Hirdetés

Isten önkénteseinek a szeretet létparancs

A római katolikus egyház keretében működő egyik legnagyobb lelkiségi közösség, a Mária műve – Fokoláre mozgalom idén áprilisban Kolozsváron tartotta meg az Isten önkéntesei nevű ágának kelet-európai konferenciáját. A lelkiségi mozgalom 1956-ban létrejött hivatásának elnökével, a római Paolo Mottironival beszélgettünk.

Makkay József

2016. augusztus 20., 10:332016. augusztus 20., 10:33

2016. augusztus 20., 10:482016. augusztus 20., 10:48


– Hogyan jellemezné röviden a Mária műve – Fokoláre mozgalmat?

– A 2. világháború idején Chiara Lubich kezdeményezésére született az olaszországi Trentóban. Igen szerteágazó szociális helyzetű emberek révén terjedt el a Föld minden kontinensén. A mozgalomban megtalálható minden korosztály és minden társadalmi csoport: férfiak, nők, fiatalok, gyerekek, laikusok és papok, értelmiségiek és munkások egyaránt. Egyházunk által jóváhagyott, de más egyházak által is elfogadott mozgalomról beszélünk. Célunk, hogy példákkal és tettekkel terjesszük az evangélium fő üzenetét, az egységben megélhető szeretetet, amit testamentumának beteljesedéseként Jézus így fogalmazott meg: Mindnyájan egyek legyenek!

– Miben hasonlít és mi­ben különbözik a Fokoláre a többi lelkiségi mozgalomtól?

– A katolikus egyház valamennyi mozgalmához hasonlóan a mienk is az evangéliumból született. Sajátossága, hogy bárki részese lehet a mű fő célkitűzésének, az egység megteremtésének. A mozgalom ezt nemcsak a katolikus egyházon belül, hanem a többi keresztény és nem keresztény egyházakkal, illetve minden jóindulatú emberrel folytatott párbeszéd révén mozdítja elő.

– A mozgalom megalapítójának, Chiara Lubichnak hét évtizeddel ezelőtt a szeretetről megfogalmazott kijelentései mit üzennek a mai ember számára?

– Ezek az üzenetek ma aktuálisabbak, mint bármikor. Napjaink nehéz szociális és kulturális helyzetére jelenthetnek megoldást. Az egyházaknak és az emberiségnek egyaránt a laikusok elkötelezettségére és áldozatos munkájára van szükségük ahhoz, hogy a hétköznapokban elhintsék Isten országának magvait. Ezáltal közelebb hozzák mindenkihez az evangélium igazi megélését.

– Mit jelent az Isten önkéntesei megnevezés?

– Hogy valaki Isten önkéntese legyen, az azt jelenti, hogy Isten őt egy radikális választásra, egy jól meghatározott hivatásra hívja el. „Isten önkéntese az, aki feltöltődik Istennel, bölcsességgel, hogy földi dolgainak megvalósítására Isten őt irányíthassa. Ez elmélyült belső lelki életet jelent, és ugyanakkor egy külsőt is, amely Isten közösségét, társadalmát építi itt, a Földön”. Más szavakkal Isten önkéntesének elhivatása az irgalmas szamaritánusé. Olyan emberé, aki környezetében minden tettével a kereszténység forradalmára törekszik. Isten önkéntesei a Fokoláre mozgalom szerves részét képezik, mindezt részletesen az ágazat alapszabályzata írja le. Egy képzési időszak után nők és férfiak egyaránt önkéntesek lehetnek. Feladataik összhangban vannak családi és szakmai életükkel. Nem támaszt velük szemben senki speciális elvárásokat, sőt a fő szempont az Isten által nyújtott szabadság. Olyan lelki hivatásról van szó, amelynek magja az érdeklődő és szociális érzékenységű emberekben szökkenhet szárba.

– Hogyan válhat valaki a mozgalom tagjává?

– Egyszerűen: szabad akaratból, öntudatosan és elkötelezetten. Az alapszabályzat ismeretében nincs is másra szükség, mint hogy az ember jó házastárs, jó jegyes, jó apa, jó anya, jó munkás, jó diák vagy éppen jó munkanélküli legyen. Elsősorban mindenkinek ott kell megállnia helyét, ahova az élet rendelte. Aki a mozgalom tagjává válik, ezáltal egy új, elkötelezettebb és igényesebb társadalom építésének részesévé válik, tehát tevőlegesen részt vállal mai világunk kisebb-nagyobb kihívásaiból. Az emberiségnek a hitvalló laikusok új nemzedékeire van szüksége. Csak így tudjuk napi rendszerességgel felfedezni magunkban és másokban a jót, amely mindannyiunkat humánusabbá tesz, és elvezet az új élet megéléséhez.

– Milyen mértékben sikerült Kelet-Európában gyökeret eresztenie a lelkiségi mozgalomnak?

– Egy mozgalom beágyazódása több időt igényel, azonban korunk krízishelyzete lehetőséget teremt arra, hogy a párbeszédben mindenki egyenlő partnerként vehessen részt. Napjainkban új kultúrára és új humanizmusra van szükség, Isten önkéntesei pedig ennek a folyamatnak az élharcosai. A Fokoláre mozgalom egy másik ágával, az Új emberiséggel karöltve igazi szellemi laboratóriumok létrehozásán fáradozunk, amelyek a változás és az új humanizmus hajtásaivá válhatnak. A világnak változásra, egyéni példákra, az összefogás láncszemeire van szüksége ahhoz, hogy a társadalmat új szociális kapcsolatok szőjék át. Kelet-Európa a világnak az a része, amely hatalmas történelmi nehézségeket hagyott maga mögött – és amely csak hosszú évtizedek után eszmélhetett rá a szabadság ízére –, most új erőbedobással kezdeményezhet párbeszédet az Isten szeretetének közelségében található ember méltóságáról és szabadságáról. Úgy gondolom, nemcsak Kelet-Európának, hanem az egész világnak alternatívára, új esélyre van szüksége. Az egység ideálja az emberek és a nemzetek számára egyaránt új lehetőséget jelent. A párbeszéd révén Isten önkéntesei gyors és átfogó teljesítményre képesek.

– Sok ember ódzkodik a történelmi egyházak lelkiségi mozgalmaitól, mert attól tart, hogy a kívülállók összekeverik a neoprotestáns egyházak szektásaival. Ön hogyan vé­lekedik ezekről a félelmekről?

– A szektás csábítás a Fokoláre mozgalomban is tetten érhető, hiszen sokkal kényelmesebb benn ülni, mint kinn lenni az emberek között. Belül jobban megértjük egymást, és úgymond óvva vagyunk. Ez egy fojtogató csábítás, amely azonban nem vezet sehova. Nekünk ki kell lépnünk az emberek közé, ez az igazi szabadság. Ez az egyenlőség elvén alapuló párbeszéd szabadsága. Nyitásunk a párbeszédre sok ember számára jelenthet oxigént. Egy másik emberrel történő beszélgetésben ugyanakkor arra is fel kell készülnünk, hogy mi, vagy éppen a mozgalom lesz a vesztes, de mindig le kell mondanunk valamiről.

– Az Isten önkéntesei kolozsvári kongresszusán először járt Romániában. Milyen tapasztalatai vannak a mozgalom itteni működésével kapcsolatban?

– Egy fiatalos, zöld, nyitott és vendéglátó városként ismertem meg Kolozsvárt. Számomra Románia egy felfedezésre és elmélyülésre váró ország. Olasz vagyok, és Rómában lakom. Az ókortól napjainkig Romániával igen szerteágazó a kapcsolatunk. Ma nemcsak Európa révén kerülünk közelebb egymáshoz, hanem a közös növekedés és a közös megismerés által is. Vannak persze ebben a kapcsolatban bonyolult és fájdalmas tapasztalatok is, de a teljesség szempontjából szerencsére nem ez a meghatározó. Kolozsváron megismertem a férfi és a női fokolárét, illetve a helyi mozgalom egy részét, és találkoztam nagytiszteletű Florentin görög katolikus püspökkel. Chiara családja a Föld minden szegletében szép.

– A soknemzetiségű Erdélyben a történelem viharai nemcsak a vallások, hanem az etnikumok közé is ékeket vertek. Ön szerint hogyan lehet tartós együttműködést kialakítani ortodoxok, görögkatolikusok, római katolikusok és protestánsok között?

– Mindennek az alapja a párbeszéd. Időre, sűrűbb kapcsolatfelvételekre és elkötelezettebb munkára van szükség, hogy megszülethessen az előítéletek nélküli, testvéri összefogás. Az ima és a személyes vallomások az egyházi vezetők hozzáállását is alakítani fogják. Erdélyben a párbeszédet nem utolsó lehetőségként kell felfogni, hanem az emberi kapcsolatok normalizálódásának egyetlen és legfontosabb tényezőjeként.

Fokoláre mozgalom
Chiara Lubich (1920–2008) az olaszországi Trentóban 1943-ban fektette le a mozgalom alapjait. A Vatikán 1962-ben fogadta el hivatalosan a katolikus egyház keretében működő lelkiségi mozgalmat, de XII. Piusz pápa már az 1956-os magyar forradalom hatására felhívást tett közzé, melynek nyomán létrejött a mozgalom első nagy hivatása, az Isten önkéntesei. A hatvanas évektől megszülettek a Fokoláre mozgalom többi hivatásai is: Új emberiség, Új családok, Új parókiák, a Közösségi Gazdaság és mások.
Chiara Lubich számos keresztény és nem keresztény egyház vezetőjével találkozott. 1977-ben – a keresztények közötti párbeszéd kiterjesztéseként – Londonban indította el a vallások közötti párbeszédet. Chiara Lubich kiváló kapcsolatot ápolt számos egyházi vezetővel, elsősorban II. János Pál pápával. A mozgalom élén Chiara Lubich utóda az olasz Maria Voce (Emmaus) lett.
A mozgalom hivatalos folyóirata, a Città Nuova ma 43 országban jelenik meg, Magyarországon Új város, Romániában Oraş nou cím alatt.
A Mária műve – Fokoláre mozgalom ma a világ 182 országában működik. Összesen 141 ezer tagja és mintegy 2,2 millió követője és szimpatizánsa van világszerte.
Chiara Lubich – aki életében mintegy hatvan könyvet írt – így vallott az általa létrehozott mozgalomról: „Senki sem tudta, hogy mivé fejlődik ez a mű: a körülmények hozták így az idők folyamán. Struktúráját sem emberi okoskodás, hanem egy karizma ihlette, mely Isten ajándéka.”

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés