Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke: nem lehetünk semlegesek hazaszeretet ügyében

Ha körülnézünk, azt látjuk, hogy elveszítettük az ellenőrzést saját társadalmaink felett: a jövő nemzedékeket a közösségi média neveli, tudatunkat a hollywoodi filmipar manipulálja, nem is beszélve azokról a globális világmárkákról, amelyek dollármilliárdokat fektetnek be az általuk helyesnek vélt „nyitott társadalom” ideológiájának hirdetésébe. A hangzatos szavak ne ejtsenek rabul: a nyitott társadalom éppen a tulajdonságok nélküli emberek halmazát, vagyis a társadalmak lebontását jelenti.

– Kiemelten foglalkoztok a szórványban élő magyarság helyzetével. Mekkora kapacitást igényel az egész Kárpát-medencét átfogó munkátok?
– Egyesületünk sajátosságát leginkább abban lehet megragadni, hogy tagságunk nyolcvan-kilencven százalékban fiatalokból áll. Fontos, hogy álláspontunknak minden szinten teret adjunk, de a működésünk nem merülhet ki egy társalkodó körében, ez a csapat ugyanis a cselekvés híve. A szórvány ügye azért fontos, mert ott a magyarságnak komoly etnikai tartalékai vannak. Többéves tapasztalatunk mondatja velünk: olykor egy jó szó is elég ahhoz, hogy a vegyesházasságba született gyerek magyar kultúrában nőjön fel. Tettekkel kell kifejeznünk: valóban minden magyar számít, ami nem kis kapacitást igényel.

– Mindennél aktuálisabb a száz évvel ezelőtt megtörtént trianoni békeszerződés kerek évfordulóján a Nemzeti Összetartozás Programotokról beszélni. Kit tudtok megszólítani, és milyen a visszhangja kezdeményezéseteknek?
– A 2015-ben meghirdetett Nemzeti Összetartozás Program lényege, hogy minden évben adománygyűjtést szervezünk egy-egy határon túli magyar közösség számára. Ez a felhívás azóta körbeért a Kárpát-medencében: Délvidék, Erdély és Kárpátalja után ezúttal egy felvidéki iskola megmentéséért fogtunk össze. A szlovákiai Gömörben található Kecső iskolájában kevés a tanuló, ám szerencsés módon az utóbbi években sok gyermek született, így két év múlva már biztosított lesz az intézmény működése a szlovák állami támogatásból. Ha az iskola bezár, a gyerekek nyolcvan százaléka szlovák iskolába kényszerülhet, ami pedig a beolvadás melegágya Felvidéken.

– Miként dolgozta fel a trianoni traumát az anyaország és a Kárpát-medencei utódállamokban élő magyarság?
– Az első világháború után nemcsak egy háború ért véget, hanem egy korszak a magyar történelemben. És egyben megkezdődött egy új, amelyet a magyarság szétszakítottsága jellemez. Ebből következik, hogy Trianon nem a múlt, hanem a jelen része, ami minden Kárpát-medencei magyar életét meghatározza függetlenül attól, hogy Kárpátalján, Erdélyben, Szlovéniában vagy az anyaországban él-e. A magyar nemzetstratégiának erre az alapvető körülményre kell épülnie. Az első és legfontosabb: erre az állapotra minél többen ráeszméljenek.

– Többen is a kommunista diktatúra idejéből fennmaradt utcanevek elleni harc főszereplőjeként tartják számon közösségeteket. Miért ennyire nehéz átkeresztelni a gyilkosok nevéről elnevezett közterületeket?
– Ez a munka több mint egy évvel ezelőtt indult, és még mindig nem járunk a végén. Bár egyértelműnek tűnik, hogy közterületek ne viseljék olyan személyek neveit, akik gyilkosok, árulók, a diktatúra kiszolgálói voltak – különösen, ha törvény is tiltja ezt – mégis sok akadályba ütközünk. Számos önkormányzat egyszerűen igénytelen, nem vállalja az átnevezéssel járó kellemetlenséget, pedig a magyar jogszabályok értelmében a személyi okmányok cseréjét ilyenkor az önkormányzat állja. Más kérdés, hogy