Hirdetés

Fájdalmakból születnek a legjobb munkák – beszélgetés az erdélyi származású Benczédi Ilona szobrászművésszel

Benczédi Ilona szobrászművész és az Édes otthon című alkotása •  Fotó: Hans Enander

Benczédi Ilona szobrászművész és az Édes otthon című alkotása

Fotó: Hans Enander

A kiváló és híres szobrászművész, Benczédi Sándor mindhárom gyermeke művészi útra lépett, de csak egy követte annak hivatását. Noha Ilona sem akart apja nyomdokaiba lépni, mégis a szobrászatnál kötött ki.

Nánó Csaba

2021. május 15., 17:492021. május 15., 17:49

– Benczédi Sándor szobrászművész három gyermeke három helyszínen – Parajd, Korond és Kolozsvár – született. Hogyan történt?
– Apám a budapesti egyetemi évei és a háború traumája után haza vágyott „tisztulni”. A korondi hegyre helyeztette ki magát tanítónak. Ott van nyugalom is, agyag is – gondolta. A bátyám, Sándor véletlenül született Parajdon, a szüleim éppen kirándultak, és nem értek vissza Korondra. Én ugyan Korondon születtem, de kolozsvárinak érzem magam, egyéves koromtól a kincses városban éltem, ott nőttem fel. Az öcsém, József igazi kolozsvári, már azt is tudja, hová fogják ott eltemetni.

– A három testvér közül csak ön lépett apja nyomdokaiba. Mennyire számított a családi örökség hivatásának választásában?
– Mindhárman művészi pályát választottunk azért, mert egyszerűen nem volt sok lehetőség. Apám képzőművész volt, anyám vezette a háztartást. Nem láttunk senkit reggel munkába menni. Jöttek mentek a művészek, izgalmas viták folytak a házban késő éjszakáig. Nekünk teljes szabadságot, boldog gyermekkort akartak nyújtani. Nem olyat, mint amiben ők nőttek fel: kisgyerekkortól munka, kötelesség, feladat. Én semmiképpen nem akartam apám nyomdokaiban járni. Egészen más életét kívántam, nem a füstös-piás művészvilágot.

Hirdetés
Idézet
A sportot láttam akkor az ellenpólusnak, de álmaim – országos bajnok voltam – egy balesettel és a kórházi ápolással hirtelen elszálltak. Nyolcan voltunk a kórteremben, ismerkedtünk, beszélgettünk, és én kezdtem őket rajzolni. Felfedeztem, hogy jól visszaadom a karaktereket.

Nagy öröm és vigasz volt ez számomra. Micsoda szerencse, hogy még idejében kitörtem a lábam – mondtam magamban. Minden erőt bele, művészetire fogok felvételizni! Sportlíceumból nem éppen könnyű, de behozom. És így is történt…

– Alig 14 évesen édesapjával közösen készítette első köztéri munkáját, a Metropol vendéglő bárjának kerámiafalát. Miként került sor e korai alkotásra?
– Ez még a sportkarrier és a kamaszkrízis előtt volt. Szerettem apám műhelyében ülni, figyelni, dolgozni, ő olyankor több feladatot is adott. Egyszer hozott egy rakás furcsa, méretre szabott papírt, hogy segítsek neki egy fal kidíszítésében. Többen pályáztak a munkára, végül az enyémet fogadták el. Akkor nem erősen izgatott, utólag nem is láttam, mert 14 évesen nem jártam bárba. Jóval később, amikor öreg fejjel visszatértem Kolozsvárra, kíváncsi lettem, megvan-e még.

– Édesapja munkái, művészi látásmódja mennyire befolyásolta szemléletmódját?
– A kiindulópont az volt, hogy az övéhez hasonlót ne készítsek. Ne legyen szobor vagy kisplasztika. De minden ellenkezésem ellenére rá kellett jönnöm, hogy ez a kifejezési mód talál rám is. Ám az én nyelvemen és az én élményvilágommal. Látva gyerekkorom óta naponta születni a szobrokat, bármi mást akartam, de az apáméból bőven elegem volt. Időbe telt, amíg ezt a telítettséget le tudtam rázni. Sőt, meg tudtam szeretni...

– Mennyire volt könnyű vagy nehéz kilépni az apa árnyékából és saját utat járni?

Idézet
Apám is, én is intuitívak vagyunk. Van egy érzés, aminek formát szeretnék adni. Ez az érzés személyes, az övé is az. Még ha ugyanabban az anyagban is dolgozunk, ha a méret is hasonló, az érzésvilágunk megkülönböztet.

Sok vitánk volt amiatt, hogy mit kell annyit piszmognom, csipkét tenni és körmöket. Csapj oda, nézd meg, egy-kettő s kész is van – mondta apám, aki gyors volt, bravúros, a spontán humor mestere. Én elemeztem, nyavalyogtam, női alakjaim városiak, magas sarokkal, festett szájjal, sokszor a szemöldök egész máshol, mint ahová született. Élvezem a falsot, a megjátszást leleplezni, akár apám. De az én alapom más, nem a korondi székely világ.

– Zilahon kerámiakört vezetett a pionírházban. Mennyire volt kielégítő egy alkotóművész számára ez a környezet?

Idézet
Sokat tanultam a gyerekektől, ötletesek, fantáziájuk határtalan. Én hozzásegítettem őket a tervük részletre bontására, megmutattam, képes elkészíteni egyedül is.

A családommal éltem ott, a kislányomnak sokkal nyugodtabb környezet volt ott, mint amit Kolozsváron tudtam volna nyújtani neki. Probléma volt viszont a tizenéves fiammal, aki a kolozsvári iskolát nem hagyhatta ott.

– Szávai Géza írta 1986-ban: „én abszolút komolyan vett műgondnak, és humornak ilyen tüneményszámba menő ötvözetével még soha nem találkoztam”. A humor Ilona alaptermészete? Saját habitusunkat elkerülhetetlen belevinni alkotásainkba?
– Hogy a humor alaptermészetem-e? Fogalmam sincs. De lehet, hogy a legnagyobb kétségbeesésemből, fájdalmamból születtek a legjobb munkáim. Elemzem, és a helyzetet nagy műgonddal, csicsásan, körmökkel, sminkkel formálom meg. Mire a körmökhöz érek, már élvezem. Később kacagok magamon: hogy is juthattam ide? Mások is kacagnak, ismerjük a helyzetet. A lányom egyszer rám is kérdezett: mama, a munkád neked terápia? Apám úgy fejezte ki, hogy neki a szobrászat az élet. Lehet egy kicsit ez is, az is…

– Erdélyből 1987-ben távozott. Miért döntött úgy, hogy máshol kezd új életet?
– Mert nem volt áru az üzletekben? Másnak sem volt, valahogy mégis lett. Mert nem volt fűtés? Kiverettem a plafont, lett kémény, mínusz fokban nem élünk, rakattunk kályhát. Mert nem lehetett agyagot égetni?

Idézet
Elvittem a szobrokat, kiégettem a téglagyárban. De mikor egy fél év munkája volt ott a téglagyárban, egy kiállítás legfontosabb darabjai, és azok eltűntek, az már nagyon fájt!

Aztán amikor a munkáimmal leutaztam a bukaresti Galateea kiállítóterembe, és az ideológiai zsűri a megnyitó előtti nap azt mondta, ezeket nem lehet kiállítani, az is fájt. Megcsonkított katalógussal pár munkám kivételével mégis megnyílt. Nagy sikerem volt, majdnem mindent eladtam, kaptam meghívást is Angliába. Útlevelet minden második évben kaphattam volna, és egyedül! Ha fizetik az utamat és garanciát vállalnak az ottlétemért. De mindenekelőtt fontos problémát kellett megoldani, visszautazni Zilahra. Csakhogy nem volt benzinünk. Egy autóhoz havonta 20 liter járt, nehezen spóroltuk össze a bukaresti útra, s visszafelé már nem jutott. Honnan szerezhetünk benzint? Nos, körülbelül ezek voltak az okok.

– Napjainkban sokszor hallhatjuk, hogy a művészek nincsenek igazán megbecsülve. Tapasztalta bárhol is, hogy meg lehet élni pusztán az alkotásból?
– Ahány ember, annyi sors, megoldás. Mi is a megbecsülés? Mikor, mitől, kitől jön? Negyvenéves fejjel kilógtam egyedül. Nem részletezem a buktatókat, kint ébredek Észak-Svédországban. Új életet kell kezdeni, nulláról. Tervezek: meg kell tanulnom a nyelvet és összeállítok egy kiállításra való anyagot! Ez az egyéves terv. Ha megvan az anyag, és tudok svédül beszélni, leutazom Stockholmba, és keresek egy galériát. Fontos, hogy ez gyorsan menjen. És sikerült. Kijött a tévé, a hétvégi hírekben bemutattak, mint szenzációt. Másnap sor várt a galéria előtt. E kiállítás sikerének eredményeként megbíztak a megyei kórház homlokzatának díszítésével. Minden ment, ameddig meg nem zökkent. Mert ez a dolgok rendje. Aztán meg kell találni, hogyan tovább…

– Kolozsvár az ifjúkorát jelenti, Zilahon dolgozott, Svédország a kiteljesedés helyszíne volt, de Budapesthez is kötődik. Melyik mit jelent Ilonának?
– Az összes állomás kedves. Kolozsvár a fiatalság izgalmaival, iskola, egyetem, családalapítás. Zilah a kedves kisváros kirándulásokkal, málna-, szeder-, gombaszedéssel, kártyapartikkal. A bivalyok friss tejét hazahozták, a gyerekek a ház előtt játszadoztak. Annak is tudtunk örülni, ha nagy sor után kaptunk WC-papírt... Svéd­ország az új nyelv, az újrakezdés izgalma, a megmérettetés helye. Érkeztek az unokák, a szép kertes ház. Budapest kellemes, szép kultúrváros, tökéletes a hátralevő éveim részére. Mindenhol jól érzem magam, mindegyik országom, városom sokat jelent, életeim részei.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés