Hirdetés

A teológiai intézet örök barátja

Belső indittatásból, külső hatások következtében felvételizett a teológiára •  Fotó: Kiss Gábor

Belső indittatásból, külső hatások következtében felvételizett a teológiára

Fotó: Kiss Gábor

Lelkészcsaládban született, amely többször is lakóhely-változtatásra kényszerítette. Több iskolába járt, később börtönbe került, majd a teológiára felvételizett. Mezőségi lelkipásztorsága után került a teológiára, ahol a diákok kedvence lett. Dr. Kozma Zsolt nyugalmazott teológia professzorral beszélgettünk.

Somogyi Botond

2017. december 22., 21:182017. december 22., 21:18

2017. december 22., 21:212017. december 22., 21:21

– Hogyan emlékszik vissza gyermekkorára, amelybe a második világháború is beleszólt?

– Árpástón születtem 1935-ben. Édesapámnak ez volt az első parókusi állása, azelőtt segédlelkészként szolgált. Itt éltük meg a második bécsi döntést, amely ránk nézve az elején ijesztő volt. A környéken ugyanis a Maniu-gárdisták raboltak, pusztítottak. Kipárnáztuk az ablakokat, hogy ne tudjanak belőni, ha arra járnak. Ameddig bejöttek a magyarok, rettegésben éltünk, utána a felhőtlen öröm következett. Édesapám a templomtoronyból egy 22 évig őrzött összehajtogatott piros-fehér-zöld zászlót vett elő, lovas szekeret fogadott, és azzal mentünk Rettegre, hogy lássuk a Dés–Bethlen–Beszterce útvonalon érkező magyar katonákat. Nemsokára kezdtem az első osztályt egy Debrecenből áthelyezett tanítónővel, de a faluba Magyarországról helyeztek át jegyző házaspárt is, így mindjárt egy kis „magyar hangulat” uralkodott a helységben, ahol fele-fele arányban éltünk reformátusok és román görög katolikusok. A faluban különben mindig béke volt.

Hirdetés
Idézet
Emlékszem, édesapám a magyar államtól kapott 20 pár bakancsot, abból tízet a görög katolikus papnak adott, hogy az ossza szét a románok között.

– Közeledett a front 1944 őszén. Mit tett a család?

– Felpakoltunk és nyugat felé indultunk, de csak a Szilágyságig jutottunk el. Szilágypanitba kerültünk, ahol anyai nagyapám volt a lelkipásztor. 1944. október 17. volt az a tragikus nap, amikor az orosz csapatok egy szakasza a faluba érkezett. Édesanyám kiugrott hátul az ablakon, elöl benyomultak az oroszok, lövöldözni kezdtek a lakásban, és keresték a nőket. Az árpástói családunk – szüleim, testvéreim és a velünk érkezett apai nagymamám – kiment a rétre, egy szénaboglya alá menekült, csak másnap tért vissza. Akkor már nagytatám, aki szenvedélyes vadász is volt, meglőtte nagymamámat, aki súlyos tüdőbajban szenvedett, és saját magával is végzett: nem bírta elviselni azt, ami velük történt.

– Miként került a család Kolozsvárra?

– 1948-ban a tanügyi reform miatt a vallásoktatást megszüntették, édesapám a zilahi kollégiumban állás nélkül maradt. Viszont zenei képzettsége is volt, ezért kinevezték énektanárnak a tanítónőképzőbe. 1949-ben ért minket a sokk, hogy nem kérték fel a megüresedett gyakorlati teológiai tanszéki állásba, ezért 1950-ben a kolozsvári operához szerződött.

– Érettségi után sikeres felvételi helyett letartóztatás és börtön következett. Miért ítélték el?

– 1952 áprilisában rendszerellenes röpcédulákat szórtunk a városban. Még mindig szó szerint emlékszem a szövegre, amit akkor kezdetleges eszközökkel sokszorosítottunk: „Emberek, harcoljatok a vörös kutyák ellen, akik romba döntik családjaitokat, és elviszik a nép legjobb fiait”. Nyáron a Bolyai Egyetem kémia szakára szerettem volna felvételizni, ezért otthon tanultam, társaim pedig augusztus 22-én újabb akcióra készültek. Egyik barátunk családjának illegális kommunista harcos tagja feljelentett, és társaimmal együtt engem is letartóztattak.

Idézet
Kolozsváron, két helyen voltam fogdában, összesen nyolc hónapig, utána kényszermunkatáborba vittek a Duna–Fekete-tenger-csatornához. Öt évre ítéltek, de két év után közkegyelemben részesültem.

– Miért felvételizett a teológiára?

– Vallásos környezetben, hívő emberek között nőttem fel, mindig jártam templomba. 1954 szeptemberében szabadultam, de a börtönben minden este imádkoztam. Egy magát ateistának mondó személlyel is – később kiderült, hogy hívő katolikus volt – sokat vitatkoztam, aki „legyőzött”, ezért akkor nagyon elkeseredtem, de megerősödtem. Szabadulásom után hazajöttem Kolozsvárra, édesapám tanácsára pedig a teológiai istentiszteletekre kezdtem járni. Megtetszett a környezet, a hangulat, a közösség. Ezért azt mondom: belső indíttatásból, de számos külső hatás következtében határoztam el, hogy teológus leszek.

– Hogyan vált egy kufferes pap kedveltté a Mezőségen?

– Telefonon érkezett a „felső értesítés” a püspökségre, hogy túl sok lelkészjellegű személy él Kolozsváron. Ezért Dávid Gyulának ki kellett helyeznie a segédlelkészeket falura. Megkérdezte tőlem, hova akarok menni, nekem azonban mindegy volt. A megüresedett Szárazajtára Magyarszovátról választották meg a lelkészt, így én kerültem a helyébe a Mezőségre. Karácsony után érkeztem meg az autóbusszal: leszálltam a bokáig érő sárba a kufferrel, s miután mindenki szétszéledt, a sötétben valaki rám kérdezett: maga a pap? A harangozó volt, aki bevitt a jéghideg parókiára, s ott maradtam. Néhány nap múlva megtartottam az újévi istentiszteletet. Ekkor már olyan hangok hallatszottak, hogy „nekünk nem kell kufferes pap”, „mi lelkipásztort akarunk választani”. Azt válaszoltam, hogy amúgy is csak addig vagyok ott, ameddig választanak. Elkezdtem a szolgálatot, közben családot látogattam, tanítottam a konfirmandusokat. Még a konfirmáció is Magyarszováton ért, utána viszont karácsonyig elvittek katonának. Kolozsvárra jöttem vissza, ám a presbiterek megkerestek Szovátról.

– A presbiterek azt szerették volna, hogy öt évig maradjon, végül 17 évig szolgált a gyülekezetben. Hogyan tudott érvényesülni egy városi fiú vidéken?

– A presbiterek valóban azt akarták, én azonban nem írtam alá az öt évre szóló szerződést. Ennek ellenére a gyülekezet megválasztott.

Idézet
Nehezen szoktam meg a falusi környezetet, a bokáig érő sarat. Öt évig villany sem volt, a 3000 lelkes községben három telefon működött. Lassan azonban belejöttem, s megtanultam, hogy ne csak köszönjek, hanem a kertben kapáló bácsit arról is kérdezzem meg, ellett-e a tehene.

A több mint másfél évtized alatt kétszer javítottuk a parókiát, háromszor a templomot, 40 méteres kerítést és a dombon betonlépcsőt építettem. Közben folyamatosan tanultam, magiszteri tanfolyamra iratkoztam be. 1966-ban megnősültem: Kali Gyöngyvért, a backamadarasi lelkész lányát vettem el feleségül. Négy gyermekünk született.

– A magiszteri tanfolyam, majd a doktori cím jelentette a lépcsőfokot a tanári állás felé?

– Részben igen. 1949-ben alakult meg az Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézet, 25 évvel később pedig ünnepélyes keretek között 14-en tettük le a doktorátust, ekkor tíz díszdoktort is avattak. Mindez márciusban történt, októberben pedig már óraadó tanárként alkalmaztak. Szovátról ingáztam: kedden reggel öt órakor a buszra ültem, kedden és szerdán megtartottam az órákat, szerda délután pedig hazamentem. Eleinte a héber és görög nyelvet tanítottam, a kezdőknek pedig németet. Úgy próbáltam megoldani az óratartást, hogy a gyülekezetben egyszer sem kellett helyettesíteni a két év alatt.

– Hogyan került a gyakorlati teológiai tanszékre?

– Két év után versenyvizsgáztam, s beköltöztünk Kolozsvárra. Hat évig voltam lektor. Ezt követően történt az, amit sokan helytelenítettek. Megüresedett az egyik gyakorlati tanszék – édesapám, aki korábban már az egyetemre került, nyugdíjba ment –, Nagy Gyula püspök felhívatott, és azt mondta, engem nevez ki helyette. Hiába mondtam, hogy ószövetséges vagyok, mégis a gyakorlati teológiai tanszékre kerültem: liturgikát, pojmenikát, katekétikát adtam elő. Majd megbíztak az ószövetségi bibliaismerettel is.

