Benczédi Ilona szobrászművész és az Édes otthon című alkotása
Fotó: Hans Enander
A kiváló és híres szobrászművész, Benczédi Sándor mindhárom gyermeke művészi útra lépett, de csak egy követte annak hivatását. Noha Ilona sem akart apja nyomdokaiba lépni, mégis a szobrászatnál kötött ki.
2021. május 15., 17:492021. május 15., 17:49
– Benczédi Sándor szobrászművész három gyermeke három helyszínen – Parajd, Korond és Kolozsvár – született. Hogyan történt?
– Apám a budapesti egyetemi évei és a háború traumája után haza vágyott „tisztulni”. A korondi hegyre helyeztette ki magát tanítónak. Ott van nyugalom is, agyag is – gondolta. A bátyám, Sándor véletlenül született Parajdon, a szüleim éppen kirándultak, és nem értek vissza Korondra. Én ugyan Korondon születtem, de kolozsvárinak érzem magam, egyéves koromtól a kincses városban éltem, ott nőttem fel. Az öcsém, József igazi kolozsvári, már azt is tudja, hová fogják ott eltemetni.
– A három testvér közül csak ön lépett apja nyomdokaiba. Mennyire számított a családi örökség hivatásának választásában?
– Mindhárman művészi pályát választottunk azért, mert egyszerűen nem volt sok lehetőség. Apám képzőművész volt, anyám vezette a háztartást. Nem láttunk senkit reggel munkába menni. Jöttek mentek a művészek, izgalmas viták folytak a házban késő éjszakáig. Nekünk teljes szabadságot, boldog gyermekkort akartak nyújtani. Nem olyat, mint amiben ők nőttek fel: kisgyerekkortól munka, kötelesség, feladat. Én semmiképpen nem akartam apám nyomdokaiban járni. Egészen más életét kívántam, nem a füstös-piás művészvilágot.
Nagy öröm és vigasz volt ez számomra. Micsoda szerencse, hogy még idejében kitörtem a lábam – mondtam magamban. Minden erőt bele, művészetire fogok felvételizni! Sportlíceumból nem éppen könnyű, de behozom. És így is történt…
– Alig 14 évesen édesapjával közösen készítette első köztéri munkáját, a Metropol vendéglő bárjának kerámiafalát. Miként került sor e korai alkotásra?
– Ez még a sportkarrier és a kamaszkrízis előtt volt. Szerettem apám műhelyében ülni, figyelni, dolgozni, ő olyankor több feladatot is adott. Egyszer hozott egy rakás furcsa, méretre szabott papírt, hogy segítsek neki egy fal kidíszítésében. Többen pályáztak a munkára, végül az enyémet fogadták el. Akkor nem erősen izgatott, utólag nem is láttam, mert 14 évesen nem jártam bárba. Jóval később, amikor öreg fejjel visszatértem Kolozsvárra, kíváncsi lettem, megvan-e még.
– Édesapja munkái, művészi látásmódja mennyire befolyásolta szemléletmódját?
– A kiindulópont az volt, hogy az övéhez hasonlót ne készítsek. Ne legyen szobor vagy kisplasztika. De minden ellenkezésem ellenére rá kellett jönnöm, hogy ez a kifejezési mód talál rám is. Ám az én nyelvemen és az én élményvilágommal. Látva gyerekkorom óta naponta születni a szobrokat, bármi mást akartam, de az apáméból bőven elegem volt. Időbe telt, amíg ezt a telítettséget le tudtam rázni. Sőt, meg tudtam szeretni...
– Mennyire volt könnyű vagy nehéz kilépni az apa árnyékából és saját utat járni?
Sok vitánk volt amiatt, hogy mit kell annyit piszmognom, csipkét tenni és körmöket. Csapj oda, nézd meg, egy-kettő s kész is van – mondta apám, aki gyors volt, bravúros, a spontán humor mestere. Én elemeztem, nyavalyogtam, női alakjaim városiak, magas sarokkal, festett szájjal, sokszor a szemöldök egész máshol, mint ahová született. Élvezem a falsot, a megjátszást leleplezni, akár apám. De az én alapom más, nem a korondi székely világ.
– Zilahon kerámiakört vezetett a pionírházban. Mennyire volt kielégítő egy alkotóművész számára ez a környezet?
A családommal éltem ott, a kislányomnak sokkal nyugodtabb környezet volt ott, mint amit Kolozsváron tudtam volna nyújtani neki. Probléma volt viszont a tizenéves fiammal, aki a kolozsvári iskolát nem hagyhatta ott.
– Szávai Géza írta 1986-ban: „én abszolút komolyan vett műgondnak, és humornak ilyen tüneményszámba menő ötvözetével még soha nem találkoztam”. A humor Ilona alaptermészete? Saját habitusunkat elkerülhetetlen belevinni alkotásainkba?
– Hogy a humor alaptermészetem-e? Fogalmam sincs. De lehet, hogy a legnagyobb kétségbeesésemből, fájdalmamból születtek a legjobb munkáim. Elemzem, és a helyzetet nagy műgonddal, csicsásan, körmökkel, sminkkel formálom meg. Mire a körmökhöz érek, már élvezem. Később kacagok magamon: hogy is juthattam ide? Mások is kacagnak, ismerjük a helyzetet. A lányom egyszer rám is kérdezett: mama, a munkád neked terápia? Apám úgy fejezte ki, hogy neki a szobrászat az élet. Lehet egy kicsit ez is, az is…
– Erdélyből 1987-ben távozott. Miért döntött úgy, hogy máshol kezd új életet?
– Mert nem volt áru az üzletekben? Másnak sem volt, valahogy mégis lett. Mert nem volt fűtés? Kiverettem a plafont, lett kémény, mínusz fokban nem élünk, rakattunk kályhát. Mert nem lehetett agyagot égetni?
Aztán amikor a munkáimmal leutaztam a bukaresti Galateea kiállítóterembe, és az ideológiai zsűri a megnyitó előtti nap azt mondta, ezeket nem lehet kiállítani, az is fájt. Megcsonkított katalógussal pár munkám kivételével mégis megnyílt. Nagy sikerem volt, majdnem mindent eladtam, kaptam meghívást is Angliába. Útlevelet minden második évben kaphattam volna, és egyedül! Ha fizetik az utamat és garanciát vállalnak az ottlétemért. De mindenekelőtt fontos problémát kellett megoldani, visszautazni Zilahra. Csakhogy nem volt benzinünk. Egy autóhoz havonta 20 liter járt, nehezen spóroltuk össze a bukaresti útra, s visszafelé már nem jutott. Honnan szerezhetünk benzint? Nos, körülbelül ezek voltak az okok.
– Napjainkban sokszor hallhatjuk, hogy a művészek nincsenek igazán megbecsülve. Tapasztalta bárhol is, hogy meg lehet élni pusztán az alkotásból?
– Ahány ember, annyi sors, megoldás. Mi is a megbecsülés? Mikor, mitől, kitől jön? Negyvenéves fejjel kilógtam egyedül. Nem részletezem a buktatókat, kint ébredek Észak-Svédországban. Új életet kell kezdeni, nulláról. Tervezek: meg kell tanulnom a nyelvet és összeállítok egy kiállításra való anyagot! Ez az egyéves terv. Ha megvan az anyag, és tudok svédül beszélni, leutazom Stockholmba, és keresek egy galériát. Fontos, hogy ez gyorsan menjen. És sikerült. Kijött a tévé, a hétvégi hírekben bemutattak, mint szenzációt. Másnap sor várt a galéria előtt. E kiállítás sikerének eredményeként megbíztak a megyei kórház homlokzatának díszítésével. Minden ment, ameddig meg nem zökkent. Mert ez a dolgok rendje. Aztán meg kell találni, hogyan tovább…
– Kolozsvár az ifjúkorát jelenti, Zilahon dolgozott, Svédország a kiteljesedés helyszíne volt, de Budapesthez is kötődik. Melyik mit jelent Ilonának?
– Az összes állomás kedves. Kolozsvár a fiatalság izgalmaival, iskola, egyetem, családalapítás. Zilah a kedves kisváros kirándulásokkal, málna-, szeder-, gombaszedéssel, kártyapartikkal. A bivalyok friss tejét hazahozták, a gyerekek a ház előtt játszadoztak. Annak is tudtunk örülni, ha nagy sor után kaptunk WC-papírt... Svédország az új nyelv, az újrakezdés izgalma, a megmérettetés helye. Érkeztek az unokák, a szép kertes ház. Budapest kellemes, szép kultúrváros, tökéletes a hátralevő éveim részére. Mindenhol jól érzem magam, mindegyik országom, városom sokat jelent, életeim részei.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Balázs Ferenc (1901–1937), a kiemelkedő unitárius lelkész, költő, író, faluszervező szellemi örökségére összpontosít 2026-ban a Magyar Unitárius Egyház. Kovács István püspök megkeresésünkre Balázs Ferenc szerteágazó tevékenységéről beszélt.
Az Alföldön ügyes kezű mesteremberek is készítették, Erdélyben tamburaként emlegették, Kodály a szegények hangszerének nevezte. Ma virágkorát éli: hungarikum lett, és egyre többen veszik kézbe. Gyermek- és ifjúsági citeratalálkozón jártunk Maros megyében.
A börtönlelkészi szolgálat láthatatlan, mégis létfontosságú terület a lelkipásztori munkában. Szabó-Salánki Tibor református lelkipásztor a szamosújvári és besztercei börtönökben vigaszt, reményt és Isten igéjét viszi a rabok számára.
„Reformátusnak kell maradnunk, a Szentírásra és hitvallásainkra építve” – vallja Kolumbán Vilmos József erdélyi református püspök. Interjúnkban Kolumbán Vilmos József a Református Egyházak Világközössége progresszív teológiai irányáról is beszélt.
Legyen szó képzőművészetről vagy irodalomról, műveiben visszaköszönnek a természettel összhangban élő faluközösségbe kapaszkodó gyökerek, az irányt mutató népi bölcsességek, a sallangok nélküli kifejezések, a deportálást túlélők közösségi traumája.
A rövid ideig tartó hideghullámot követően szerdától ismét enyhe, csapadékban gazdag időjárás várható, a nappali csúcshőmérséklet elérheti a 10 fokot. Melegfronti hatásokra kell számítani.
Kutyaszorítóba kerültek a négypárti bukaresti kormánykoalíciót alkotó politikai alakulatok, köztük is kiemelten az RMDSZ: úgy kell elszámolniuk a felháborodott polgárok előtt a népszerűtlen intézkedésekért, hogy a döntést közösen hozták meg.
Házi készítésű hústermékek és pálinkák versenyét szervezi immár negyedik éve egy lelkes fiatalokból álló csapat a Kolozsvártól mintegy húsz kilométerre fekvő Tordaszentlászlón. A többség számára a rendezvény remek gasztronómiai alkalomnak számít.
A reformáció genfi emlékművétől kőhajításnyira fekvő gyülekezeti házban ma is hangzik a magyar ige. A svájci városban Dániel Levente erdélyi ösztöndíjasként szolgál, amely a magyar diaszpóra számára egyszerre lelki otthon, kulturális kapaszkod&oac
Csütörtök délután nyílt meg az Apáczai 400 című képzőművészeti kiállítás a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum dísztermében. A tárlat Apáczai Csere János sokoldalú szellemi öröksége előtt tiszteleg, kort&am
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!