Csomortányi István: közös ügy Marosvásárhelyt visszaszerezni

A munkából azok is kivették részüket, akik a tavasszal még nem támogattak. Ráadásul a rosszindulatú jóslatok ellenére sem került sor egyetlen fegyelmi eljárásra, urambocsá kizárás nélkül léptünk ki korábbi helyzetünkből. Ugyanakkor azt is meg kellett mutatnunk, hogy egységesen és céltudatosan vágunk neki a jövő évi helyhatósági választásoknak. A korábbi elnökség és jómagam is 90 százalék fölötti bizalmat kaptunk a folytatáshoz, ami hat havi munkát követően nem rossz teljesítmény.

– A küldöttgyűlés eseménye ezúttal háttérbe szorult az önről megjelent ifjúkori karlendítős kép miatt. Vannak, akik a lemondását követelik. Hogyan sikerül ezen túllépni?

– Az időzítés sokat elárul az esetről. Két dologgal lezártnak is tekintem az ügyet. Egyrészt több mint tíz éve vagyok közszereplő és ekkora idő munkája nyomán egyetlen mondatot nem tudnak idézni tőlem, amely akár csak közelítőleg is illene a szélsőségesség vádjához. Másrészt magát minősíti az, aki egy könnyen manipulálható, ráadásul ma már szerencsejáték-portálként üzemelő oldal kétes hitelességű fotójával akarja igazolni a nyilvánvaló módon politikai megrendelésre készült írásait. Annyit azért megjegyeznék, hogy a szélsőségesség vádja előszeretettel használt eszköze a magyarországi és az európai balliberális oldalnak, így a mostani eset is ékesszólóan igazolja: a fő erdélyi magyar politikai vezetői körök sem eszközeikben, sem lelkületükben nem szakadtak el elvbarátaiktól. Elég, ha a nemrégiben nyilvánosságra került esetre, Fekete-Győr András erdélyi fiatalok közötti szereplésére és üzeneteire gondolunk. Egyébként a vádat, miszerint szélsőséges nézetek vallanék, annyira abszurdnak tartom, hogy reagálnom nem is érdemes. Azt azonban

Erre Erdélyben semmi szükség.

– A marosvásárhelyi küldöttgyűlés megszavazta, hogy pártja kössön választási koalíciót a Magyar Polgári Párttal. Az MPP-ről is eléggé botrányos hírek terjednek. Kik állhatnak az erdélyi jobboldali pártok hiteltelenítése mögött?

– Az új kivitelű néppárt sokak számára kényelmetlen. Beszédes, hogy a jól ismert pártkötődésű két erdélyi magyar portálon és a román bulvársajtó egyes szereplőin kívül senki nem vett részt az ellenem indított rágalomhadjáratban. Több érdekeltje lehet a mostani történéseknek, azonban felesleges megneveznem a szóba jöhető szervezeteket, azok számbavételét az olvasókra bízom. Végül is mi történt az elmúlt hetekben?

hanem újjászerveztük magunkat. Előterjesztettem és a kongresszus el is fogadott olyan fontos döntéseket, amelyekkel kinyújtottuk kezünket a másik két magyar párt irányába. Ugyanakkor heti rendszerességgel minden erdélyi magyar által megélt és elszenvedett ügyek kapcsán állásfoglalásokat fogalmaztunk meg, illetve erős kritikát mondtunk az országot a csőd felé vezető bukaresti politikai „elitről”. A rám szabadított botrányt megelőző napokban a román kormányt jelentettem fel az ügyészségen a migránsok befogadása kapcsán alkalmazott alkotmányellenes kettős mérce miatt. Mivel korrupciós ügyeim, gyanús jövedelmeim nincsenek és a magánéletemmel sem tudtak mit kezdeni, előszedtek valami kétes dolgot az egyetemi éveimből.

– Az államelnök-választás, illetve a marosvásárhelyi magyar polgármesterjelölttel kapcsolatos koalíciós elképzelésük kapcsán megfogalmazott javaslat süket fülekre talált. Lát-e együttműködési lehetőséget az RMDSZ-szel?

– Látok. A kérdés inkább az, hogy a létező igény és az észszerűség felülírja-e az RMDSZ vezetőinek két évtizede folyamatosan fennálló egyeduralomra törekvését. Az erdélyi magyar politizálásnak megvan az a furcsasága, hogy a legnagyobb erdélyi magyar párt könnyedén elfelejti a román pártok magyarellenes múltját és mindegyikőjükkel kész megállapodni. Csupán a két magyar párttal kapcsolatban emlegetnek fel folyamatosan vélt vagy valós sérelmeket. Azt is rögzíteném, hogy a Biró Zsolt által az MPP nevében a 2016-os parlamenti választásokra megkötött megállapodást a legkisebb mértékben sem tudom olyannak nevezni, amely az erdélyi magyar közösség szempontjából hasznos tartalommal bírt volna. Ezt az azóta eltelt idő igazolja, ahogyan igazolni fogja azt is, hogy tévedés lenne, ha ez a gyakorlat folytatódna.

– Ne bántsd a magyart! elnevezésű tiltakozó akciójuk október elsején ért újabb állomáshoz. Van-e esély arra, hogy kezdeményezésük összmagyar megmozdulássá váljon?

– Abban bízom, hogy azzá válik. Soha még akkora szükség nem volt arra, hogy félretegyük nézeteltéréseinket, személyes vagy szervezeti érdekeinket, mint napjainkban. Minden sikerpropaganda ellenére egyszerre él át az erdélyi magyarság gazdasági, demográfiai és lelki értelemben is válságot. Tízezrével vándorolnak ki fiataljaink, Bukarest magyarellenessége is egyre nyomasztóbb. Két út áll előttünk: az egyik a felvidéki helyzethez vezet, ahol a 11 százaléknyi magyar közösség 5 százalékra elegendő bizalmat sem ad már a magyar pártoknak, illetve létezne az általunk új egységnek nevezett lehetőség, amelyhez viszont őszinte összefogás szükséges. Az eddigi megmozdulások szinte valamennyi helyszínén volt együttműködés, azonban teljes, minden szervezetet magába foglaló összefogás eddig még nem. Addig kell folytatnunk, amíg lesz valódi erdélyi magyar egység. Azt gondolom, ez ma nem a néppárton és nem rajtam múlik. Azonban az egység nem jelent egypártrendszert. Mára már az emberek jelentős részének egyértelmű, hogy a politikai sokszínűség érték és nem veszélyforrás. Egyébként mi értelme lett volna a rendszerváltásnak?

– Állásfoglalásaiban folyamatosan fellép a mai román kormány ellen. A szociáldemokratákat felváltó liberális ellenzék mennyire lesz hitelesebb a román–magyar megbékélés ügyében?

– Államelnök-választás következik. Ugyan még nagyon fiatal voltam, de emlékszem, hogyan örültünk a családban Constantinescu győzelmének. Arra, hogy milyen nagy volt a magyar közösségen belüli támogatottsága Băsescu, majd Johannis elnököknek. Egyet igen korán megtanultam: függetlenül attól, hogy egy nem magyar párt éppen milyen nyájas, európai hangon szólal meg, magyar ügyekben jóra egyiktől sem lehet számítani. Romániában eredményt vagy külső nyomásra, vagy belső válságos helyzetben kialkudva lehet elérni. Ehhez két dolog kell: erős, másrészt becsületes képviselet. Hiába van sok képviselőnk Bukarestben, ha a magyar egyetem ügyében tárgyalók a Bolyai Egyetem helyett faexportengedéllyel a zsebükben térnek vissza. A mostani helyzet annyiban különbözik a korábbiaktól, hogy

Mindez olyan magyar segédlet és támogatás mellett, amelynek számunkra is kézzel fogható eredménye nincs. Sajnos odáig jutottunk, hogy ennél a bűnszövetkezetnél már szinte bármelyik parlamenti párt jobban vezetné az országot.

– Gazdasági téren az EMNP hangsúlyosan az erdélyi gazdatársadalom irányába nyitott, támogatásukkal több gazdaszervezet működik. Elképzeléseikből mennyit sikerült megvalósítani?

– Valóban szívügyem a gazdák helyzetének könnyítése, hiszen a családunk is gazdálkodik. Sok mindent lehetne említeni, amit az elmúlt hat esztendőben az általunk segített szervezetek megvalósítottak, ezek közül talán a vásársorozatok a legérdekesebbek, amelyek Kolozsváron és Nagyváradon keltek életre. Ezek nemcsak azért fontosak, mert jövedelemhez juttatják a termelőket, hanem hidat képeznek a város és a vidék, a magyar termelők és a román fogyasztók között. Talán a legnagyobb eredményünk, hogy Erdélyben is van falugazdász-hálózat és ennek alapjait vitathatatlanul mi tettük le. Nagy részben kollégáim munkája nyomán gyűlt össze az a tapasztalati tudás, amellyel a budapesti döntéshozók előtt érvelni lehetett a hálózat szükségességéről, és be is lehetett indítani a szélesebb merítésű működést. Ugyanakkor áttételesen is komoly következménye lett megkezdett munkánknak, hiszen nem kis elégtétellel látom, hogy ma már azok a politikusok is figyelmet szánnak a gazdáknak, akiket húsz évig hidegen hagytak ennek az életformának a gondjai. Ebből is látszik, miért hasznos a politikai és általában a közéleti verseny.

– Az EMNP-hez kapcsolódik számos nagy ívű erdélyi magyar rendezvény, nagyvárosok városnapjai. Vajon mit ront el a párt, amikor ennyi munkával sem sikerül elegendő politikai tőkét szereznie?

– Tény, hogy a mi házunk tájáról indultak a Kolozsvári Magyar Napok, a Szent László Napok, a Vásárhelyi Forgatag, de a brassói és temesvári társaik is, illetve ezek szolgáltak mintául sok más hasonló rendezvény megvalósításához is. Teljesen természetes, hogy ezek sem indulásukkor, sem azóta nem pártrendezvények, hiszen mindenkihez szólnak. Eleve indulásuktól kezdődően sem volt cél a politikai tőkeszerzés, igazából velük kapcsolatban a fordított állítás a helyesebb, mert a rendezvényeket szervező civilek hozták létre a helyi pártszervezeteket.

Ezért hangsúlyos köszönettel tartozom azoknak, akik e rendezvényeknek mai napig éltetői és továbbvivői. Szerintem a kitartó és következetes munka – még ha nem is a napi politikai haszonért végzik – előbb vagy utóbb politikai sikert hoz.

– Családja hogyan fogadja a politikus hétköznapjait?

– Úgy látom, beletörődő nyugalommal. Nem most kezdtem, így kénytelenek voltak elfogadni ez irányú javíthatatlanságomat. Valójában éppen a hétköznapok azok, amelyek hiányoznak. Éppen telefonon beszéltünk nejemmel, amikor élőben kezdte közvetíteni számomra, hogy négy hónapos lányunk először fordult önállóan a hasára. Remélem, amikor először felül, vagy lábra áll, éppen otthon leszek. Ilyenkor azért nehéz a pártelnökösködés. Ugyanakkor hálás vagyok, mert sok támogatást és megértést kapok. Persze én is megkapom néha, és majdnem mindegyik kollégám elmondja, hogy otthon folyamatosan nekiszegezik a kérdést: van rendes munkád, miért gyűjtöd a bajod ezekkel a…? Talán ez is lehetne a néppártos feleségek jelmondata. Azonban komolyra fordítva a szót, nem tehetünk mást. Ha az ember normális viszonyok között szeretne élni, két dolgot tehet: vagy kivándorol, vagy változtat az őt körülvevő állapotokon. Szeretem a szülőföldem, és emellett senkinek sem tanácsolnám, hogy nyugdíjas éveit az egyre mélyebbre süllyedő Nyugat-Európába tervezze. Így marad a küzdés és ehhez eszközként az EMNP.