Hirdetés

A Nagyvárad Táncegyüttes a hagyományos és modern táncszínházat ötvözi

A Katonaének című előadás  a gyász, a remény és a viszontlátás öröme •  Fotó: Vigh László Miklós

A Katonaének című előadás a gyász, a remény és a viszontlátás öröme

Fotó: Vigh László Miklós

A Nagyvárad Táncegyüttes műfaji megkötések nélkül arra törekszik, hogy a jelenkor problémáit feldolgozva, igényes műsorokat hozzon létre a közönség számára. Szabó Enikő Ágnes tánckarvezetőt és Györfi Csaba koreográfust a társulat bővülő kínálatáról, az utánpótlás-nevelésről és a vírusjárvány miatti kényszerpihenőről is kérdeztük.

2020. május 02., 10:572020. május 02., 10:57

– Februárban mutatták be legújabb, Katonaének című előadásukat, amelyet Mihályi Gábor koreográfus, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője rendezett. Milyen üzenetet kívántak közvetíteni a közönségnek?
Szabó Enikő Ágnes: Bartók és Kodály első világháborús katonadal-gyűjteménye volt az előadás kiindulópontja. Műsorunk annak az 1918 januárjában megtartott bécsi koncertnek is emléket állít, amelyben a Monarchia népeinek régi és újabb katonadalait mutatták be. A koncert nem német vonatkozású részét Bartók Béla szerkesztette, a munkába bevonta Kodály Zoltánt is. Katonaének című előadásunkban az autentikus népzenei tételek mellett Bartók néhány műve is elhangzik. A műsor elsősorban az egyénnel foglalkozik: mit jelent a háború a búcsúzó, otthonát elhagyó férfi számára, mit jelent az otthon maradt anyának, feleségnek, szeretőnek? A gyász, a remény, a viszontlátás öröme, a vég nélküli várakozás mind-mind megjelenik. Előadásával Mihályi Gábor nemcsak az idősebb nemzedékekhez szeretne szólni, hanem mindazokhoz, akiknek a témához személyesebb kapcsolódásuk lehet szüleik vagy idősebb rokonaik révén. Ugyanakkor szeretné a fiatalokat is „szembesíteni” a jelenséggel, ezáltal érzékenyebbé tenni őket a napjainkban is háború sújtotta területek problémái iránt. Az előadásban az autentikus néptánc uralkodik helyenként kortárs táncelemekkel és hétköznapi gesztusokkal egybeolvasztva.

– Az évad közvetkező bemutatója – ami a járvány miatt meghiúsult – a Vuk táncszínpadi átirata lett volna Györfi Csaba rendezésében...
Györfi Csaba: Régóta készülünk e sok szempontból különleges előadásra ahhoz, hogy most ne fájjon meghatározhatatlan időre elhalasztani. A Vuk táncszínházi adaptáció, amely interaktív pillanatokkal színesítve bontja ki a kis róka felnőtté válásának rögös útját. Az állatvilág varázslatos miliőjébe vezetjük a nézőket – tele játékkal, humorral. Az előadás mellőzi a klasszikus rajzfilm vonalvezetését, ehelyett az eredeti regény történetét dolgozzuk fel, amelyhez saját programzene íródott. A táncművészek különböző állatkaraktereket játszanak, táncolnak, ezt az ösztönös világot állítjuk szembe a Simabőrű tudatos és számító világával. Minden nemzedéknek ajánljuk az előadást, amely reményeink szerint mihamarabb bemutatásra kerül.

Hirdetés

Szabó Enikő Ágnes tánckarvezető szerint igen sikeres mentori programjuk van •  Fotó: Szabó Enikő Ágnes/Facebook Galéria

Szabó Enikő Ágnes tánckarvezető szerint igen sikeres mentori programjuk van

Fotó: Szabó Enikő Ágnes/Facebook

– Milyen szempontok alapján készülnek, illetve kerülnek műsorra az előadások?
Gy. Cs.: A Nagyvárad Táncegyüttes műsorpolitikája sokszínű és műfajokban változatos irányt mutat. Azonkívül, hogy különböző nemzedékeket próbálunk előadásainkra bevonzani, az együttes két erőteljes műfaji irányvonalat képvisel. Az egyik a folklórból építkező néptáncos vonal, amelyben a tiszta forrásból ihletődött néptáncelőadások és néptáncszínházi műsorok kapnak helyet. A másik irányvonal a modern táncszínházi látásmódot követi, amelyben helye van a kísérleti progresszív műsoroknak, de mára klasszikusnak mondható táncszínházi előadások is készülnek. Műsorpolitikánk összeállításának fontos szelete a fiatalokra való odafigyelés, gyerekelőadások. Beavató táncszínházi műhelymunkák keretében próbáljuk közel vinni a táncot a gyerekekhez, hiszen ők a jövő színházának nézői. Ezek mellett műfaji megkötések nélkül arra törekszünk, hogy a jelenkor problémáit feldolgozva olyan igényes előadásokat hozzunk létre, amelyekkel minél szélesebb közönségréteghez eljuthatunk.

– Az együttes 2015-ben létrehozta saját nemzetközi tánc- és összművészeti fesztiválját, az Infinite Dance Fesztivált. A rendezvénnyel a mai táncművészeti alkotásokat népszerűsítik?
Gy. Cs.: A fesztivál megalakulása óta arra törekszünk, hogy színvonalas megjelenési lehetőséget hozzunk létre a táncművészet számára Nagyváradon. A kezdeményezés alapgondolata a sokszínűség: olyan előadások kapnak benne helyet, amelyek az európai palettán is megállják a helyüket. A fesztivál másik erénye, hogy fiatal alkotók munkáját is bemutatja, felvonultatva a jövő nemzedék táncszínházi alkotógárdáját. E sokszínűségben a néző a hagyományos táncelőadástól kezdve olyan modern vagy absztrakt táncműveket láthat, amelyeket a fesztivál nélkül nem láthatna élőben.
Sz. E. Á.: Együttesünk az Infinite Dance Fesztivál keretében is igyekszik a nézők figyelmét a mai táncművészeti alkotásokra irányítani. A fiatal kortárs előadókat azzal is népszerűsítjük, hogy a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán-programjának keretében létrejött előadásokat nálunk is bemutatjuk. A program célja lehetőséget biztosítani ifjú művészek számára kiemelten támogatva a társművészetekkel együttműködésben születő alkotásokat. Ezek az előadások Budapesten és négy további magyarországi helyszínen tekinthetők meg, és egyetlen határon túli helyszínként Nagyváradon láthatóak.

Györfi Csaba:  beavató műhelymunkák keretében próbáljuk közel vinni a táncot a gyerekekhez •  Fotó: Facebook/Györfi Csaba Galéria

Györfi Csaba: beavató műhelymunkák keretében próbáljuk közel vinni a táncot a gyerekekhez

Fotó: Facebook/Györfi Csaba

– Nyolcéves fennállása óta a Nagyvárad Táncegyüttes mennyiben változott a tagok, a vezetők és a célok tekintetében?
Gy. Cs.: Megalakulásunk óta a vezetőség művészi látásmódja természetszerűen meghatározta az együttes működését, műsorpolitikáját és létét. Ez egy természetes folyamat része, ami időben folyamatosan változik és alakul. Cserélődtek vezetők, tánckari tagok és zenekari tagok egyaránt: az emberanyag bizonyos minőségi változásokat is hoz a csapat életében.

– Mentori programjuk hogyan támogatja az utánpótlás-nevelést?
Sz. E. Á.: Mentori programunk 2017-ben indult. Ennek keretében az összes Bihar megyei amatőr néptáncegyütteshez igyekszünk eljutni. Minden évadban megismerkednek egy új táncanyaggal, és készül egy koreográfia. Mivel a programban mintegy húsz együttes szokott részt venni, lehetetlen egy helyen megtartani a várva várt bemutatót, ezért öt-hat helyszínre csoportosítjuk az együtteseket. A programban szintén részt vevő diákszínjátszókkal együtt egész estés műsort hoznak létre, minden évben más-más tematikát körüljárva. A rengeteg érdeklődő számomra azt bizonyítja, hogy utánpótlásban nincs hiány. A mentori program koordinátora Forgács Zsombor és Tasnádi-Sáhy Péter. A tánctanításban Forgács Zsombort segíti az együttes több táncosa is, a diákszínjátszókkal Tasnádi-Sáhy Péter foglalkozik.

– A táncegyüttes programja mellett több munkatársuk gyerekeket, fiatalokat tanít, vagy maga is továbbtanul. Mekkora az igény a szakoktatásra?
Sz. E. Á.: Csapatunknak valóban több olyan tagja van, aki a mentori programon kívül iskolákban vagy amatőr együttesekben tanít. Immár hosszú évek óta jellemző, hogy úgy kerülnek be új tagok az együttesbe, hogy valamelyik munkatársunk korábban már tanította őket, és felfigyelt a tehetségükre. Újabban egyre több olyan kollégánk van, aki a Magyar Táncművészeti Egyetemen vagy a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen tanult. Öt kollégánk a Magyar Táncművészeti Egyetem nyíregyházi csoportjának hallgatója táncos és próbavezető alapképzési szakon. Idéntől a Sapientia kolozsvári karán is indul táncművészeti alapképzés. Az utánpótlást tehát egyre inkább az egyetemek fogják biztosítani, bár az erős amatőr néptáncegyüttesben eltöltött évek szintén jó alaptudást biztosíthatnak.

Bede Laura

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés