Az orvos-beteg kapcsolat a legfontosabb

Ennek értékelését jelenti az 50 éves Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete által létrehozott díj.

– Családorvosi szakvizsgáját 2013-ban tette le. Mennyire népszerű manapság ez a munka az orvostanhallgatók körében, és ön miért választotta?

– Úgy éreztem, itt kicsit továbbléphetek az orvoslás határain. Ebben a munkában sokkal közelebb kerülünk a páciensekhez, így jobban megértjük nemcsak az orvoslásra váró fizikai, hanem lelki problémáikat is. Az is szerepet játszott a választásomban, hogy ezen a területen minden diagnózissal foglalkozni kell. A családorvos egy kicsit gyerekgyógyász, hiszen oltunk, és sok gyereket látunk el, kicsit szívgyógyász, ugyanis leghamarabb hozzánk jönnek a szívpanaszokkal, de tüdőgyógyász is, mert a légúti fertőzéseket, az influenzás betegeket vagy az asztmás rohamokat is kezeli. Másrészt kissé bőrgyó-gyász is, mert hozzánk fordul a kanyarós kisbaba anyukája vagy az allergiás tünetekkel küszködő beteg, de még hosszan sorolhatnám, mi mindennel foglalkozunk. Ez olyan szak, ahol csak fejlődni lehet.

Az igaz, hogy mi nem műtünk szívet vagy végtagokat, de a mi munkánkhoz is éppúgy elengedhetetlen a felelősségvállalás, mint a szakorvosok esetében.

– Milyen a családorvos megbecsülése?

– Ha anyagi megbecsülésről beszélünk, akkor ebben a nehézkesen működő egészségügyi rendszerben nagyjából ott állunk, ahol a többi szakorvosi hivatás. Nem ideális, de elfogadható. Ha a szakmai és erkölcsi megbecsülésről beszélünk, akkor több helyzetet is említhetnék. A páciensek szemszögéből elismerésünk a szakorvosokéval vetekszik. A szakorvos kollégák azonban, mint említettem, alulértékelnek bennünket. Sokan egyszerű titkárnőnek vagy írnoknak tartanak: szerintük mi nem is foglakozunk orvoslással, csak papírmunkával.

– Kolozsváron viszonylag kevés a magyar szakorvos. Tapasztalata szerint a magyar betegek mennyire igénylik a magyarul is beszélő orvosokat?

– Nagyon nagy az igény rá.

és koruktól függetlenül mindig elmondják, hogy szívesebben mennének olyan orvoshoz, akinek anyanyelvükön mondhatják el panaszaikat, jobban megnyílhatnak előtte, ugyanakkor értik a helyes diagnózist és a követendő kezelést.

– Hogyan látja a beteg-orvos kapcsolatot? Manapság mennyire van ideje az orvosnak a betegére?

– A beteg–orvos kapcsolat legalább annyira fontos, mint a helyes diagnózis és a kezelés felállítása. A betegek sokszor elmondják, hogyha egy olyan orvossal találkoznak, aki szívesen meghallgatja panaszaikat és időt szán rájuk, akkor a kezelés megkezdése előtt már félig meggyógyultak. Ha az orvos meghallgatja őket, lelkileg nyugszanak meg. A mi egészségügyi rendszerünk tizenöt percet biztosít egy páciensre. Ennyi idő jut a beteg meghallgatására, a vizsgálatra, és a kezelés felírására. Mindenik tevékenységre átlagban öt perc marad, ami nagyon kevés.

– Sokat foglalkozik várandós kismamákkal, illetve a szülés utáni rehabilitációval. Évente hány kismama fordul meg a rendelőjében?

– Mintegy 15–20 kismamával találkozom évente. Felelősségemnek tartom szülés előtt és után is foglalkozni velük, mert sok a felmerülő kérdés, nagy a tanácstalanság, és igazából nincs kihez fordulniuk. A szülész-nőgyógyász szakorvos a szüléssel bezárólag elvégzi munkáját, és utána nekünk, családorvosoknak kötelességünk tovább gondozni a kismamát.

– A romániai közegészségügyet gyakran az a vád éri, hogy nem fordít kellő gondot a megelőzésre és a szűrésre. A háziorvos mennyire tud eleget tenni e kihívásoknak?

– A megelőzés és a szűrés valóban fontos. Ezt úgy szoktam megoldani, hogy a születés hónapjában minden pácienst kötelezően elküldök egy általános laborvizsgálatra, a nőket nőgyógyászatra, és ahol szükséges, mamográfiára vagy mellultrahangra. Az viszont más kérdés, hogy a páciensnek sokszor hónapokat kell várnia, hogy ezeket a vizsgálatokat a betegbiztosító támogatásával ingyenesen elvégezze.

– A Kolozsvári Református Asszisztensképző Főiskolán tanít leendő nővéreket, egészségügyi asszisztenseket. Mekkora az érdeklődés a szakma iránt?

– Több asszisztensképző iskola is működik Kolozsváron, de a református az egyedüli, ahol magyar nyelven folyik a tanítás, ezért nagy az érdeklődés. Első évben mindig megkérdezem, ki miért választja ezt a szakmát, és a három év alatt azon dolgozom, hogy csak az váljon asszisztenssé, aki szeretettel tudja végezni munkáját. Aki nem így látja, az inkább ne fogjon hozzá. Egészségügyben csak az lehet eredményes, aki munkáját szívesen végzi.

– Az egészségügy egyik nagy gondja az orvosok és az asszisztensek tömeges kivándorlása. Mi jelenthetne megoldást a jelenség kezelésére?

– Munkahelyteremtés és megfelelő anyagi támogatás – ez az egészségügyi szakmák titka. Eddigi minisztereinknek nem ez volt a fő célkitűzése. Saját tapasztalatomból indulok ki:

– Mit jelent orvosnőként családanyának és feleségnek lenni?

– Áldozatokkal jár, mivel egy családorvosnak nemcsak reggeltől délig tart a munkaideje, hanem sokkal tovább. Késő este, sőt hétvégeken is felkeresnek panaszokkal. Sokszor cseréltem fel a gyermekeimmel, a családommal töltött időt betegápolásra, de ennek az áldozathozatalnak mégis megvan az eredménye. Arra törekszem, hogy jó orvos legyek, hogy a páciens meggyógyuljon, és elégedett legyen a munkámmal. Valószínűleg ennek köszönhető ez a Kárpát-medencei díj is, amiért nagyon hálás vagyok betegeimnek, ismerőseimnek, a református egyháznak és nem utolsósorban családomnak, amely mindig mellettem állt. Ők tudják a legjobban, hogyha szombat, vasárnap, szilveszter vagy karácsony... anya dolgozik.