, és jó döntésnek bizonyult. A keresztény értékrend természetesen más pártokban is megtalálható, de úgy is fogalmazhatnék, hogy ez inkább politikusfüggő.

– Nem tartja furcsának, hogy Kalmár Ferenc, akinek a nevét a kisebbségek iránt érdeklődők Európa-szerte emlegetik, nem került fel a Fidesz-KNDP koalíció EP-listájára?

– A lista összeállításáról nem én döntöttem. Pártunk számára egyetlen befutó helyett tartottak fenn, oda egyik párttársam kerül, aki eddig is tagja volt az Európai Parlamentnek. Nekem más lehetőséget ajánlottak, és én azt elfogadtam. Az a fontos, hogy a Kalmár-jelentéssel elkezdődött munka folytatódjon az Európai Parlamentben. Erről már egyeztettem Szájer József fideszes EP-képviselővel az elmúlt ciklus idején. Az volna a kívánatos, hogy az Európai Parlamentben törvényt fogadjanak el a kisebbségek helyzetéről és a jogorvoslat lehetőségeiről. A munkát folytatni kell!