A külhoni állampolgárság szülőatyja

A szubszidiáris nemzetstruktúra ennek a szakmai megnevezése, amiben a szőlőszemek a trianoni békediktátum által az idegen és ellenséges államok uralma alá utalt Kárpát-medencei magyar nemzetrészek, valamint a többé-kevésbé szuverénként megmaradt anyaország. Elképzelése szerint a nemzetrészeknek el kell érniük a legnagyobb önállósági fokot, lehetőleg az autonómiát.  A rendszert a kocsány tartja össze, amelyet apám „szervesítő algoritmusrendszerként” emlegetett. Ezen algoritmusok közül a két legfontosabb a magyar állampolgárság, valamint a majdan felállítandó Felsőház, ahová e nemzetrészek delegálnának képviselőket. A Felsőház felállítására végül nem került sor, de a nemzet egységét megjelenítő intézményként létrejött a Magyar Állandó Értekezlet, és a teljes értékű állampolgársággal együtt járó szavazati jog útján a magyar parlament is összmagyar Országgyűlésnek nevezhető. Javaslatait apám konferenciákon mondta el – egy alkalommal éppen Székesfehérváron –, ahol rendszeresen részt vettek fideszes politikusok is, így kétségtelen, hogy elképzelései beépültek a Fidesz későbbi hivatalos nemzetpolitikájába.

– Milyen a nemrég megjelent Harc a nemzet érdekében című kötet fogadtatása?

– Hála Lovas István és Bayer Zsolt újságírók elismerő szavainak, a magyar könyvpiacon – a Bookline könyves portál eladási toplistáján – jelenleg a tizedik helyen van, ami óriási siker egy erdélyi személyiségről szóló kötet megítélése szempontjából. Legutóbb Raffay Ernő legfrissebb Ady-könyve állt a nyolcadik helyen, apámé pedig a tizediken. Ez nagyon jó érzés, ők ketten ugyanis a legjobb barátok voltak: kölcsönösen egymást tartották legtöbbre a kortárs gondolkodók közül, morálisan és intellektuálisan egyaránt.

– Hogyan született a Borbély Imre szellemi öröksége című blog?

– A blog ötlete adta magát. Barátaim és harcostársaim már jó ideje győzködnek, hogy indítsak politikai blogot. Eddig ellenálltam, mivel szerteágazó tevékenységeim miatt így is kevés időm jutott a családra, a gyerekekre. Édesapám eszmei örökségének közkinccsé tétele azonban olyan erkölcsi létparancs volt, amire becsületbeli kötelességem időt szakítani. Egyébként ez jelentős intellektuális izgalommal és elégtétellel járó munka is egyben. Keserédes érzés újraolvasni gondolatait: hirtelen nem is tudok olyan aktivitást mondani, amiben valaha is annyira motivált lettem volna, mint most, édesapám szellemi hagyatékának gondozásában. S ha már elkészültem e bloggal – http://borbelyimre.blogspot.ro – akkor nekiálltam a sajátom megszerkesztésének is: http://bzsa.blogspot.ro. 

– Volt egy időszak, amikor édesapáddal együtt végeztetek politológiát a kilencvenes években Budapesten a Századvég Politikai Főiskolán. Hogyan emlékszel erre az időszakra?

– Miután apámat kiszorították az RMDSZ-ből, a kilencvenes évek második felében tudományos fokozatot akart szerezni az ELTE-n, de vegyészmérnöki diplomája erre nem volt elegendő – megkövetelték a társadalomtudományi alapvégzettséget –, ezért iratkozott be a Századvégre. Rendkívül jó érzés volt együtt tanulni olyan tantárgyakat, amelyek mindig is foglalkoztattak mindkettőnket, de amelyekkel addig csak autodidakta módon foglalkozhattunk. Akkoriban úgy kerültem Budapestre, hogy a MISZSZ kapott egy ajánlatot, öt aktivistáját küldje ki politológiát tanulni. A belső felvételit követően Mátis Jenő, Markó Attila, Papp Előd, Székely István és jómagam tettük ki az öt főből álló csapatot. Ma más-más táborban találtunk politikai otthont, de mind az öten hazatértünk, zömünk politológusi diplomával.

– Borbély Imrét a magyar állampolgárság kiterjesztésének élharcosaként tartják számon. A most megjelent kötetben úgy fogalmaz, hogy élete legnagyobb sikerének e törekvés 2010-es kiteljesedését tartja. Mekkora szerepe volt e folyamatban?

E tárgykörben több meghatározó tanulmányt jelentetett meg, részt vett a népszavazás előkészítésében és kampányában beleértve az utcai aláírásgyűjtést is, amelynek keretében társadalmi mélyfúrással felérő tapasztalatokat szerzett.

– Mennyire van összefüggés a sokak által kudarcként megélt népszavazás és a 2010-es parlamenti döntés között?

– Egyértelműen van összefüggés. Ahhoz, hogy 2010-ben ezt a kérdést megnyugtatóan rendező jogszabályt mindössze három címeres nemzetáruló – Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba – ellenszavazata mellett fogadta el a frissen megalakult parlament első érdemi döntéseként, kellett a 2004-es népszavazás társadalmi tapasztalata és az a több hónap, amikor erről szólt a közélet. Fontos volt, hogy végső soron az igenek kerüljenek többségbe, amit előbb-utóbb óhatatlanul az a politika követett, amit a baloldal szeretett volna letagadni.

– Milyen további terveid vannak édesapád szellemi örökségének gondozásával kapcsolatban?

– Tavaly februárban fogtam hozzá egy emlékkötet összeállításához, amelyben édesapám barátai és harcostársai szólalnak meg az általuk megválasztott műfajban. Van közöttük édesapámhoz címzett személyes levél, illetve született olyan jellemrajz is róla, aminél pontosabbat, lényeglátóbbat magam sem tudnék megformázni, de akadnak szabályos tanulmányok is. Az elején nagy kérdés volt számomra, sikerül-e olyan művet letenni az asztalra, amely annak is ad valamit, aki nem ismerte Borbély Imrét, vagy netán nem is hallott róla. Most, miután leadtam a könyvet a kiadónak, megnyugvással állíthatom, hogy ez sikerült. Ugyanakkor lesz egy második interjúkötet is. A most megjelent könyvbe – a szerkesztő-kiadóval való egyeztetés alapján – a politikatörténeti személyes részt iktattuk be, valamint a II. Vatikáni Zsinatról szóló, mélyreható kutatások alapján elkészült szöveget, amelyen édesapám életének utolsó hónapjaiban is dolgozott. Az a gondolatsor, amely a jelen elemzésével és a jövővel foglalkozik, egy következő kötetben kerül kiadásra. Ezen túl szándékomban áll egy tanulmány- és egy publicisztikakötetet is megszerkeszteni az ő munkáiból. Vagyis öt könyvben szándékozom tisztelegni emléke előtt és összefoglalni szellemi életművét.