Hirdetés

Földi László: szervezett folyamat a migráció

Nem az Európai Unió, hanem a földrajzi Európa határán kell megállítani a menekültáradatot, amely a kontinens minden országát érintheti – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Földi László biztonságpolitikai szakértő, aki a napokban Nagyváradon és Székelyudvarhelyen tartott előadást az európai migrációs válságról.

Bálint Kinga Katalin

2015. december 09., 19:352015. december 09., 19:35


Földi László
Biztonságpolitikai szakértő. 1956. november 13-án született Egerben. Magyar–történelem szakos tanári diplomájának megszerzése után a budapesti Belügyminisztérium hírszerzéséhez (III/I csoportfőnökség) került, a 90-es években az Információs Hivatal műveleti igazgatója, azaz a hírszerzés tényleges operatív tevékenységének közvetlen irányítója lett; a hivataltól 1997-ben távozott. Napjainkban szakértőként tevékenykedik, illetve konferenciákon, egyetemeken tart előadásokat, főként a terrorizmus témakörében.

– Már korábban is hangot adott véleményének, miszerint a Közel-Keletről érkező migrációs hullám megszervezett folyamat. Mi áll ennek a hátterében?

– A folyamat úgy kezdődött, hogy Nyugat-Európa egyes országai – pontosabban Németország – kitalálták, bevándorlókkal próbálják megoldani a munkaerő-problémájukat. Meg is volt a forgatókönyv, hogy egy-két évig nyelvet, szakmát tanítanak, majd munkát adnak nekik, így mindenki jól jár: ők munkahelyet, fizetést, letelepedést kapnak, a német ipar pedig munkaerőt. Ez azért álságos, mert Európa más országaiban igen jelentős a fiatal, értelmiségi munkanélküliek aránya. Csakhogy őket nem akarja a német ipar, a multitőke, mert ők drágák, és a végzettségüknek megfelelően, európai norma szerint kellene fizetést adni nekik, miközben az arabokra olcsó munkaerőként tekintenek. Amikor elkezdték hívni a tömegeket, az Iszlám Állam azonnal rájött: ez a lehető legjobb módszer arra, hogy az embereiket beküldjék Európába. Nem az iszlamista szervezet gerjesztette a migrációt, ám szakmai kifejezéssel élve ráépült erre a spontán, de mégis irányított folyamatra, amely ilyenformán a sajátjává vált.

– Miért ellenőrizhetetlen ez a folyamat az európai országok titkosszolgálatai, biztonsági rendszere számára?

– Gondoljunk bele, hogy az ellenőrzés lényege az identitás megállapítása. Hogy egyáltalán számon tarthassak embereket, kell tudnom őket azonosítani. Amikor a migránsokat a magyar határon regisztrálták, kiderült, hogy mindenki ugyanabban az évben, január elsején született, és mindenkit Mohamednek hívnak. Sokan eldobálták az okmányaikat, vagy ha mégsem, nem mutatták meg. Emiatt a hatóságok bemondás alapján vezették be a rendszerbe az adataikat. Bizonyos fokig tehát a tömeg is fel lehet készítve alapvető információkkal, még információs füzeteket is kaptak angol és arab nyelven az útvonalakról, lehetőségekről, az őket Európában megillető jogaikról. Hogy emellé kötelesség is társulna, az már hiányzik a füzetből.

– Feltartóztatható-e a hónapok óta tartó népvándorlás? Románia is a migránsok célpontjává válhat?

– Nem az Európai Unió, hanem a földrajzi Európa határán kell megállítani a menekültáradatot, amely a kontinens minden országát érintheti, kivéve egy-két, a migrációs útvonalon kívül esőt, például Hollandiát. Nem fogadható el, hogy lezárják az EU határait, közben az európai kontinensre mégis eljutnak a tömegek, hiszen feltorlódnak, és előbb-utóbb áttörik az uniós zárat. Aki szabályosan akar bejönni, megfelel a feltételeknek, és betartja a szabályokat, annak befogadásán el kell gondolkodni, főként mert Nyugat-Európának sok törleszteni valója van a problémás régiókkal szemben. Abban, hogy Afrikában vagy a Közel-Keleten mivé fajultak a dolgok, a „fejlett” világnak nagyon komoly negatív szerepe volt: az ott élők akarata ellenére feldúlták, kirabolták, átalakították azokat a térségeket. Románia is célpontja az inváziós seregnek. Amikor Magyarország lezárta a zöldhatárt, Horvátország felé mentek, amikor a horvát–magyar határt is lezárták, Szlovénia felé indultak. Most viszont Szlovénia is hasonló lépést foganatosít, de a már itt lévők nem fognak megrekedni a Balkánon, a kritikus tömeg keresi a rést, mint a folyó. Ha Románia nem áll ellen kerítéssel, akkor majd ide özönlenek, s a területén keresztül próbálnak Magyarországra jutni, ebben az esetben pedig mindenki biztos lehet abban, hogy a budapesti kormány ezt a határt is lezárja.

– Székelyudvarhelyi előadása során azt mondta, a titkosszolgálatok nem tudnak lépést tartani a terrorakciók során használatos fejlett technikával. Mi az oka ennek a lemaradásnak?

– Nem az a lényeg, hogy technikailag előrébb tartanának, hanem az, hogy régebben másképp készítettek elő és szerveztek meg egy terrorakciót, mint ma. Össze kellett gyűlniük meghatározni a feladatokat, például vezetékes telefonon vagy levélben kellett tartaniuk a kapcsolatot, így sokkal nehézkesebb volt a kommunikáció, sokszor nem tudtak reagálni a váratlan helyzetekre. Most viszont azonnal jelezhetik az akadályt, természetesen virágnyelven.

A legtöbb lehallgatórendszer ugyanis kulcsszavakra keres, amely ha bárkinek a kommunikációjában megjelenik, a rendszer jelez. A terroristák azonban ezt már tudják, és a kommunikációjuból kihagyják a kulcsszavakat. Ami azonban a legfontosabb számukra és számunkra, hogy a rendkívüli eseményeket is ugyanúgy közölni tudják a központtal, virágnyelven – ilyen értelemben vannak előnyben a terrorelhárító szervekkel szemben. A fejlett kommunikációs rendszer tökéletesítheti az előkészítést és a végrehajtást, miközben az elhárítás gyakorlatilag nem talál támpontot, hiszen nem figyelhet minden gyanús embert. Ráadásul az invázióval még többen jöttek, úgyhogy gyakorlatilag nem is tudjuk, pontosan mennyien vannak.

– Mivel magyarázható, hogy – mint azt a párizsi merényletsorozat is bebizonyította – a terrorszervezeteknek sikerül beszervezniük a másod- és harmadgenerációs muzulmán bevándorlókat?

– Ez még az ötvenes-hatvanas évekre nyúlik vissza, amikor a szüleik, nagyszüleik Európába jöttek. A világháborút követően komoly kereslet mutatkozott a munkaerő iránt, a kisiparosok, kiskereskedők, családi vállalkozások időszaka volt az akkori. Az első generáció beilleszkedett, tisztességesen dolgozott, élvezte, hogy jobb körülmények között élhet. A leszármazottaik már egyfajta bélyeggel éltek, hiszen bár Nyugat-Európában születtek, mégsem voltak például „igazi” franciák, hanem mondjuk algériaiak vagy marokkóiak. Ugyanúgy ingyen jártak iskolába, normális életük volt, ismerték a nyelvet, és bizonyos fokig átvették a kultúrát, csak eltűnt irántuk a kereslet. Egyfelől átalakult a gazdaság, a technika előrehaladtával a kiskereskedelmi egységeket felváltották a multik, a nagyipar, az automatizálás. Így egyre kevesebb munkaerő kellett, és nem csak az új generáció nem talált állást, de még az apák is elvesztették a megélhetésüket. Kialakult egyfajta gettósodás köztük, és a zavaros identitás, illetve a mellőzés miatti frusztráció visszafordította őket az ősök irányába. Ez nem azt jelenti, hogy visszamentek a Közel-Keletre vagy Észak-Afrikába, hanem úgy döntöttek, hogy itthon harcolnak a fennálló rend ellen, mert őket nem fogadták be.

– Véleménye szerint mekkora a terrorveszély Romániában? Nőhet-e ez a kötelező kvóta elfogadásával, illetve a zöldhatárok lezárásával?

– A kvótarendszer Romániát gyakorlatilag egyenlővé teszi Európával. Az országnak az a szerencséje, hogy itt létezik határellenőrzés, hiszen uniós ország ugyan, de nem tagja a schengeni övezetnek. Amíg Románia az unió felé is ellenőrzött határral rendelkezik, addig gyakorlatilag nem számíthat bombára – hiszen miért jönne egy merénylő oda, ahova nehezebb bejutni? Magyarországra ez már nem igaz, hiszen nyugat felé nincs határa, Párizsban, Belgiumban bárki beülhet bombával egy autóba, pár óra alatt Budapesten van, és végrehajthat egy támadást.

– A határzárak és -ellenőrzések fokozása nem vezet-e az Európai Unió felszámolásához, illetve az EU biztosította jogok csorbulásához?

– Ennek a helyzetnek az egyik következménye éppen az, hogy fölhígítja az EU-t. Ha politikailag nem térünk észhez, az országok egymásnak ugranak, annál is inkább, mert látens ellentétek az unión belül is vannak. Békehelyzetben ezek nem igazán jönnek elő, de ha konfliktus van, és mindenki bezárkózik, kerítést épít, akkor felbomlik az unió, és visszaáll a régi élethelyzet, amelynek során mindenki önálló módon él.

– Ön szerint közösen vagy külön-külön, nemzetállami szinten nagyobb az esély a válság kezelésére, megoldására?

– Úgy gondolom, hogy ezt Európa országainak közösen kell megoldaniuk. Mégpedig Moszkvától Londonig, Boszniától Stockholmig, tehát nem unióban gondolkodva. Egységesen össze kell fogni, hiszen Európát támadták meg. Ez egy nagyon könnyű megoldási technika lenne, hiszen mindenki ugyanarra gondolna, mindenkinek ugyanaz lenne az érdeke. Ha ez nem történik meg, akkor szeparálódni fognak, ideig-óráig le lehet zárni a határokat, de ez által nem lehet védekezni az Európát ért támadás ellen. Szerintem az nagyon negatív álláspont az unió vezetői részéről, hogy egyelőre nem akarnak túllépni a saját árnyékukon. Jós nem vagyok, de úgy látom, hogy amíg csak mismásolás folyik, a veszély, és nem a megoldás felé haladunk.

– Mit tehetnek a polgárok a jelenlegi helyzetben, amikor a migráció erősen mediatizált, rengeteg információ kering a témában, és számos esetben az óvatosságot nehezen lehet elválasztani a gyűlöletkeltéstől?

– A tömegek történetkövetőek. A médiának történelmi szerepe, felelőssége van abban, hogy mennyire objektív vagy tendenciózus képet fest a történtekről, hiszen ez befolyásolja az emberek hozzáállását. Az embereket a rengeteg, egymással ellentétes hír erősen megzavarhatja, s ha a nagy hírügynökségek, médiumok nincsenek észnél, ez inkább az ellentétet fokozza az emberek között, mint az egységet.

A polgároknak el kell fogadniuk, hogy a biztonságukat szolgálja a rendfenntartás szigorítása, az ellenőrzések gyakorisága. Másodsorban oda kell figyelnünk, ha gyanús személyek jelennek meg a környezetünkben. Románia ebben még nem érintett, de a nyugat-európai országok igen. Nem arról beszélek, hogy rögtön rohanni kell a rendőrhöz, de érdektelennek sem szabad lenni. Az egyik legjobban működő demokratikus országban, Svájcban, a házmesterek folyamatosan nyomon követik, kik mennek be az épületbe. Negyven éve így élnek, pedig igazából háborújuk sem volt soha. Náluk létezik egy önvédelmi reakció: ha egy idegen jó szándékkal megjelenik, a haja szála sem görbül, de ha ártani akar, akkor esély van arra, hogy kivédjék a negatív eseményt.

Ugyanez vonatkozik a lehallgatásra. Bizonyos történelmi helyzetekben a biztonság fenntartása nehézkesebb, a demokrácia pedig ilyenkor kicsit háttérbe kerül. Ha a biztonság garantált, megint megjelenik a demokrácia – ez a váltórendszer végigvonul a történelmen.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés