Halló, itt Obama beszél

– Gratulálok az új Európa Liga-rekordjához: tizenkétszer hárított a Wolfsburg elleni mérkőzésen! Milyen volt belülről a meccs?

– Nagyon jó volt, négy gólt szereztünk, végig uraltuk a játékot, nekem is volt néhány védésem – összességében klassz meccs volt, szeretem, ahogy játszottunk.

– Mi a csapat célja az Európa Ligában? Képesnek tartja magukat, hogy megnyerjék a kupát?

– Úgy gondoljuk, hogy képesek leszünk, bár nagyon sok jó csapat van, amely ugyanazt célozza. Kiegyensúlyozott a csoportunk, de jól startoltunk – amellett, hogy nyertünk, a másik mérkőzésen 1-1-es, számunkra szerencsés eredmény született a Krasznodar és Lille között.

– A szép jelenből menjünk vissza egy keveset az időben, egészen az ön gyerekkoráig. Milyen volt az élet az anyai ágú nagyszülőkkel, a Fekete-házaspárral?

– Nagyszerű gyerekkorunk volt, a bátyámmal nagyon sok időt töltöttünk a nagyszülőkkel. Összetartó család voltunk: anyám, nagybátyám és a nagyszüleim. Tizennégy éves koromig még a dédnagymamám is élt (Tim még a nagymama szót is magyarul mondta. Menet közben kiderült, hogy a dédnagymamáját szólította nagymamának, a nagymamáját pedig mamának hívta – a szerző). Sok közös családi ebédre emlékszem, és arra is, hogy nagypapa rengeteg történetet mesélt a háborúról és Magyarországról. Jól ismerjük az örökségünket.

– Emlékszik valamire, ami tipikusan magyar? Néhány szóra, ételre?

– A kedvenc ételem a csirkepaprikás (ezt is magyarul mondta). A szavakkal már gondban vagyok, mert édesanyám próbált ugyan engem és bátyámat magyarul tanítani, de mi nem voltunk túl jók ebben. De ha bárhol magyar szót hallok a világban, felismerem, mert a gyerekkoromra emlékeztet. A nagyszüleim és az édesanyám mindig magyarul beszéltek egymás között.

– Szereti a magyar kolbászt és téliszalámit?

– Imádom.

– Szerencséje van, hoztunk néhányat.

– Fantasztikus! (Elkerekedett szemmel vette át az ajándékot.) Igen, ez a fehér héj, ez ismerős. Ha be akart csalogatni minket a játszótérről, nagypapa ebből vágott szeleteket.

– Milyen a kapcsolata az édesanyjával?

– Ő a mindenem, a legjobb édesanya a világon. Keményen dolgozott, hogy felneveljen bennünket, de közben nem felejtett el szeretni. Megmutatta nekem és bátyámnak a helyes utat, hogyan éljük az életünket, kezeljük a többi embert. Büszkék vagyunk a magyar örökségünkre, és erről szívesen és bátran beszélünk az embereknek.

– Amerikai tinédzserként miért választotta a labdarúgást? Akkoriban az Államokban valamennyi kamasz amerikai futballista, hokis vagy kosárlabdasztár akart lenni. A baseball is nagyobb karrierlehetőséget kínált, hiszen sokkal népszerűbb volt a futballnál.

– Valóban úgy tűnhet, hogy Amerikában a foci nem annyira népszerű, de ez csak a felnőttekre igaz: minden kisgyerek szeret focizni. Az én gyerekeim, a fiam és a lányom is. Nagyon jó sport gyerekeknek, én is imádtam: rengeteg energiát adott, a barátaimmal voltam, élveztük minden pillanatát. Többféle sportot kipróbáltam, de a futballt szerettem a legjobban. Már hatéves koromban New Jerseyben igazolt játékos voltam egy kis csapatban, ha jól emlékszem, Rangersnek hívták.

– Nem túl gyakori, hogy amerikai kapust igazoljanak Angliába, ráadásul egy olyan világhírű csapathoz, mint a Manchester United, ahol azelőtt épp az aktuális világbajnok kapus, Fabien Barthez védett. Hogy esett önre a választás?

– Nem tudom, 23 éves voltam, épp a New York-i MetroStarsnál játszottam, amikor egyszer csak csörgött a telefonom, hogy a Unitedtől keresnek. Nagy kihívás volt egy Bajnokok Ligája-győztes csapathoz kerülni.

– Melyik mérkőzést tartja a legfontosabbnak a karrierjében?

– Talán az első válogatott mérkőzésemet az amerikai válogatottban. Huszonkét éves voltam, és ez volt a visszaigazolása annak, hogy jó irányba tartok.

– Azt hittem a Belgium elleni nyolcaddöntőt fogja említeni az idei vb-ről...

– Az a legutóbbi mérkőzésem válogatott mezben. Ahogy az ember idősebb lesz, egyre tapasztaltabbá válik, és ezt a tapasztalatot jó esetben hasznosítani tudja. Ilyen értelemben ez is nagyon fontos mérkőzés volt, úgy gondolom, nem játszottam rosszul.

– A világbajnoki nyolcaddöntő után nagyon sok üzenetet, telefonhívást kapott. Melyik volt a legérdekesebb?

– Hívott az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Barack Obama, és ez nagyon kedves gesztus volt tőle – a legtöbb embernek sosem adatik meg, hogy az elnökkel beszélhessen.

– Elhitte, hogy ő van a vonal másik végén?

– Igen, elhittem, mert ez nem úgy működik, hogy egyszer csak megszólal a telefon, és az elnök beleszól, hanem egy csomó előkészületet igényel. De nagyon fontos hívás volt az is, amikor a lányom felhívott a mérkőzés után, és azt mondta, büszke rám.

– Rengeteg humanitárius akcióban vesz részt. Miért fontos önnek segíteni a rászorulókon, különösen a beteg gyerekeken?

– Alapvetően fontos, hogyan viszonyulsz a többi emberhez, és mi a fontos az életedben. A futball szakma és szenvedély egyszerre, de mindenkinek van szenvedélye. A legfontosabb, hogy hasznosan éljünk, és ha megtehetjük, akkor másoknak is segítsünk jobb életet élni. Ha tudunk javítani valakinek az életminőségén, ha önbizalmat adunk neki, az a legfontosabb dolog az életben.

– Pályára lépés előtt és a mérkőzés végén is keresztet vet. Miért fontos ez önnek?

– Hitben nőttem fel, és az én hitem segít nekem túlélni a futball és a hétköznapi élet hullámvölgyeit. A Jézus Krisztusban vetett hitem szinten tart, boldoggá tesz és ez nem szűnik meg akkor sem, ha pályára lépek.

– Meglehetősen sok tetoválást visel. Olyan is akad, amely a magyar gyökereire emlékezteti?

– Igen, van. A bal karomon nagyapám magyar katonai egyenruhában. Mellette az édesanyám, és a mellemre tetováltattam a nagyszüleim nevét: Fekete Pál és Éva.

– A pletyka szerint magyar állampolgársággal is rendelkezik. Igaz ez?

– Igaz.

– Útlevele is van?

– Persze.

– Miért volt fontos önnek, hogy megszerezze?

– Nagyapám nagyon elkötelezett volt Magyarország, a magyarság iránt, így ez nekem is fontos. Nem volt túl bonyolult megszerezni, ezért én is kérelmeztem.

– Mikor?

– Ha jól emlékszem, 2005-ben. Épp nemrég járt le az útlevelem, ezért a múlt héten voltam a londoni magyar nagykövetségen megújítani.

– Sikerült?

– Napokon belül küldik.

– Járt valaha Magyarországon?

– Egyszer, amikor a Manchester Uniteddel Budapesten játszottunk a Bajnokok Ligájában.

– Tervezi még eljönni?

– Nagyon szeretnék. Nem azért, hogy futballozzak, hanem szeretném az ottani életet megismerni.

– Kapott meghívást Magyarországrólis?

– Igen, a miniszterelnöktől kaptam egy nagyon kedves meghívót. Nagy megtiszteltetés egy ilyen fontos embertől levelet kapni. Határozott szándékom elmenni és felfedezni Budapestet.

– Mikor kerülhet erre sor?

– Az első adandó alkalommal. Tudja, profi futballistaként nagyon kevés a szabadidőm, de ahogy lehet, megyek. Meg akarom nézni a család régi házát Budapesten, ahol édesanyám élt gyerekként.