Határokat feszegető szabadságvágy – beszélgetés Székely Annamária Barcsay-díjas festőművésszel

Édesapám az ötvösművészet iránt érzett vonzalmat, ezüstékszereket, később rézből dísztárgyakat készített. A művészetek iránti érdeklődés mindig jelen volt a családunkban. Viccesen úgy szoktam mondani: nővérem elvitte az okos, szorgalmas, jó tanulói, kötelességtudásért felelős géneket, nekem pedig maradt a művészszemlélet által sztereotipizált lazaság, kötetlenség, bohémság, vagy akár a határokat feszegető szabadságvágy. Korán lekötött a képes mesekönyvek nézegetése, órákon keresztül bele tudtam feledkezni, álmodoztam a képek láttán, és az illusztrációkból saját meséket találtam ki magamnak.

– Kolozsvárott kerámiaszakra jártál, de Budapesten az egyetemet és a mesterképzőt már festőszakon végezted. Mi indokolta a váltást?
– Valószínűleg a nagyszülői örökség megőrzése indokolta a kerámia szak választását. Izgalmas dolog volt számomra az anyaggal (porcelán, agyag, samott) dolgozni. Szerettem kitalálni, tervezni használati tárgyakat, létrehozni valami új és kézzel fogható dolgot. Tetszett a teljes alkotói folyamat a tervezéstől a megvalósításig anélkül, hogy tudná a készítő, milyen lesz a végeredmény – gondolok itt az égetőkemencékből kikerülő tárgy megpillantására. Az idő elteltével mégsem éreztem kiteljesedést e szakmában, az egyetemi tanulmányok elkezdésére már más elképzeléseim voltak. Ugyanakkor a szakmaszerzés iránti vágyam még bennem volt, ezért

– Munkáidban fontos szerepet kap a térábrázolás. Festettél háromdimenziós képeket is, amely a hétköznapi ember számára talán meghökkentő…
– Festészetem egyik meghatározó témája a térábrázolás, amelyet az építészeten keresztül – épületek, épületegyüttesek, utcák, utcarészletek elemeiből – építek fel. E terek létező, bárki számára elérhető, látható városképrészletek, az épített környezetünk egyfajta lenyomatai. A képeimen nem az adott hely lemásolása történik, hanem minden egy másféle törvényekkel rendelkező szűrőn keresztül látható, amely az utóbbi években készült munkáim esetében a tükröződés. Ez azért is fontos eleme a munkáimnak, mert például

– Mi az, ami alkotóként foglalkoztat?
– Hogy miként és miért alakul ki az igény arra, hogy az alkotó kilépjen a három dimenziót ábrázoló kétdimenziós képszerkezetből, vagy legalábbis a kilépés illúzióját keltse a befogadó közönség, illetve a néző számára. Sőt plasztikus ábrázolásmódban, a szobrászatban is megtaláljuk e jelenséget, amikor a háromdimenziós ábrázolásból is kilépni látszik az alkotó. Az ilyen ábrázolásmód csupán technikai bravúr? A művész kézügyességét tükrözi vagy igényét a megszokottól való eltéréshez?

– Háromdimenziós alkotásaid mit ábrázolnak?
– A 3D technikával megfestett képeim is tereket, utcarészleteket, házsorokat ábrázolnak. Ezek olyan valós helyszínek, ahol bárki megfordulhat itthon vagy külföldön. E képeknél az volt a célom, hogy a színek egymás mellé tételével, a színek játékával élénk színvilágú képek szülessenek, de a teljes térélményt mégis a szemüvegen keresztül, a színek redukálásával éri el a szemlélő. Ez az alkotói folyamat hosszadalmas, mert szabad szemmel keverem ki a színeket, viszont folyamatosan ellenőriznem kell a különleges szemüvegen keresztül, hogy a megfelelő vörös-kék árnyalatot érjem el az egymás mellé kerülő színek viszonylatában. A tudomány és a művészet talán leggyakrabban foglalkoztatott témája és legtágabb fogalma a tér problematikája. Művészeti szempontból, hogyha pusztán meghatározni szeretnénk a teret, akkor a legegyszerűbben így fogalmazhatnánk: a térábrázolást vonalak, vonalvázlatok, rövidülések, színek, fény–árnyék viszonyok, formák, tónusok alkotják. Ekképpen