– A mintegy három évtizednyi tanárság ideje alatt 2500 prédikációvázlata született, számos prédikációs kötete jelent meg. Melyik munkáját tartja a legjobbnak?

– A legjobbnak Jézus Krisztus példázatait tartom. Azon ritka könyvek közé tartozik, amelyeket nem megrendelésre írtam. Ugyanis számos kötet úgy jelent meg, hogy a benne levő tanulmányok megírására, az előadások megtartására felkértek. A leghasznosabbnak a Teológiai idegen szavak, kifejezések, szólások szótárát tartom. A legtöbb időt mégis a Református Szemle repertóriumával töltöttem, amely 18 449 címszót tartalmaz, majdnem egymillió nevet és több mint tízezer helységnevet. 2011-ben kezdtem el, és 2016-ra fejeztem be. Aprólékos és nehéz volt, de élveztem átnézni azt, hogy az elmúlt évszázadban kik miről és mit írtak.

– Külföldi tanulmányútra nem engedték, itthon alkotott. Egyesek szerint talán ezért is kerültek ki tollából jellegzetesen erdélyi magyar református munkák, írások. Nem tekint vissza minderre úgy, mint valami isteni gondviselésre?

– Részben magam, részben mások életére nézve is szoktam mondani:

a hit főleg azt jelenti, hogy rábízom életemet Istenre a jelenben (jövőre néző hit), és csak másodsorban azt, hogy Isten engem megsegített eddig (múltra néző hit).

Több olyan év telt el, amikor negatív élmények értek. Akkor nem tudtam, hogy ezek valamire jók. Nem volt olyan hitem, hogy azt mondjam: ezek majd valamire jók lesznek. Később jöttem rá arra – és ez nem a teljes hit –, hogy Isten ezeket felhasználja majd mások javára. Külön története van annak, miért nem mehettem külföldre. Nem az történt, hogy elhatároztam, Erdéllyel szeretnék foglalkozni, hanem rá voltam erre kényszerítve. A Makkai Sándor-évforduló után következett a Tavaszy Sándor-, majd Ravasz László- és Imre Lajos-évforduló. Mind tősgyökeres erdélyi teológusok voltak, akikkel foglalkozni kellett. Ráálltam a témákra: mindig azt néztem, hogy az egyetemes református egyházon belül milyen sajátosságai vannak az erdélyi reformátusságnak, illetve ez hogyan viszonyul a magyarországihoz. Azt vallottam, hogy mindaz, ami velünk történt itt Erdélyben, az határoz meg minket. Az összesítőket és repertóriumokat is azért készítettem, hogy világosabban lássam, kik voltunk és kik vagyunk, hogyan érkeztünk el a reformációi emlékévig.

– Tudatosan készült a nyugdíjas évekre?

– Édesapám mellett Tőkés István, Geréb Pál, Juhász István is sértetten ment nyugdíjba a teológiáról. Nem szerettem volna vákuumba kerülni és traumaként megélni a nyugdíjazást. Ezért erre lelkileg is felkészültem. És gyakorlatilag is: nyugdíjazásomat követő első naptól kezdve új témával foglalkoztam, a Zsidókhoz írt levéllel, amely a Magyarországon készülő kommentársorozat egyik része lesz. Tudtam, minden időmet igénybe fogja venni. Még a doktorjelöltekkel való további foglalkozást is visszautasítottam. A teológiáról való távozás a tudatos készülődés miatt nem viselt meg. Előtte játszottam a gondolattal, hogy milyen lesz az utolsó tanári gyűlés vagy az utolsó akadémiai istentisztelet, mit fogok mondani. Végül minden úgy történt, mintha nem is készülnék nyugdíjba: nem mondtam semmit, azt sem, hogy mit jelentett számomra a teológia, mint intézet.

– És mit jelentett?

– Amikor teológus voltam, a teológia második otthonom volt. Amikor magyarszováti lelkipásztorként készültem a doktorátusra, a teológia második otthonom volt. Amikor tanár voltam, a teológia második otthonom volt. Most, amikor nyugdíjas vagyok, a teológia a második otthonom. Szinte nem telik el olyan nap vagy hét, hogy ne lennék legalább a teológia könyvtárában. Remélem, a teológus ifjúság öreg barátja és a teológiai intézet örök barátja maradok.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés