Ablakot nyitni a világ felé

A feladatom pedig az, hogy megkeressem azokat az utakat, amelyeken keresztül beengedik lelkükbe az irodalmat, így talán megszerettetem azt velük. De a hangsúly mindig rajtuk marad. Minden évfolyamommal szépen megszelídítjük egymást kis hercegi értelemben, és onnan kezdve már öröm a munka.

– Milyen módszerrel lehet ma eljuttatni az irodalmat a fiatalsághoz?

– Mindig megdöbbenek, hogy amikor egy tizenéves találkozik egy verssel és megpróbálja elemezni, akkor vagy azt állítja, hogy nem ért belőle semmit, vagy meglevő sémákat kap elő. Ilyenkor azokat ráhúzza az adott műre, előad egy szakterminusokkal teletűzdelt szöveget, aminek a végén rájövök, őt meg sem érintette a vers. Szerintem az a nagy feladat, hogy rávegyük őket, merjenek mezítláb és maszk nélkül közeledni egy vershez, ne vágják vigyázzba magukat előtte, hanem üljenek le és játszadozzanak el vele, mint egy kaleidoszkóppal, amiben csak forgatva fedezhetik fel a varázslatos képeket és a színes kavicsokat, amik teljesen érthető módon mindenkinek kicsit más összképpé fognak összeállni. A lényeg, hogy érezzék meg önmaguk fontosságát az irodalomértelmezés folyamatában, hogy tényleg találkozzanak a művel, hogy érintse is meg őket az.

– Mennyire érdeklődik a Z generáció a klasszikus magyar irodalom iránt? Mennyire tartod szükségesnek a kortárs, esetleg külföldi irodalom bevezetését a tananyagba?

– Nem igaz, hogy a mai fiatalok nem olvasnak. Csak nem a kötelezőt. Fontosnak és sürgősnek érzem azt, hogy ezt a kötelező tananyagot, olvasmánylistát átgondoljuk, felfrissítsük és közelítsük ahhoz, amivel képesek a mai tizenévesek is azonosulni, amit szeretni és érezni is tudnak, nemcsak megérteni.

– Az oktatási rendszert felváltva ostorozzák pedagógusok, szülők és diákok a képtelen mennyiségű leadandó anyag miatt. Hogyan lehetne jobb és szerethetőbb az iskola tanár és diák számára egyaránt?

– Több szabadságra lenne szüksége a tanárnak és a diáknak a tartalmak és a módszerek megválogatásában.

Több empátiával és kevesebb előítélettel közelíteni a tanításhoz. Úgy, hogy egyetlen percre se tévesszük szem elől, hogy élő, érző, egymástól sokszor merőben különböző gyermekekkel dolgozunk, meghallgatni az elképzeléseiket. A tananyagot pedig igazítani kellene az ő érdeklődési körükhöz, lelki alkatukhoz, életkorukhoz.

– Még Lukács Aranka név alatt jelentek meg első írásaid több magyar közéleti és irodalmi lapban. Miért a líra útját választottad?

– Mert így tudok hitelesen és őszintén szólni. Előszeretettel olvasok kis- és nagyepikát egyaránt, de valahogy nem érzek késztetést arra, hogy azt, amit mondani akarok, történetbe burkoljam. Igazából egyszer megpróbáltam, merő kíváncsiságból. Egy novella erejéig sikerült a feladatot teljesíteni, de pontosan az a bajom vele, hogy „feladatszagú”lett. Mezey Katalin kortárs költő – akit mentoromnak és példaképemnek tekintek – szerint „két ember között a legrövidebb út a vers”. Talán ez érzékelteti a legjobban, hogy miért a líra az én utam: ablakot nyitni a világ felé, kapcsolatot teremteni a kint és a bent között, valahogy csak így tudom őszintén és hitelesen.

– Múlt hónapban jelent meg első versesköteted Nyitott ablak címmel, rendkívül érzékeny, vallomásszerűen őszinte sorokkal. Mit énekelsz meg a lírádban?

– Talán az egymásra való odafigyelés, az önmagunk és a másik ember feltételek nélküli elfogadásának és szeretetének fájdalmas fontosságát. A kötet címét is adó metafora az ars poeticám.

a kinti és a benti, az én és a másik találkozásának és egymásba olvadásának legőszintébb módja.

– Három gyermek édesanyja vagy. Egyik karodon a lányod, másik kezedben az írószer, vagy inkább időnként elvonulsz egy csendes sarokba alkotni?

– A csendes sarok három gyermek mellett elképzelhetetlen luxus. Általában van a versmag, ami kopog, aztán dörömböl belül. Ott hordozom és csiszolom fejben az első csendesebb éjszakáig, amikor leülök és megírom. Írni és olvasni is éjszaka szoktam. De az igazság az, hogy a három gyermek sokszor ihletforrásként is szolgál. Nagy köztük a korkülönbség, így mindhárman más-más élethelyzetekkel, konfliktusokkal és megoldanivalóval szembesítenek. Kamaszodó Anna lányommal például két ajtócsapkodás közötti mély és komoly beszélgetések olykor olyasmiket hoznak fel belőlem, amiket nélküle nem tudnék felszínre hozni.

és talán nem csak az anyai elfogultság mondatja velem azt, hogy korához képest egészen ügyes, jó versek születnek a keze alatt. Eszter lányom most múlt egyéves, ő az energiabomba, a központ, aki körül a család többi tagja forog. A huncutság és a soha ki nem fogyó energia megtestesítője, aki egyszerre merít le és tölt fel naponta. Szerencsésnek érzem magam és teljesnek az életet. Úgy gondolom, hogy ha mondanivalómat sikerül életszerű versekbe csomagolni, azt elsősorban gyermekeimnek, illetve folyamatos nyüzsgésben levő családomnak köszönhetem. Ők biztosítják a nyersanyagot a munkához.

– Férjeddel, Czilli Balázs művelődési igazgatóval lüktető aktivitásban tartjátok a kis székelyföldi város kulturális életét, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesületben pedig író­-olvasó találkozókat szervezel. Milyen irányba igyekeztek terelni a helyi művelődési életet?

– Igazából ez egy szolgálat a szó legpozitívabb értelmében. Megmutatni, közvetíteni valami szépet a közösségnek, ablakot nyitni az olykor monoton, máskor nehéz hétköznapokra, beengedni a frisset, a szépet, a vigasztalót. Aki jól érzi magát a bőrében, akinek elégedett a lelke, az jó emberré válik, s olyan jó hely tud lenni a világ, ha az ember jó emberek között él.